A Széttörve még nem az a nagy visszatérés, amire Shyamalantól vártunk.
Hollywood a bukástörténeteknél csak azt szereti jobban, ha valaki fel is kanalazza magát a padlóról, hiszen nincs jobb reklám, mint ha egy filmet A Nagy Visszatérésként lehet eladni. Ez történik most a kilencvenes évek végén még Hitchcock legmenőbb tanítványának tartott M. Night Shyamalannal is, akinek mindössze két film (Hatodik érzék / The Sixth Sense, A sebezhetetlen / Unbreakable) kellett ahhoz, hogy mennybe menjen, és három (Az esemény The Happening, Az utolsó léghajlító / The Last Airbender, A Föld után / After Earth), hogy végleg közröhej tárgyává váljon.
Shyamalan az okos és újranézve is borzongató Hatodik érzék óta kétszer is véghezvitte a lehetetlent: először amikor művészmozikba illő szuperhősfilmet rendezett A sebezhetetlennel, majd amikor Mr. Box Office-t magát, Will Smitht is megismertette a bukás fogalmával. Az utolsó léghajlító és A Föld után kudarcát a rendező arra fogta, hogy kivették a kezéből az utolsó vágás jogát, ezért is függetlenítette magát a nagy stúdióktól és állt össze a kisköltségvetésű horrorok pápájával, Jason Blummal. Blumnak, a Paranormal Activity és az Insidious producerének egy trükkje van, de az szinte mindig működik: fillérekből finanszíroz jól reklámozható alapötletre kihegyezett horrorfilmeket, amik aztán többszáz százalékos bevételt hoznak neki. Mint például A látogatás (The Visit), Shyamalan tavalyi filmje, amely az Ideglelés / Blair Witch Project-féle kézikamerás horrorok stílusát karikírozta, felemás hatással, de a pénztáraknál hatalmas sikerrel. Ötmillióból százat csinált, ezzel pedig lehetőséget adott a rendezőnek, hogy megint sztárokkal (James McAvoyjal) dolgozhasson, de kívülállását is megőrizze, hiszen megint csak Blummal forgatott egy pszichológiai horrorfilmet.
Amit egyébként, hiába a filmet övező hájp, kizárólag McAvoy bravúros játéka emel az átlag fölé. A skót karakterszínész papíron 23 karaktert játszik: ennyi különböző személyiség él a disszociatív identitászavarral küzdő Kevin testében, és a 23 közül sokan a 24., a Szörny eljövetelét várják, hogy megmentse őket az örökös megaláztatástól; az ő kedvéért rabolnak el és tartanak fogva három tinilányt a pincében. A 23 identitás persze Shyamalan bombasztikus túlzása, a film nagy részében négyet látunk közülük, egy feminin divattervezőt, egy pösze kisfiút, egy anyáskodó hölgyet, és egy kényszerbeteg pszichopatát, aki magához ragadja az irányítást Kevin személyiségei fölött. McAvoy szándékoltan túlzó, néhol már campbe hajló, de mindig szórakoztató módon kelti életre a Kevin testében lakó embereket, és testbeszédével, mimikájával, hanglejtésével egyetlen másodperc alatt képes jelezni, kit alakít éppen. Az ő játékán áll vagy bukik a film, ami egy kevésbé tehetséges színész kezében széthullott volna, a Széttörve viszont épp miatta tud humoros és néha izgalmas lenni (a szinkron Hevér Gábor sokszínű hangjátékának köszönhetően ezúttal felnő az eredetihez).
A Lány a vízben-től (Lady in the Water) A látogatásig sok filmje bukott el Shyamalannak azon, hogy nem jól egyensúlyozta ki a komikumot a feszültségkeltéssel, de a Széttörve ügyesen vált fekete humorból horrorba, és vissza – viszont tényleg csak elvétve izgalmas. A kétórásra nyújtott film olyan, mintha A bárányok hallgatnak-ban végig a gyilkossal tartanánk, csak itt az emberrablásról leginkább közhelyek jutnak eszébe a rendezőnek. A raboskodó, és a játékidő során megkérdőjelezhető módon alsóruhára vetkőztetett lányok ugyanúgy klisék, mint a szituációk, amikbe belecsöppennek. Szellőzőrendszerben kúszni, alulvilágított alagsorban rémüldözve rohanni – hányszor, de hányszor láttuk már ezeket a jeleneteket?
Egy jó ötletre kettő elcsépelt jut, és bár a sztori letér az Azonosság (Identity) vagy a Magasfeszültség (Haute tension) csapásáról, újszerűnek aligha nevezhető. Shyamalan most az önsegítő könyvek vulgárpszichológiáját („ami nem öl meg, az megerősít”) csomagolja horrorba, de korai kultfilmjét, A sebezhetetlent is megidézi, amikor az önmagunkkal és a családdal való szembenézésre futtatja ki a sztorit. De míg A sebezhetetlennek a depresszió kikúrálása és a házasság sínre állítása adott egy melankolikus sodrást, itt a másik főszerepet kapó lány, Casey (a megint remek Anya Taylor-Joy A boszorkányból / The Witch) flashbackekben kibontott háttértörténete és ezzel együtt a film „üzenete” is elnagyolt marad. Ráadásul az emberrablás nem biztosít olyan érdekes keretet a filmnek, mint A sebezhetetlennek a szuperhősfilmek szabályrendszerének újraírása, amit a rendező még azelőtt végzett el, hogy a szuperhősös történetek divatossá váltak volna.
A Széttörve így egy élvezetes, szatírába hajló, de az igazi suspense-t nélkülöző, egyszer nézős film lesz, ami Mike Gioulakis operatőr (Valami követ / It Follows) a horror elvárásaival játszó, a látványt sokszor ironikusan kitakaró kamerakezelésétől eltekintve elmarad a Hatodik érzéktől, de még A sebezhetetlentől is. A filmvégi csavar a mindenből franchise-t gyártó Hollywoodban inkább kétkedésre, mint nagy reményekre jogosít, de azt kár lenne tagadni, hogy az egykori csodagyerek megannyi kudarc után végre a jó irányba lépett egyet. Ha még nem is ez a nagy visszatérés, amire Shyamalantól vártunk, a következő már az lehet.
