Az Izlandi amazon egy humoros, szívmelengető történet anyaság és anyatermészet analógiájáról a Föld makacs gyerekeinek címezve.
Milyen anya természetanya? A vélemények megoszlanak arról, hogy mi uraljuk-e a természetet vagy ő ural minket. Az azonban tény, hogy a természet mindig is jelen volt, mondhatni jóval öregebb nálunk, ez a „generációs szakadék” pedig olyan viszonyt sejtet magában, melyben az emberiség úgy viselkedik, mint egy makacs 20 éves, aki be akarja bizonyítani, hogy igenis jól elvan anyuék nélkül. És lám, tényleg kényelmesen sikerült elnyújtózkodnia a világ szőnyegén. Hogy mi az a köteg bontatlan levél a földön? Számlák. Egy halom kifizetetlen számla. Majd anyukáék kifizetik.
Benedikt Erlingsson Izlandi amazon c. filmje az anyaság ezen analógiáját vizsgálja egy adag röfögve nevetős humorral, borsos iróniával és kifinomult érzékenységgel. Történetének főhőse Halla (Halldóra Geirharðsdóttir), aki énektanárnői munkahelyét kamuflázsként használva szabotálja Izland elektromos ellátását. Halla azonban nem csupán zöld aktivista, de lényegében terrorista is. Egyedül dolgozik egyszemélyes Káosz Brigádjában, és ebben senki nem hátráltatja, hiszen független, egyedülálló középkorú nő, gyermek nélkül. Életének megszokott ritmusát egy telefonhívás szakítja meg. Négy évvel ezelőtt beadott örökbefogadási kérelmére válasz érkezett: egy árva kislány, Nika (Margaryta Hilska) várja őt Ukrajnában. Halla úgy öleli keblére a természetet, mint alvó gyermeket, mégis kétségbeejti a hír, mivel komoly választás elé kerül. Miért kellene tovább harcolnia? Az ő egyetlen gyermekéért vagy a világ eljövendő gyermekeiért?
A döntést alaposan megnehezíti, hogy a film Izlandon játszódik, mert egy izlandi totálhoz (némi elfogultsággal) semmi sem fogható. Az ország tájai majdhogynem minden egyes földrajzi lehetőséget magukba sűrítenek: van gejzír, gleccser, hegy, folyó, vulkán, sarki fény stb. Erlingsson, bár nem fedi fel előttünk Izland teljes természeti arzenálját, éppen eleget mutat ahhoz, hogy érezzük: földöntúlinak ható élmény részesei vagyunk. Számomra mindebben az a legkülönösebb, hogy nem csak mi vagyunk az ámélkodó tursiták. Az ország parányi népességének egy része ugyanis rendkívül öntudatos ebben a tekintetben, elég ha eszünkbe jutnak Björk poétikus dalai ember és természet szimbiózisáról. Az izlandiak tehát jól tudják, hogy kincsestárban laknak.
Nem elhanyagolandó aktuálpolitikai tényező, hogy Izland jelenlegi miniszterelnöke, Katrín Jakobsdóttir az ország zöldpártjának vezetője is, ezáltal a film maga ugyancsak manifesztummá válhat, pont úgy, ahogy Halla szabotázsai. Meglehet ez a jelleg éppen a propagandafilmek sajátja, a rendező kellően kiegyensúlyozza az Izlandi amazont, így képes felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, ellenben rámutat arra, hogy a radikalizmus nem megoldás, akkor sem, ha azt általánosan elfogadott jó cél vezérli.
Erlingsson történetvezetésének esszenciális eleme abszurd humorérzéke, melynek révén filmje képtelen átcsúszni egy afféle papolós, kioktató stílusba. Elsőre furcsának tűnhet, de a humor konstans forrása a rendező zenehasználatában rejlik. A film zenéjét Davíð Þór Jónsson szerezte, amelyben uralkodó a dob pörgő ritmusa, a Macska-jajt idéző tuba és az ukrán népzene egzotikus összhatása. Az Izlandi amazonban a filmzene azonban nem odáig terjed csupán, hogy zenei kíséretet nyújt. Avagy mégis: Hallát szó szerint zenekar kíséri jelenetről jelenetre. A zenészek rágyújtanak, tévéznek, twittereznek, de sohasem veszik le a szemüket a főhősnőről és mindig készen állnak arra, hogy felvegyék Halla ritmusát mind nagyszabású terveiben, mind nehéz pillanataiban. Erlingsson ötlete bár nem újkeletű (hiszen pl. Godard már az 1967-es Weekendjében debütált ezzel az elgondolással: egy erdőt bemutató képsor alatt dobszólót hallani, majd meglátjuk magát a dobost a fák között), mégis elképesztő, ahogy az Izlandi amazonban ez az eljárás ezúttal a film egészét átjárja.
A kreatív zenehasználat mellett a szerethető karakterek is közönségbaráttá teszik a filmet, ilyen Asa, Halla ikertestvére (akit szintén Halldóra Geirharðsdóttir formál meg) vagy Sveinbjörn (Jóhann Sigurðarson), a kalandra kiéhezett farmer, aki habozás nélkül segíti Halla titkos és veszélyes projektjeit. A filmben tobzódik továbbá egy tisztes adag irónia, az a fajta, ami azt a felhorkantós nevetést váltja ki a mozinézőből. Ha az ember maga elé képzeli Hallát, az elszánt zöld terroristát egy Nelson Mandela-maszkban, akkor már sejtheti, mire gondolok.
Az Izlandi amazon rendkívül fordulatos történetet mesél el, újszerű és újrafelhasznált poénokkal egyaránt, ami néha ugyan kiszámíthatóvá teszi a filmet, de báját ettől függetlenül nem veszi el. Erlingsson filmje egyszerre szól az anyaság természetéről és az anyatermészetről úgy, hogy annak minden részletét nekünk, a Föld örök gyermekeinek címezte.
