Részvétel és alkotás, felfedés és eltitkolás drámáinak helyszíne a Nyersanyag globális érvényű faluja, ahol a nyári alkotótáboros, szociofilmes hangulatot a thriller váltogatja, és ahol a katarzis szó szerint a földbe áll.
Pusztaszomaj a fiktív magyar falu neve, ahol Boross Martin nagyon is valós részletekből táplálkozó első játékfilmje játszódik. Egy filmes trió – Hanna (Mészáros Blanka), Tamás (Dér Zsolt) és Krisztián (Baki Dániel) – érkezik a faluba, az ottani gyerekeknek tartanak workshopot, hogy pár napig ők maguk is alkotóvá váljanak. A helyi erőviszonyok nyers valósága fokozatosan bomlik ki a kezdeti vendégszeretet mögött, a változtatás és feltárás, igazságszolgáltatás igénye a visszájára fordul: a pokolhoz vezető út itt is jó szándékkal van kikövezve. A kezdetben feszélyezettnek, mesterkéltnek tűnő hangulatot fokozatosan ellenpontozzák a falu karaktereinek hiteles jelenetei: az első körön beszólogató Bika, a beteg édesanya, Irén, az őt segítő csendes fia, Pali, valamint Zsani, a polgármester nevelt lánya mind nagyobb mélységet adnak a történetnek.
A film képi világán szerencsére nem uralkodik el a felvételt jelző, keretes „REC-esztétika”, azaz csak a dramaturgiailag hangsúlyos helyeken látjuk, hogy most éppen felvétel van. A Nyersanyag leginkább az ágencia kérdését járja körül: ki ad át kinek történetet, ki mit képvisel hitelesen, és végülis ki az, akinek igazán nyers, kiforratlan a látásmódja? A nyerseség egyfelől mint autentikus, helyi csiszolatlan gyémánt, tehetség, ambíció is felbukkan, másrészt pedig az elszabaduló indulatok, ösztönök, túlélési és hatalmi technikák mintázataként tematizálódik. Ez tetten érhető abban, ahogyan a fehér szereplők udvariassága lassan átalakul, dühöngő falu/város bikáivá válnak; másrészt abban, ahogy a helyi szereplők egyre mélyebb, őszintébb hangon szólalnak meg.
Az öntörvényűség mellett az ingyenmunka és alkotás/termelés kérdése is központi téma a Nyersanyagban, hiszen folyamatosan uzsoráról, mások és önmagunk kizsákmányolásáról van szó. Helyet kap az is, hogy a termelési láncba mennyi igazságtalanság kerülhet: a helyi biotermékek csak a pestiek miatt kerülnek polcra, árazva sincsenek, helyben nem veszi őket senki. Nagylelkűség és dominálni vágyás fonódnak össze Pusztaszomajon: Tamás a tényfeltárás hevében lemondana a workshop díjáról, Érsek Gáspár polgármester pedig a közösség megmentőjeként úgy gondolja, járnak neki a luxusautók, s hogy ő itt az egyetlen legitim igazságosztó.
A film kockázatot vállal abban is, hogy önmagára, a valós alkotógárdára is kiterjeszti ezt a dilemmát, amikor a Nyersanyag címet választja. Egyfajta work in progressben vagyunk, az ingadozás a karakterek helyzetét is jellemzi. Főszereplőnk, Benczúr Tamás rendező hívást kap bográcsozás közben, hogy időutazós filmjének támogatásáról döntöttek. Erre helyben lakonikus reflexiók születnek: „Majd dolgozol, ha fizetnek”, vagy „Ha csicskaként viselkedsz, úgy is bánnak veled”. A film legjobb pillanatai, amikor ezek a valóságok dialogizálnak, amikor találkozik a fővárosi kreatív szakember és a kijózanítóan realista falusi reflexiója, aki nem érti, hogyan dolgozhat valaki 3 évig ingyen egy filmen. Viszont végső soron ez is egyfajta „hitelben dolgozás”, a vegyesboltban vezetett uzsoranaplóhoz hasonlóképpen működik. A forgatás utójátéka talán a legreflexívebb szakasza a filmnek: mi történik a megbolygatott Pusztaszomajjal, kezükbe vették-e sorsukat az emberek, ment-e Tamás filmje által a világ elébb? A főszereplő végül nem jut el Berlinbe, nem tud a dicsőségből részesülni, csak az otthoni megvetésből.
Boross Martin filmjének kérdése, hogy az erőfeszítéseink mennyire válnak olyan üres jelölővé, amelynek legfeljebb annyi értelme van, mint egy űrbe kilőtt uborkának? Pusztaszomaj mintafarm, az uborkák termesztésében dolgozik szinte mindenki. Ezt az üres jelölőt próbálják a filmesek értelemmel feltölteni, a farmot díszletté változtatni, a forgatással közösséget kovácsolni, majd a megtalált nagy sztoriból dicsőséget és igazságot nyerni.
A premier előtti bemutatót követő beszélgetés is megér néhány reflexiót ezzel kapcsolatosan. Egyfelől a dokumentarista színházat (is) csináló Boross Martin megerősítette azt, hogy több szociológiai tanulmányból merítettek, és hogy nem a közszereplése miatt talán a legismertebb mintafarmot vivő, 2020-ban elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere történetét kell itt keresnünk. Megvilágító volt hallgatni, hogy Mészáros Blankáék is milyen helyi elzárkózással találkoztak hasonló workshopok alkalmával – hogy barátkozni könnyű, kapcsolatot fenntartani viszont nehéz. A nyers valóság leginkább a Pál András sztorijában kopogtatott: pár napja felhívta egy polgármester, számon kérte rajta, hogy talán az ő uborkafarmjukat akarják-e lejáratni? A saját forrásokból, állami támogatásra nem is pályázó film szerencsére nem él ilyen igénnyel: csak megmutatni akar, hiszen többféle nyersanyagból építkezik.
A Nyersanyag mint párbeszédkísérlet – hogy kilépjünk a visszhangkamráinkból – vállaltan egy nyitott vállalkozás marad. Kérdés, hogy az általa okozott kényelmetlenség a fővárosi körön túlmutatva tud-e párbeszédeket szülni, amelyek termékenyen hullhatnak vissza saját talajukra. Ahogy a filmben Pali is megjegyezte, ő az uborkát magát vinné az idegen bolygóra, hogy ott is meg tudják termelni maguknak az ennivalót, úgy a film is hasonlóan nyers gondolkodnivalót adott.
A film átütő ereje jobban kibontakozhatott volna, ha a katarzis felvállalt hiánya valahogyan mégis drámaibb tud lenni (ennek megfogalmazásának szándéka a repülő uborka jelenetében érződik), vagy vállaltan, akár román újfilmesen szarkasztikusan fogalmaz. A nyersanyagok sokrétűsége egy adott ponton nem elmélyíti az alkotást, hanem inkább széttartóvá teszi azt, így a néző aha-élménye helyett egy letargikus „ez van” érzés születhet meg, valahol mi is ott találjuk magunkat a cinizmus és a tenniakarás közötti terméketlen senkiföldjén. Másrészt a változtatás egyik első lépése nyilván a pontos helyzetfelismerés.
