Rájuk (lesz) érdemes odafigyelni: új rovatunkban fiatal erdélyi kritikusok írnak röviden friss erdélyi filmekről. Hogy mitől erdélyi egy film? Annyira nem is egyértelmű, ahogyan alább kiderül – de mindenképp nyilvánvaló.

Büntetendő naivitás

Simó Ibolya: Tökéletes befektetés

Simó Ibolya vizsgafilmje témájában egyfajta kuriózumnak minősül az utóbbi évek erdélyi rövidfilmjei között. A Tökéletes befektetés egy olyan világba vezeti és avatja be nézőjét, amelynek létezéséről tudomásunk van ugyan, de az átlagember nem kerül közvetlen kapcsolatba vele.

A történet onnan indul, hogy a naiv és kissé gyámoltalan Koppány (Páll Gecse Ákos, képünkön) édesapjától egy benzinkutat kap ajándékba. Az apa utána egykettőre eltűnik és többet nem lehet nyomára bukkanni, a fiú pedig már első este bűnözők közé keveredik. Aztán elkezdődik a sajátos születésnapi „zsúr” és „házavató” buli, autókkal, drogokkal, prostituáltakkal és erőszakkal. Ha nem tudnánk, biztosan nem tippelnénk arra, hogy ezt a filmet egy nő rendezte.

A filmnek nemcsak rendezője és stábja, hanem szereplői és célközönsége is a fiatalok. A szinopszis alapján Simó Ibolyát az újgazdagok világa foglalkoztatta, az a sajátos szabályok alapján működő világ, amelyben leginkább a dzsungel törvényei érvényesülnek. A durvaságokat és kegyetlenségeket halmozó jelenetek között mintegy kakukktojás az, amelyben Koppány kettesben marad a többszörösen megerőszakolt és eszméletét vesztett prostituálttal; az ahogyan egy pillanatig – a „maffiafőnök” (Orbán Levente) belépéséig a szobába – felébred benne a védelmezői ösztön. Ez a film egyetlen emberi – és megható – jelenete.

A két főszereplő – Páll Gecse Ákos és Orbán Levente – egyébként tökéletes választás. Koppány naivságáról, hiszékenységéről és tapasztalatlanságáról arcvonásai is árulkodnak, hasonlóan beszél érzéketlenségéről, durvaságáról és kegyetlenségéről a bűnöző Tibi arca és pillantása. Bár a jelenetek erősek és a karakterek jól megrajzoltak, mégis kérdéseket hagy maga után ez a film a nézőben. Főleg azt, hogy miért hajlandó a lázadás legkisebb jele nélkül lemondani mindenről – még személyazonosságáról is – a főszereplő?

A Tökéletes befektetés amúgy egy, a Transikon Egyesület által egész estésre tervezett, kisjátékfilmekből összeálló, Biznisz munkacímet viselő nagyjátékfilm része. Kíváncsian várjuk a többit.

(bbh)

Mese a mesékről

Bertóti Attila: Mese

Egységes és sajátos erdélyi animációról (egy jó ideig) még nem beszélhetünk, viszont pár (amatőr és a mozgóképkészítést hivatásosan is űző) alkotó, különböző műfajú alkotásai az elmúlt években értek már el kisebb-nagyobb sikereket fesztiválokon vagy videómegosztó portálokon. Egyikük, Bertóti Attila még a kolozsvári Sapientia-EMTE berkeiben készítette el a több a fesztiválon is díjazott Adriané fonalát, amely egyedi vizuális technikával parafrazálta a klasszikus görög Thészeusz-mítosz néhány kulcsmozzanatát. A tavaly hasonló nívón sikerült megrendeznie Mese című diplomamunkáját, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs mesterképzésének végzőseként.

A Mese Danyiil Harmsz, az orosz abszurd meseíró azonos című írását dolgozza fel. A hét és fél percben örökérvényű kérdések érintődnek: Lehet-e erőltetni a kreativitást? Véges számúak-e a történetvariációk? Nem túl agresszívek-e a mesék? A végső, metaleptikus csavar pedig azt sugallja, hogy a mesék világa nem is áll olyan távol a hétköznapi valóságtól. A szüzsé szerint egy kisfiú, délutáni unaloműzésként mindenáron mesét szeretne írni, de nagyszájú lánytestvére folyton félbeszakítja és minden egyedinek tűnő ötletére egy már régen „megírt” történettel kontrázik. Ugyanolyan feszes ritmusban elevenednek meg a digitális kézrajzú meserészletek, mint amilyenben a pattogó hangú kislány (Stefanovics Angéla) hadarja el őket.

Szó esik a menekülő rablóról, a verekedő királyról és királynéról, illetve a kovács kalapácsáról, amelynek nehéz feje törve-zúzva száguld keresztül a városon. Bertóti ezekkel a betétekkel tökéletes közeget teremtett magának arra, hogy minden animátori képességét és kreativitását bemutassa, de elkerülje a vizsgafilmek „na, most mindent beletuszkolok azért, hogy magamat fitogtassam”-csapdáját. Az animáció szüntelenül folyó, dinamikus történései (futás, verekedés, repülés) váltakozó szemszögből vagy lekövetések által mutatkoznak meg, amely a zsúfoltság érzése helyett egy pörgős, szédítő térélményt nyújt a nézőnek, amit számos röpke, majdhogynem elrejtett vizuális geg (kézírásból formálódó városkép, börtönrácsot jelző székhát) tesz még tarkábbá.

A formai és tartalmi elemekben egyaránt gazdag animáció eddig csak megérdemelten pozitív visszajelzéseket kapott és már meg is hívták a rangos Annecyi Nemzetközi Animációsfilm-fesztiválra és márciusban már két díjat is bezsebelt a lisszaboni MONSTRA-n. Immáron sokadik kisrajzfilmje után látszik az, hogy Bertóti jó alapanyagból meríti ötleteit – Harmsz pl. már korábban is megihlette, lásd a Negyvennégy pici pinty című vers-klipet –, amelyeket egyéni  rajztechnikájával sikeresen valósít meg. Reméljük, hogy minél hamarabb láthatjuk a következőt!

(nesz)

A valóság sem mindig...

Visky Ábel: Romanian Sunrise

Visky Ábel eddigi munkái alapján jogosan várhatunk el sok szépet meg jót – még akkor is, ha nem vagyunk túlságosan elfogultak – a Román napfelkeltéjétől, és összességében nem is kell csalódnunk. Mindaz, ami az eddigi rövidfilmjeiben ígéretesnek tűnt – a felfokozott érzékenység a személyes tragédiákkal szemben, az árnyalt társadalmi háttérhang, a kiváló feszültségteremtés – jelen van a Romanian Sunrise-ban is, formailag sokkal precízebben és kidolgozottabban.

A Maflicsekből a szülő-gyerek kapcsolat tematikáját, a Night on Earth-Clujból pedig a román-magyar problematikát emelte át a rendező a napfelkeltébe, viszont míg a Night on Earth-Cluj-ra esetleg ráfoghatnánk, hogy túl szájbarágós, kioktató jellegű, addig a Romanian Sunrise sokkal finomabban kezeli ezt a kérdéskört.

A rövidfilm egyik főszereplője egy magyarországi fiú, aki elutazik Konstancára, azzal a céllal, hogy megkeresse apját, mivel potenciális vesedonorra van szüksége. Találkoznak, és kiderül, hogy az apa nem tud sem magyarul, sem pedig angolul, így a kettejük között lezajló párbeszédek egy-két szóra korlátozódnak, és mégis – vagy éppen ezért – rendkívül hatásosak. A film a nézőt már a legelejétől erősen megragadja: a karakterek és a történet életszagúságával, a jól felépített, feszült atmoszférával, és azzal, hogy nem akar többet kommunikálni nekünk, mint amennyit tudna és szabadna neki. Nem a kiemelkedően meghökkentőt keresi a rendező, egyszerű emberek történeteit mondja el, katarktikus végkifejlet nélkül magukra hagyva a szereplőit, hiszen a valóság sem mindig produkál grandiózus befejezéseket.

A forma és a tartalom meglepően összehangolt a Romanian Sunrise-ban. Az operatőri munka bravúros tudatosságát támasztja alá például az, hogy a bárpultnál üldögélős jelenetnél a kamera szépen fokozatosan kerül egyre közelebb a két főszereplőhöz, tökéletesen követve ezzel azt a folyamatot, ami apa és fiú között lejátszódik. A kézikamerás megoldás is jó választás volt, fokozza a film átélhetőségét, úgy, hogy közben egy percig sem válik túl személyessé, érzelgőssé, ezt a jól ütemezett történetkibontás is alátámasztja.

És akkor még azt mondják, hogy halott az erdélyi film, nincsenek jó filmesek nálunk? Hát igenis vannak, és király dolgok is történnek itt, érdemes odafigyelnünk rájuk!

(gysz)