Testen kívüli testiség – Gaspar Noé-portré

2022. október 8. – írta Süll Kristóf

Gaspar Noé világában az ideák, az éteri lebegés, valamint a húsba és a sűrű ondóba ragadt kellemes fuldoklás nem ellentétes filozófiák ütközetében jelenik meg. Sőt, a testen túlra emelkedés záloga a testiség. Platón és Arisztotelész nem egymásnak feszül, inkább jót kefél a hátsó szobában. Összeházasodik a szellemvilág és a pornográfia. A misztikus utazóként, túlvilági szemlélőként sikló kamera egyszerre a magasból ítélő isteni szemszög és a lencse, amire a teljes képmezőt kitöltő fallosz ráélvez. Felszentelődik a profán és profanizálódik a szent.

Szex, borzongás és rocksztárok – Nicolas Roeg-portré (1928–2018)

2019. február 11. – írta Váró Kata Anna

Az operatőr a vérét adta az egyik jelenetért, a tériszonyos Donald Sutherland pedig vállalta azt, amit a kaszkadőr sem mert, sőt fiát is Roegnek keresztelte. Hosszú élete és pályafutása alatt alig egy maréknyi említésre méltó, azóta kultstátuszt kiérdemelt filmet készített. Pszichedelikus látomásaival, az idősíkok folyamatos váltogatásával, a főszereplő rockbálványokkal és tabudöntögető szexjeleneteivel Nicolas Roeg kitörölhetetlenül beírta magát a brit filmtörténet legnagyobbjai közé.

Bacon, Warhol és Bertolucci botrányfilmje – Csapón kívül 25.: Bernardo Bertolucci: Ultimo tango a Parigi / Utolsó tangó Párizsban

2017. november 4. – írta Tóth Gödri Iringó

Az Utolsó tangó Párizsban nemcsak azért aktuális, mert épp 45 éves a film, hanem Harvey Weinstein, Kevin Spacey és a (nem csak) hollywoodi zaklatási botrányok kontextusában is újra el lehet csámcsogni a filmmel kapcsolatos pletykákon, nyilatkozatokon. Persze Bernardo Bertolucci klasszikusnak számító erotikus drámája nem csupán a szereplők későbbi interjúi nyomán vált botrányossá, a maga korában is sok vihart kavart.

Tükrök labirintusában – François Ozon: L'amant double / Dupla szerető

2017. október 27. – írta Sándor Anna

A Dupla szerető az ígéretes felütést követően zavarba ejtően röhejes jelenetekbe és lapos fordulatokba fullad. Hiába a szemkápráztatóan szép kompozíciók sora és a többnyire erős atmoszféra, François Ozon végül eltéved a psziché labirintusában, ahova olyan nagy lendülettel invitált.

A szavak teste: egy pokoljárás bűnügyi rekonstrukciója – Szono Sion: Guilty of Romance / Bűn és kéjvágy

2016. május 30. – írta Papp Attila Zsolt

Erotika és halál, erőszak és poézis: Szono Sion filmje bizarr és hipnotikus hatású látomás az emberi természet sötét oldaláról. Exploitation-rajongóknak és Kafka-hívő művészlelkeknek egyaránt ajánlott.

Chantal Akerman: Sajátos hang a női/feminista moziban

2016. május 27. – írta Alexandra Para

A 15. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál 3×3-as szekciója többek közt Chantal Akerman művészete előtt tiszteleg. Ki volt ez a rendkívül sajátos hangú és erős stílusú, belga rendezőnő, aki filmjeivel képes volt darabokra törni és szétszórni a hollywoodi nőábrázolás korlátait?

„Remélem, hogy a szereplők szépsége álmodozásra készteti a nézőket” – Gaspar Noéval a Szerelemről beszélgettünk

2015. október 1. – írta Berecki Beáta Hajnalka

Gaspar Noé legújabb, nagy port kavart filmjével, a Szerelem (Love) magyarországi premierjével zárult a 12. Jameson Cinefest. Akárcsak a cannes-i világpremieren, a miskolci vetítéseken is többen elhagyták a termet film közben. A záróvetítésen a rendező is jelen volt.

Egy újabb tangó Párizsban – Gaspar Noé: Szerelem / Love

2015. szeptember 23. – írta Berecki Beáta Hajnalka

Gaspar Noé legújabb filmjéről is biztos sokan kijönnek a moziból.

Szerencsétlen tizenévesek – David Robert Mitchell: It Follows / Valami követ

2015. május 21. – írta Pernecker Dávid

A Valami követ a nemzetközi és a hazai kritikusok szerint is minimum az évtized horrorja. Ezek szerint ez az évtized eddig nagyon nem a horror évtizede.   

Csúcson túli – A Cannon Films története

2015. március 31. – írta Csiger Ádám

A 80-as években roppant termékeny Cannon másodvonalbeli zsánerdarabjairól, valamint röhejes és botrányos eredményt produkáló, Arany Málna-favorit közönségfilmjeiről híresült el, ugyanakkor a két igazgatót, Menahem Golant és Yoram Globust ma már nem túlzás a B-film, a trash, a camp és az exploitation pionírjai közt emlegetni.