Tina Fey arról lehet híres a nagyközönség számára, hogy ő a szülőanyja és főszereplője az önreflexív, post-Seinfeld-sitcomok egyik legjobbikának, a 30 Rock-nak, amely már a negyedik szezonját tapossa az NBC jóvoltából és magyarul A stúdió cím alatt fut.
Az említett show picit obskúrus ugyan, de elég nagy törzsközönséget gyűjtött össze magának, hogy a Fox stúdió döntése ne tűnjön logikátlannak: tegyük be ezt a Tina Fey-t valami filmbe, mielőtt teljesen kivénül a szakmából! A 30 Rock-ot ismerve e döntéssel nincs is semmi baj – gondoljuk egészen addig, amíg be nem ülünk a magyarul Párterápia címmel1 forgalmazott filmre. Az első probléma a film kb. huszadik perce körül fogalmazódik meg: rájövünk, hogy miért pont húsz percesek a 30 Rock epizódjai. Mert ennyit bír el a képernyő egyszerre ebből az amúgy kedves és vicces nőből. Jó hír Steve Carell számára: tőle el sem vártam semmit, úgyhogy nem tudott kiábrándítani. Sem.
A másik probléma a film éjszakai felvételeiben van. És ez nagy baj, mert szinte az egész történet éjszaka játszódik. Nagyon csúnya a kép. Ha valaki el akarná ásni a föld alá a Panasonic Genesis nevű HD-kamerát, akkor ezzel a filmmel reklámozná. Szemcsés, csúnya, videós felvételek váltogatják a normálisnak kinéző snitteket az egész film alatt. És nem hiszem, hogy a költségkímélő szempontok alapján döntött a HD mellett Shawn Levy rendező (aki olyan alapművekkel kedveskedett nekünk eddig, mint az Éjszaka a múzeumban mindkét része, vagy a pár évvel ezelőtti Rózsaszín párduc-sírgyalázás), mert bezzeg egy drága Audi R8-ast ripityára tudtak törni. Sírtam, amikor az a szép nyolchengeres, benzinmotoros sportkocsi szétkenődött a Fox stúdió backlotján egy ilyen szar történet miatt.
Apropó, történet, máris itt a következő probléma: a forgatókönyv. Az unalmas New Jersey-i párral egy tévedés miatt rettentő furcsa dolgok történnek egy éjszaka folyamán (maffia, főügyész, korrupt rendőrök, piti gengszterek és egyebek involválásával), de a végén győz az igazság. Ezalatt – most figyelj! – rádöbbennek, hogy mennyire szeretik egymást. Bumm, Oscart neki! Egyetlenegy hozzávetőlegesen jó poén hangzott el az egész film alatt. És én most le fogom írni, kedves olvasó, hogy ezért ne kelljen megvásárold a mozijegyet. Apuka hányik az utca közepén. „Drágám, vérzel?”. „Ugyan, ez csak a cabernet.”
Ez a film annyira unalmas, hogy sokkal érdekesebb lesz inkább arról beszámolnom, hogy hogyan néztem meg. Az egyik kolozsvári pláza mozijában voltam, még a csajomat sem vittem magammal, ne szenvedjen szegény, és ezért tökegyedül voltam a nézőtéren. Egyetlen ember. Este hétkor. Hát igen. A közönség nem hülye.
Vagy mégis? Mert ha mégsem, akkor mi a retkes franckarikáért készítenek ilyen filmeket, újból és újból?
1 világpremier, ladies és gentlemen: a magyar cím ezúttal nem rosszabb, csak pont fix olyan semmilyen, mint az eredeti: Date Night.
