Elcsépelt családifilmes allűrjeivel, jellegtelen jazz-zenéjével és fantáziátlan happy endjével a Goodrich aligha jelenthet többet két elpazarolt óránál.
Roger Kumble romantikus komédiája bűnösélvezet-filmként se nagyon működik, és még a könnyed szórakoztatásra vágyóknak is csalódottan kell majd kiballagniuk a moziból. A Gyönyörű sorscsapás katasztrófaturizmusa unalomig ismételt klisékből, egymásra licitáló kínos poénokból és életidegen szituációkból építkezik, amelyekben a két főszereplőn kívül nehéz bárkinek is jól éreznie magát.
A Fortune-hadműveletnek nem sikerül a címben megígért bűvészmutatvány: akciófilmnek unalmas, kémthrillernek blőd, komédiának pedig egyenesen csapnivaló.
Egész jól elviseli az ember Az Arthur-átok című francia horrort, amíg azzal a tudással ül a moziban, hogy egy nem különösebben tehetséges vagy kreatív, kezdő filmes első szárnypróbálgatásait nézi, azt a filmet, amit az illető majd húsz év távlatából jól letagadhat. Aztán meglátja a stáblistán a producer-forgatókönyvíró Luc Besson nevét, és utána csak a fejét vakarhatja, hogy itt mégis mi a fene történt?
Sung-hee Jo Az űrsepregetők című filmje ugyan fontos és világméretű problémára hívja fel a figyelmet, ám üzenetét olcsó és elhasznált hollywoodi közhelyparádéba csomagolja.
Mostanság általában olyan filmekkel találkozni, amiken érződik, hogy eredetileg szélesvászonra szánták őket, aztán a mozik bezárása miatt száműzték őket streamingszolgáltatók kisképernyőire vagy lemezre. De minden mostoha sorsú filmre jut egy-egy olyan, ami a helyzetnek köszönhetően csaknem szerencsésnek mondhatja magát, hogy végülis nem a mozivásznon kellett megmérettetnie magát, és a kissé üres filmes prérin sokkal nagyobb figyelemnek örvendhet, mint amit eredetileg megkapott volna.
Immár 14. (!) alkalommal veszi magára egy horror az amerikai Amityville városkának a nevét, és bár nem volt szerencsém az összes eddigi Amityville-filmhez (szóljon, ha van olyan, akinek igen), a Az ébredés alcímet viselő legutóbb lehúzott démonbőr egészen biztosan nincs ott még a „sorozat” saját top 10-ében sem.
Az a fajta horrorfilm ez, amelynek az előzetesétől jobban rezegni kezd rajtunk a gatya, mint a moziban eltöltött másfél óra alatt, bár vannak kiemelkedő pillanatai. A skizofréniából merített alapötlet a műfaj ínyencségei közé tartozhatna, ha a kifejtés kevésbé lenne klisétől áztatott, és nem maradt volna hézagok tömege megválaszolatlanul a film végére.