Horeczky Krisztina

Írásai a Filmtetten (7)

A három testőr – Beszélgetés Török Ferenc filmrendezővel

2005. január 15.

Török Ferenc első nagyjátékfilmje, a sikert hozó Moszkva tér után Magyarország kultikus tájegységein, az Alföldön, majd Balatonon folytatta országjáró turnéját. A hajdani, nem túl ambiciózus antihős Petyához képest a Szezon három karcagi pincérét szétveti a tetterő, így maguk mögött hagyják a cukorgyárat. Guli Laci (Nagy Zsolt), Virág Gyula (Nagy Ervin) és Nyéki Peti (Kokics Péter) azonban már nem merik Párizs felé vetni vigyázó szemeiket – noha Virágot egyenesen Mundruczó Kornél rendezi a pornóvizsgán. Török Ferenccel a (bízzunk benne) három évenként nagyjátékfilmet rendező direktor lelki állapotáról, a remény fogalmáról, és egy biztonságos katapultról is beszélgettünk.

A kiszámíthatatlan tényező – Beszélgetés Mundruczó Kornéllal

2004. április 15.

Mundruczó Kornélról – igen felelőtlenül – egy kritikámban (DealerFilmtett, 2004. március) azt állítottam, a hazai mezőnyben ő a legképességesehb „színészvezető". Szerk. szavamon fogott: az alkotóval, aki – mielőtt felvételt nyert volna a filmrendező-szakra – Zsámbéki Gábor osztályában szerzett színész-diplomát, beszéltünk a színpadi és a filmszínészetről; hogy mit lehet tanítani és mit nem; a rendezőről, aki nem hisz a kommunában; és hogy vajon mit gondol arról, ha „érzéketlen" alkotónak nevezik. Mivel Mundruczó Kornéllal a „jövőt" nem bolygattuk, így csak címszavakban: a rendező a Johanna-trilógia, a Delta című sci-fi és Aki vértelen bűntényről álmodik munkacímű nagyjátékfilm elkészítését tervezi.

„Micsoda bolygó!” – Fliegauf Benedek: Dealer

2004. március 15.

A Dealer egyetlen, a kétségbeesést örökre száműző, belenyugvással elmormolt könyörgés, amely nem talál meghallgatásra. Ebben a világban majd’ mindenki új Istent-vallást keres magának, ám hiába, nem tud szabadulni az őt riogató démonoktól, szellemektől. A Dealerben megjelenő „istentelen” világkép számomra analóg a negyedórás Hypnos-szal, amelyben a hipnózis során előtörő emlékekkel együtt megjelenik a vallási jelkép, a kereszt – a spiritualitás –, de a kiszolgáltatottság, az erőszak, a szenvedés, a bűn is.

„Azt hiszik, Disneylandben vannak.” – Beszélgetés Antal Nimróddal

2004. január 15.

Antal Nimród első nagyjátékfilmje, a Kontroll helyszíne a Nagy Magyar Metró. Ide menekült a világ elől Bulcsú (Csányi Sándor), hogy búcsút intve a „felszíni” világnak, BKV-ellenőrnek menjen. Az ellenőrcsapat tagjai – Mucsi Zoltán, Pindroch Csaba, Nagy Zsolt, Badár Sándor –, a metróvezető (Kovács Lajos) és annak mackóruhába bújt lánya (Balla Eszter) napjait a főnökség (Cserhalmi György) rémuralma és föld alatt elkövetett különös gyilkosságsorozat teszi „izgalmassá”. Közben: szól a Neo, szövődik a szerelem (a rendező szerint jelmezében Japánban nagy népszerűségre váró „Manga-figura”, de mégis „szexi”) Sophie és Bulcsú között, emellett föltűnnek az elsőfilmes kollégái: Bergendy Péter, Fésős András, Herendi Gábor, meglehetősen extrém helyzetekben. A Kontroll – a rendező harmincadik születésnapja előtt tíz nappal – novembertől megy a mozikban.

„Egyszerűbb szép képet készíteni a hámló vakolatról, mint a frissen festettről” – Interjú Sas Tamás filmrendező-operatőrrel

2003. május 15.

Sas Tamás az 1997-es Cigánytörvényt (r: Gyöngyössy Bence) követően kizárólag két saját filmjében, a Presszóban és a Kalózokban gyakorolta „tanult” hivatását, az operatőrit. Fazekas Csaba filmrendező felkérte őt a Boldog születésnapot! fényképezésére és ezzel a munkájával Sas Tamás elnyerte a 34. Magyar Filmszemle legjobb operatőrének járó díjat. Ugyanazon a Szemlén, ahol bemutatásra került a negyedik, Sas Tamás rendezte játékfilm, a Szerelemtől sújtva is.

„Jó ezen az állomáson ücsörögni” – Beszélgetés Koltai Lajos operatőrrel

2001. október 15.

Leggyakrabban a „fény mágusának” nevezik, de van, aki szerint illúziódús művész. Hogyha összeállítunk egy tízes listát kedvenc magyar filmjeinkből, biztos, hogy jó néhányat ő fotografált. Megjárta Amerikát, de nem hagyott minket magunkra. Most újra Európában „állomásozik” korunk egyik legelismertebb operatőre, egy hiteles ember, Koltai Lajos.

„Már nem akarok keveredni” – Beszélgetés Réz András filmesztétával

2001. május 15.

Ha azt kiáltom valamely népes köztéren: „Mondj egy filmkritikust!" majdnem biztosan azt üvöltik vissza: Réz András. Sőt mi több, ő az, akit valószínűleg azonnal le is tudnának rajzolni. Ugyanakkor ez az a név, amelyre bajosan bukkanhatunk rá egy kifinomult értelmiségi toplistáján. Még akkor sem, ha Réz András nem is filmkritikus, hanem: filmesztéta...

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes