Steven Soderbergh minisorozata egy rendhagyó túszdrámába oltott széleskörű társadalmi látleletet kínál. Azonban A kör bezárul újszerű műfaji fordulatai hiába idézik a rendező legjobb bűnügyi filmjeit, a kifejtetlen kulturális megfigyelések csupán sokadszor látott általánosításokkal szolgálnak.
Egy guyanai maffiaszervezet elrabol egy gazdag New York-i tinédzserfiút, hogy magas váltságdíjat követeljenek érte. A pénz átadására még aznap éjszaka kell sor kerüljön a zsúfolt Manhattan Parkban. A fiú nagyapja, a híres szakács és médiaszemélyiség, Jeff séf (Dennis Quaid) és a szintén a családi vállalkozásban dolgozó, tehetős üzletember szülők, Sam (Claire Danes) és Derek Browne (Timothy Olyphant) gondolkodás nélkül hajlandóak fizetni, ráadásul a követelt összeg is a rendelkezésükre áll. Ugyan nem értesítik a hatóságokat az esetről, az ügybe váratlanul belebonyolódó rendőrnő, Mel Harmony (Zazie Beetz) éppen a pénz átadásának a helyszínén végez megfigyelést.
Így a körülmények adottak egy zavartalanul lebonyolítható, egyszerűnek tűnő mentőakcióhoz. A hagyományos zsánerfilmekben ritkán alkalmazott véletlenek kiszámíthatatlan sorozatának következtében azonban a résztvevők minden lehetséges módon kudarcot vallanak: az elkövetők rossz fiút rabolnak el, egyiküknek pedig megszólal a lelkiismerete és titokban még a téves áldozatot is megmenekíti, mindeközben az akció részleteit egyedül ismerő megbízó hirtelen szívrohamot kap és kórházba kerül, az apának lemerül a telefonja az átadás előtt, így nem ér oda a pénzzel, a nyomozónő pedig éppen az események előtt pár perccel indul haza. Az így elindított, egymásba fonódó történetszálak a következő epizódok során szintén folyamatos fordulatokkal bonyolítják a narratívát, ahogy a különböző karakterek kálváriája során megismert információmorzsák mozaikjaiból a már-már átláthatatlannak tetsző bűnügy egyre több részletére derül fény.
A történet kiindulópontját – a kiszemelt gazdag fiú helyett egy téves áldozattal véghezvitt emberrablást – Akira Kuroszava klasszikusa, a Menny és pokol (Tengoku to jigoku / High and Low, 1963) inspirálta. Azonban míg a japán forrásműben és a túszejtős alműfaj olyan hagyományos darabjaiban, mint A félelem órái (The Desperate Hours) vagy a Váltságdíj (Ransom) a családi egységet fenyegető külső erők legyőzése a cél, addig A kör bezárul szereplői jobbára saját maguk legnagyobb ellenségei. A sorozat előrehaladtával ráadásul egyre inkább elmosódnak az áldozatok, a nyomozók és az elkövetők közötti morális határok. A guyanai bevándorló kölyköket csak kihasználja a szervezet a rablás lebonyolítása érdekében, a bürokratikus rendőrségen belül korrupciós szálak kezdenek kibontakozni, a (majdnem elrabolt) gyereküket féltő szülők pedig külön-külön is a történteket új megvilágításba helyező titkokat őriznek.
A félresikerült emberrablás ugyan nem jár tényleges áldozatokkal, ellenben a családi dinamikát felborító katalizátorként hat a felvázolt közösségek belső működésére, legyen szó a bevándorlókat összekötő kulturális, a nyomozók közötti bajtársi, vagy az egyes szereplők viszontagságos párkapcsolati és rokoni viszonyokról. A főhősök családi kapcsolatai már az eset előtt válságos állapotban vannak, a történtek csak felszínre hozzák az elnyomott frusztrációkat. A karakterek szűk belső köreire fókuszáló történet azonban ritkán tekint ki az események tágabb társadalmi vonatkozásaira. A Menny és pokol már címében jelezte a filmben bemutatott kétpólusú világ közötti szakadékot: a gazdag japán család hegytetőn álló birtoka állt szemben a völgy mélyi nyomornegyeddel. Az osztálykülönbségre reflektáló térszimbolika Soderbergh kortárs viszonyokra alkalmazott rendezésében is érvényesül, ezúttal a tehetős new york-i szereplők város fölé magasodó toronyházi lakása és a dél-amerikai Guyanából érkező, többszörösen kihasznált bevándorlók viszonyában. A guyanai viszonyok azonban nem kerülnek bemutatásra, de még igazán említésre sem a végig New Yorkban játszódó cselekmény során, így a karakterek származásából fakadó különbségek prezentálása is egyoldalú marad.
A kör bezárul Soderbergh hagyományosabb bűnügyi műfajfilmjeinek (Ocean's trilógia, Logan Lucky – A tuti balhé) klasszikus stílusát követi, a témájában látszólag hozzá közelebb álló, nyers, naturalista képekre épülő, társadalomtudatos Traffic helyett. A rendező ugyanakkor továbbra is mesterien terelgeti karaktereit a sokszereplős narratívában. A történetszálak közötti kapcsolatok kezdeti homályban tartását folyamatosan oldja fel az ügy kibogozása során, az egyes szereplők azonban továbbra sem ismerik meg a teljes képet. Ezáltal, ahogy a nézők a kezdeti bizonytalanság után az epizódok előrehaladtával egyre több információhoz jutnak, a szereplők úgy veszítik el fokozatosan korábbi magabiztosságukat és az életük feletti kontrollt az esetek részleteinek újabb bonyodalmakat okozó napvilágra kerülése következtében. A cselekményközpontú történetvezetés megannyi fordulatot tartogat, a karakterek közötti drámai szituációk ugyanakkor könnyen elsikkadnak a kusza bűnügy mellett. A szereplők sokkal inkább működnek a feszültre tervezett rejtély szükséges fogaskerekeiként, mintsem önálló motivációkkal és egyedi jellemvonásokkal rendelkező személyekként.
Hullámvasút Soderbergh módra – Steven Soderberghről
Akár egy kiadós szappanoperában is megtörténhetett volna. Miután filmtörténeti kuriózumként – 1939-ben esett meg utoljára – saját magával kelt birokra a legjobb rendező és a legjobb film Oscar-kategóriákban, és emiatt joggal ünnepelhették Hollywood megmentőjeként, újfent megízlelte a bukás ízét. Legújabb alkotásait hűvösen fogadta a tengerentúli közönség, sőt, Szemből telibe című produkcióját a velencei filmfesztiválon egyenesen kifütyülték. Steven Soderbergh persze nem az a fajta, aki könnyen feladná, már csak azért sem, mert sosem volt az álomgyár elkötelezett iparosa. Amolyan óvatos különc, aki azért érti és beszéli a többség nyelvét.
A kör bezárul egy önmagát fokozatosan felemésztő, egyre mélyülő spirálként prezentálja a kortárs társadalom körforgását, amiből nincs lehetőség kitörni: az alulról érkezők sem képesek felemelkedni, ahogy a felsőbb osztályba tartozók sem bukhatnak el. A bizonytalanság válik az egyedüli állandó elemmé, ami a véletlenek felértékelésében, az autoritások és a hierarchia megkérdőjelezésében, valamint az állandó morális értékek tiszteletének elvetésében fejeződik ki. A helyes és helytelen, a jó és rossz közötti határok már nem egyszerűen összemosódnak, hanem lassan értelmezhetetlenné válnak a Soderbergh kortárs noir-ja által felvázolt bukott amerikai álomban, ami zavaros rejtélyével, kusza családi szálaival és megoldhatatlan társadalmi konfliktusával idővel a Menny és pokol helyett sokkal inkább hat a Kínai negyed aktualizált verziójaként. Kár, hogy az azonosulható szituációk és drámai tetőpontok elvesznek a sorozat bűnügyi labirintusában.
