A Westworld forgatókönyvírójának első rendezése rossz vonatra szállt fel. Az Új múlt sajnos nem lett több egy helytelenül lemásolt házifeladatnál, klasszikus film noir-ok és kultikus sci-fik zagyva kollázsánál.
A filmes szakirodalom hellyel-közzel fél évszázada vitatkozik azon, hogy mi is tulajdonképpen a film noir – műfaj, stílus, netalán specifikus hangulatvilág – és a magasröptű disputák ellenére annyiban azért született konszenzus, hogy ez a filmes jelenség mai napig kivívja kíváncsiságunkat. Elvégre a noir maga nem sokban különbözik ikonikus karaktertípusától, a femme fatale-tól. A jó és a rossz közötti határ elmosódása és a bársonyba öltöztetett sejtelmesség úgy csábítja a nézőt, ahogy a noir veszedelmes nőalakjai a magányos, apátiába esett férfi hősöket. A neo-noirt így nem véletlenül kísérti a negyvenes-ötvenes évek Hollywoodjának dicső múltja. Azonban a neo előtagot sok alkotó hajlamos elfelejteni, esetleg úgy gondolja, hogyha ráaggat a narratívára pár jelenkori elemet, azzal máris relevánssá teszi a noir idézőjeles műfaját. Lisa Joy rendezői debütálásában egy ún. sci-fi noir-ral mutatkozik be, mely hiába játszódik a közeli jövőben, nem tud újjal szolgálni. Az Új múlt sajnos nem több egy rosszul lemásolt házifeladatnál, megtekintése a noir szerelmeseinek pedig kifejezetten nem ajánlott, lévén, hogy ócskán kifordítja szinte mindazt, amiért a noirt szeretjük.
A közeli jövőben Miami városának egy része víz alá kerül a globális felmelegedés miatt. Mindeközben a városlakók lelkét egy frissen lezárult háború tépi. A jelen kilátástalanságából Nick Bannister (Hugh Jackman) és Emily Watts (Thandiwe Newton) különös vállalkozása ajánl kiútat. Klienseiket egy futurisztikus szerkezetbe fektetik, melynek segítségével az ember megélt emlékeket látogathat meg újra és újra. Vállalkozásuk hétköznapjait egy gyönyörű és titokzatos bárénekesnő, Mae (Rebecca Ferguson) töri meg, akinek Nick képtelen ellenállni, azonban Mae titokzatos eltűnése véget vet a románcnak. Nick tűzön-vízen átmegy a nő felkutatásában és természetesen a nyomok a korrupt város legromlottabb ügyeihez vezetik el őt.
Lisa Joy – noha az Új múlt mindössze első rendezése – forgatókönyvíróként és vezető producerként nem számít zöldfülűnek, ugyanis férje, Jonathan Nolan mellett ő áll a nagysikerű Westworld sorozat mögött. Forgatókönyvírói tapasztalatainak dacára az Új múlt riasztó kollázsa lett úgy az aranykori film noir-oknak, mint az emlékezés témáját feldolgozó sci-fiknek. Előbbit igazolja a kiüresedett, veterán férfi karaktere (ami a klasszikus noir II. világháború utáni cinizmusát és gyanakvását visszhangozza), a femme fatale, aki hazugságai ellenére is vonzó marad, de megvannak az esős utcák és a sötét éjszakák is. A film legkreatívabb fogása éppen a napszakokhoz kapcsolódik, révén, hogy Miami lakói nappal alszanak és éjszaka élik hétköznapjaikat a kibírhatatlan hőség miatt. Így a film „legsötétebb” jelenetei valójában hajnalban játszódnak és mindez huncutul írja át és tartja meg egyszerre a noir konvencióit.
A fordulatokkal agyonzsúfolt és az idő linearitását felrugó narratíva rengeteg sci-fit próbál organikusan magába olvasztani. A Szárnyas fejvadász cyberpunkos díszletelemeitől egészen a Total Recall – Az emlékmás, az Eredet vagy a Black Mirror: Az emlékchip fiktív világainak remixeléséig Joy minden filmből kiharap egy apró darabot, de az Új múlt legfeljebb csak régi jelenné tud válni. A túlhalmozásra való hajlam a film tematikáiban szintúgy eluralkodik. A történet hátterében ott van a klímakatasztrófa, de közben szólni szeretne az addikcióról, társadalomkritikai élt pedig a Miamiban uralkodó gazdag „bárók” korrupt világa adna. És természetesen ott van Nick és Mae szerelmi szála is, amiben a másik kiismerhetetlensége mutatkozna meg, ha Joy nem igyekezne szimultán féltucat témát végigvonszolni a játékidőn.
Miami Velencére emlékeztető látványa, a neonfényben csillogó éjszakai város és a megkoreografált akciójelenetek a becsületes igyekezet ellenére sem képesek megmenteni Joy rendezését. Ehhez mérten a szentimentális és fantáziátlan dialógusokat se tudja szebbé varázsolni Jackman és Ferguson párosa. A Farkasként brillírozó Jackman játékán valósággal a konfúzió jelei mutatkoznak meg. Érthető, hiszen karakteréhez, Nickhez számos logikai bukfenc köthető. Ezek közül a legszórakoztatóbb talán az, hogy Miami szigorúan védett és felfegyverkezett gazdagjaihoz Nick könnyedén ki-be sétál, még azután is, hogy egyszer erőszakkal dobják ki onnan.
Az Új múlt viszont akarva-akaratlanul rámutat arra, hogy a femme fatale-karaktereknek a polkorrektség és a #metoo utáni korszakban redefinícióra van szükségük. Mert bár a végzet asszonya okosabb és ravaszabb számos hősnőtípusnál, saját dekorativitásából, az eltárgyiasításból nem tud kilépni. És ettől a mellékhatástól Joy sem védi meg Mae karakterét – hiába van dolgunk női rendezővel – így kompenzálás gyanánt végül Watts tűnik fel emancipált nőalakként. Ám a film előrehaladtával egyértelművé válik, hogy Mae és Watts között sok a közös nevező, mivel a rendező mindkét nőhöz a család toposzát rendeli és mindkettőjükből őrző-védő anyamedvét farag, ami végső soron ismét szembemegy a jelenkori nőábrázolás trendjeivel.
Futurisztikus emlékezetgépezetén keresztül az Új múlt a továbblépés, a saját múltunkon való felülkerekedés szükségességét propagálja és ebben maximálisan igaza van. A nosztalgia ténylegesen addiktív, függővé vált „felhasználói” pedig a jelent is csak a múlt szürkehályogán keresztül képesek látni. Ironikus, hogy Lisa Joy filmjének pontosan ugyanez a problémája. Rendezése menthetetlenül eltéved azon a bizonyos nosztalgiavonaton és észre se veszi, hogy ez a vonat már nem előre, hanem hátrafelé tart.
