A How to Blow Up a Pipeline egy ökoterrorista sejt akcióját mutatja be, ám hogy jogos és értelmes tett-e egy olajvezeték felrobbantása, azt a nézőnek kell eldöntenie.
Ahhoz képest, hogy mekkora veszélyt jelent a Föld bolygó számára a környezetszennyezés és a klímaváltozás, illetve hogy pár lépésre vagyunk az ökológiai katasztrófától, kevés játékfilmben jelenik meg a problémacsomag. Még mindig nem mindenki számára egyértelmű, hogy a globális felmelegedés emberi eredetű, a saját hibás döntéseink és rossz szokásaink hozták létre – a klímaváltozást tagadókat ne is említsük. Szimbolikusan valamelyest gyakrabban emelik be a filmek az ökológiai kérdéseket (legyen szó az Avatar-, a Mad Max- vagy A galaxis őrzői 3-féle blockbusterekről vagy az Iához hasonló szerzői filmekről), de direkten ritkábban választják a témát az alkotók (Sötét húzások / Night Moves, A Kelet / The East, Izlandi amazon) – talán azért, mert nehezen megfogható, túl általános.
Pedig a környezetszennyezés következményei miatt emberek halnak meg és életek mennek tönkre – így az érintetteken keresztül már formálható történet az ökológiai problémák köré. Odáig még nem jutott el a világ, hogy felismerje: valójában mindenki érintett, de a How to Blow Up a Pipeline egy olyan csoportot mutat be, akik kézzelfoghatóvá teszik mindezt. Ők kifejezetten súlyos következményeivel találkoztak az ipari környezetkárosításnak, tisztában vannak a problémával és tenni is akarnak ellene. Daniel Goldhaber filmje azt az alapállást képviseli – eltekintve most a radikalitás fokától –, hogy az ipari érdekekkel csak az egyének szállhatnak szembe: őket a greenwashing-kísérletek ellenére csak a profitszerzés érdekli, mi viszont sakkban tarthatjuk őket a saját eszközeinkkel.
A How to Blow Up a Pipeline egy heistfilm szokatlan céllal: az alkalmi csapatot alakító, egymást alig ismerő, különböző szakterületeket lefedő fiatalok önös érdekek helyett egy nagyobb jó érdekében cselekednek. Egy olajvezetéket akarnak felrobbantani Texasban, felhívva a figyelmet az energiaforrás sérülékenységére és az olajtársaság környezetszennyező tevékenységére. A csapat tökéletesen amatőr, házi módszerekkel dolgozik – a címhez méltóan gyakorlatilag a YouTube-ról tanulják a bombakészítést, természetesen hibákat is vétenek a terv végrehajtása közben, illetve egy áruló is akad a csapatban (akiről nehéz eldönteni, hogy az FBI kiszolgálója vagy megvezetője). A film motorja elsősorban a karakterek elszántsága: nincs vesztenivalójuk, az életüket is feláldoznák az ügy oltárán. Az akcióorientált fogalmazásmód mellett fontos hatáskeltő eszköz a filmzene: Gavin Brivik nyugtalan, fémesen zakatoló kompozíciója tölti meg feszültséggel a jeleneteket és viszi előre a cselekményt.
Ne kerteljünk: a How to Blow Up a Pipeline ökoterroristákról szól, akik tudják is magukról, hogy azok, ám bíznak benne, hogy a közvélemény érteni fogja a motivációikat és melléjük áll. A film attól igazán provokatív, hogy nem foglal állást azzal kapcsolatban, hogy jogos-e ilyen eszközökhöz nyúlni, illetve annak eldöntését is a nézőkre bízza, hogy a fiatalok akciójának volt-e értelme. A teljes társadalmi tablót felfestő terrorista sejtet (amelyet különböző etnikumú, szexuális orientációjú, családi állapotú, társadalmi státuszú, motivációjú fiatalok alkotnak) ugyanis leggyakrabban gépies munka közben látjuk, nehéz fizikai küzdelmüket hosszan kitartva mutatja a film, jól érzékeltetve a vállalkozás súlyát. A kommentár hiányát a flashback-ek pótolják, amelyek azonban épp a How to Blow Up a Pipeline gyenge pontjai: megakasztják az események pörgését és nem is annyira tartalmasak, mint amennyi időt elvesznek. Az egyik legnehezebb feladat a művészetekben tömören, de plasztikusan portrékat felfesteni, ez pedig a kezdő Goldhabernek nem is sikerült tökéletesen.
A How to Blow Up a Pipeline-t Andreas Malm azonos című dokumentumkötete inspirálta, aki eszmefuttatásában amellett érvel, hogy az aktivistáknak jogos radikális eszközökhöz nyúlni az átütő siker érdekében. A film nem tagadja a helyzet ellentmondásosságát (magántulajdont pusztítanak el, illetve a rombolás tovább ront a környezet állapotán, miközben az akció látványos figyelemfelhívásként funkcionál). Mégsem mélyedünk el igazán a fiatalok meggyőződésében, céljaiban, így a How to Blow Up a Pipeline akcióthrillerként hatásos, heistfilmként friss és izgalmas, mondanivalójában viszont hagy maga után űrt. Átadja a Z-generáció jogos dühét, frusztrációját és tenni akarását, de üzenetével nehéz azonosulni. Ha valaki olajvezetéket robbant, azzal bekerül a hírekbe, míg ha kerékpárral jár és száműzi az életéből a műanyagot, azzal aligha. Pedig ezek lehet, hogy kicsi, de árnyoldalaktól mentes és fenntartható lépések. Utóbbi pedig kulcsfogalom lenne ahhoz, hogy továbbra is élhető maradjon a környezetünk és fennmaradjon a civilizációnk.
