Röpke 55 év kellett, hogy mozifilmes feldolgozást kapjon Jack Kerouac Úton című korszakalkotó regénye. Walter Salles filmjét elnézve könnyű megérteni, mi tartott eddig.
Kerouac regényének megfilmesítési jogai évtizedeken át voltak Francis Ford Coppola birtokában, míg végül a Che Guevara: A motoros naplóját látva a brazil road movie-specialista Walter Salles rendezőre és Jose Rivera íróra bízta a projektet, megmaradva executive producernek. Kényelmes megoldás volt nekik adni a munkát, hisz a Che Guevara: A motoros naplója saját jogán is a Kerouac-regény filmverziójának tűnt. Mindkét mű utazástörténet (road movie), mely – a műfaj követelményeinek megfelelően – a protagonisták részéről a világ megismerésével, jellemfejlődéssel, intellektuális ébredéssel jár. Mindkét történetnek két férfi a főhőse, akiket szoros (de nem örök) barátság fűz össze. Kilépnek unalomig ismert mikrokozmoszukból, maguk mögött hagyják a teljes élethez elégtelen modern civilizációt, visszautaznak a természetbe, a múltba, de az addig tanultakat sem felejtik el, így találnak földi paradicsomra. A többi már történelem: mindkét opuszt az teszi érdekessé utazástörténetként, hogy kultikussá vált személyek életrajzán alapulnak: Chet nem kell bemutatni, az Úton álnevei mögött pedig a beat-generáció ősatyjai rejteznek, azaz Jack Kerouac (Sal Paradise), Neal Cassady (Dean Moriarty), Allen Ginsberg (Carlo Marx) és William S. Burroughs (Öreg Bika Lee).
A beat-alapművek közül az Úton kapta meg legkésőbb a filmverziót, pedig a Meztelen ebéd vagy az Üvöltés sokkalta nehezebben adaptálhatóak. Cronenberg briliáns verzióját sokan méltatták már, a 2010-es Üvöltés (Howl) viszont sokkal kisebb feltűnést keltett, kiválósága ellenére. (Az Oscar-díjas Rob Epstein és Jeffrey Friedman kísérleti filmje több szálon fut, látunk benne Ginsberg-felolvasást zseniális animációs aláfestéssel, őszinte mélyinterjút a költővel – James Franco alakításában, életrajzi flashbackeket és az 1957-es obszcenitás-tárgyalás fordulópontjait.) Salles filmje alapvetően hűen követi a regény cselekményét: a fiatal íróra, Sal Paradise-ra átragad a javítóból szabadult, írói karrierről és értelmiségi életről álmodó Dean Moriarty őrülete, kocsiba pattannak, és keresztül-kasul bejárják Észak-Amerikát, olyanokkal spannolva, mint Ginsberg vagy Burroughs, végül pedig megérkeznek álmaik földjére, Mexikóba.
A regény ismerői már a film elejétől gyaníthatják, hogy Salles nem a széles körben ismert Útont, hanem a csak 2007-ben megjelent „eredeti tekercset" vette alapul. Ez volt Kerouac első verziója, amivel viszont hiába házalt, merész tartalma miatt senki nem akarta kiadni, így aztán finomított a szövegen. Bár az álneveket megtartotta, Salles a „hardcore" Útont rendezte meg, ebben láthatunk édeshármast, meleg szexet, homoszexuális férfiprostitúciót, na meg női frontális meztelenséget főszerepben az Alkonyat-franchise sztárjával, Kristen Stewarttal. Az első csalódás akkor érhet minket, amikor Salles bemutatja hősét, a híres-hírhedt Dean Moriartyt. Garrett Hedlund fizimiskája alapján ideális Dean, viszont mit sem mutat az állandóan izzadó és ugrándozó Cassady-alteregó tébolyából, úgy próbál cool lenni, hogy semmit nem csinál. Csak egy újabb Edward Bella mellé. Az Arany Málnát nemrég bezsebelt Kristen Stewart nem rossz a szerepében, a meztelenkedésért külön dicséretet érdemel, bár megkönnyíti a dolgát, hogy egy – Kerouac szerint – mélyen sötét nőszemélyt kell alakítania, ami Bella után aligha jelenthetett kihívást.
Kerouac könyve a Meztelen ebédhez és az Üvöltéshez képest egyenes vonalú történettel kecsegtet, amely könnyebben adaptálható filmre, ugyanakkor önmagában középszerű moziverziót eredményez. Salles ezt fel is ismerte, a neheze viszont nem sikerült, a regény hangulatát nem tudta átmenteni. Bármiféle truváj helyett inkább szórakoztatóbbá tette a történetet, a road movie zsánerére helyezve a hangsúlyt. Így aztán kapunk egy rakomány bizarr stoppost, ütődött figurákat, flash forward-nyitányt, románcot, meleg vajúdást, női melleket, szomorú véget érő barátságokat. Miközben Salles kihagyja a regény fináléját jelentő mexikói kirándulás nagyját, pedig az efféle vidéki életet gyönyörűen mutatta be a Che Guevara: A motoros naplójában. Talán pont ez volt a probléma: ő ezt a filmet egyszer már megrendezte. Kerouac regényét nem is megfilmesíteni érdemes, hanem inkább továbbgondolni. Ilyesmire is van példa: nemrég döbbentem rá, hogy mekkora hatással volt az Úton és az Üvöltés a kultikus magyar underground punkbanda Vágtázó Halottkémekre. Ha tehát beatre vágyunk, ne Salles filmjétől reméljük.
