Tudjuk: az angyalok közöttünk járnak. Van, aki elhiszi, van, aki nem. Emlékszik-e valaki nyájas Olvasó Az élet csodaszépre? Frank Capra, 1947, bizony. Irtó bájos film. James Stewart (az Ember) és Henry Travers (az Angyal) utolérhetetlen kettőse láttán a néző inkább hiszi, mint nem, hogy az angyalok... És a Michaelra (Nora Ephron, 1996) emlékszik-e valaki? John Travolta, mint a részeges Mihály arkangyal, igen. Ezt a filmet nézve az ember inkább nem hiszi, hogy az angyalok... Vagy ott van Wim Wenders Berlin felett az ég című angyalfilmje. Vagy Brad Silberling Angyalok városa (1996). Jó angyalfilmek, meg rosszak.
Persze vannak gonosz angyalos filmek is, de most a világos oldallal foglalkozunk. Az idei TIFF egyik igen jónak ígérkező alkotása egy ilyen jóangyalról szól. A 2015-ös japán film magyar címe a fent idézett Wenders-klasszikustól kölcsönzött: Tokió felett az ég. (Japánul Ten no Chasuke, vagyis Chasuke utazása.) Az eleje főcím szinte legelején azonnal felvillan a mágikus brand: Office Kitano. A japán filmekben valamennyire otthonos mozizó erre kényelmesen hátradől. Egy olyan film nem lehet rossz, de még közepes sem, amihez „a csend és a téboly” nagymestere a nevét adta. Igaz, nem Takeshi Kitano ül a rendezői székben. Hanem SABU. Polgári nevén Hiroyuki Tanaka. Polgári nevén inkább színész, művésznevén inkább rendező. A Chicagói Filmfesztiválon egyszer megkérték, javasoljon a fiataloknak egy jó filmiskolát. SABU lazán odavetette a választ: öt díjnyertes filmet írtam és rendeztem, és nem jártam filmiskolába. Nektek se szükséges. Szóval önbizalomban nincs hiány.
A Tokió felett az ég kiválóan indul. Maga Kitano is megirigyelhette volna. Van, ugye az Ég. Ott laknak az angyalok. Akiknek nincs ugyan szárnyuk, viszont egytől egyig forgatókönyvírók. Nagy papírtekercsekre sztorikat írnak, szépen, ecsettel, ahogy kell. Aztán van a Föld. Ahol éldegélünk, mi emberek. Mi a kapocs? Hát az, hogy az égi forgatókönyvírók a mi földi életkénk történetét írják. Hosszúakat, rövideket, vidámakat, szomorúakat, jókat, rosszakat. És ahogy az sejthető, ez a munka folyamatos. És aki folyton ír, az megszomjazik. És, mivel a mennyei forgatókönyvírók japánok, hát teát kapnak. A teafelszólgáló angyal neve Chasuke. Aki néha beleolvas a szkriptekbe, hozzászól, segít. Így ismerkedik meg, szövegszinten, egy Yuri nevű földi lánnyal. Akibe csendben beleszeret.
Ekkor következik a film talán legremekebb sziporkája. Mert a forgatókönyvírók nem a saját szakállukra firkálnak ám. Van az égben producer is. Az Isten, naná. A filmben az a neve, hogy The Man. Az Ember. És egy sárkány. Nos, az Ember beszól a sztorizóknak, hogy elég volt az uncsi, szimbolikus sztorikból, valami avantgárdabb kellene. És a forgatókönyvírók nekiállnak az ámokfutásnak. Melynek eredményeképpen Yurit halálra ítéli a mennyei szöveg. És ez az a pont, ahol a Chasuke nevű teafelszolgáló angyal eldönti: beleír a sztoriba. Egyetlen ugrással lent terem a Földön, és nekiáll megmenteni a lányt. Útja során különböző pikareszk figurákkal találkozik. Újabb kiváló fogás: SABU nagy szeretettel rajzolja meg ezeknek az epizódfiguráknak a háttértörténetét. Jó néhány csodás kisfilmet látunk, a nagyba beágyazva, a film első fele ezzel telik el. És a néző a székéhez tapad, és élvezi SABU kicsit cyberpunkos stílusát, könnyen és néhol kaotikusan mozgó kameráját, a fő- és a mellékszereplők karakteres alakítását. Ja, és a humort. Bájos, lefegyverző, univerzális humorról van szó. Szituációs, verbális, egyre megy, a poénok ülnek, ahol és ahogyan kell.
Aztán valahonnan (egy csapnivaló mennybeli forgatókönyvíró belekontárkodhatott a sztoriba) előbújnak a jakuzák. Úgy tűnik, SABU nem tudott megszabadulni saját filmszerepeitől: polgári nevén igen gyakran hidegvérű gengsztereket alakít. És innen eltorzul a történet. A néző igyekszik megtalálni a kapcsolódási pontokat, szeretne visszakanyarodni a film első felének mágikus realizmusához, de SABU nem engedi. Vérbe fojtja saját kiváló történetét. Egy alapos munkát végző bérgyilkoshoz méltó módszerességgel szétveri a földön csetlő-botló angyal és angyali szépségű földi szerelmének románcát. Ráadásul akkora közhellyel zárja a filmet (valami olyasmi, hogy az ember igenis meg tudja változtatni sorsát), mint egy tokiói felhőkarcoló. A film maga úgy jár, mint a csapnivaló forgatókönyvírók, odafent az égben. Elromlik a története.
Mégsem egyértelműen kukába való ez a film. Legalábbis az első 50 perc. Ott vérbeli japán mozisztorit nézhet az ember. Nem is tudom... váltson fél mozijegyet, és akkor máris megérte.
Még vetítik: június 6., péntek, Cinema City Iulius, 15:00. (Călătoria lui Chasuke)
