Címke: tom holland

Peter Parker esete Birdmannel – Jon Watts: Spider-Man: Homecoming / Pókember – Hazatérés

2017. július 6. – írta

Őszintén: kellett nekünk új Pókember három évvel az előző bebukása után? Vagy még egy szuperhős a Bosszúállók már így is túlnépesedett csapatába? Költői kérdések – igazából tökmindegy, mert Peter Parker újra itt van. És bár hanyatt talán senki sem vágja magát a mutatványaitól, a Hazatérés éppen megüti azt a szintet, ahol már indokolt a létezése.

Ő lesz az új Pókember

2015. június 24. – írta

Egy alig ismert, pályakezdő brit színészt választották ki Pókember szerepére. A filmet 2017 júliusában mutatják majd be – jelentette be tegnap a Sony Pictures és a Marvel Stúdió.

Alkonyat ellen – Craig Gillespie: Fright Night / Frászkarika

2011. augusztus 23. – írta

A klasszikus horrorfilmek remake-jeinek se szeri, se száma, viszont az eredetijükhöz méltó újradolgozásokat egy kezünkön megszámolhatjuk. A Frászkarika című vámpírmozival az utóbbiak listája bővül: a film nem jobb hangulatos origójánál, csak másmilyen, elődje hamvaiból új életre kel és harap.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?