A Magasmentés akciófilmes külseje társadalmi és karakterfókuszú szerzői drámát rejt.
Huszonhárom évvel első nagyjátékfilmje, a Balra a nap nyugszik után tért vissza a moziba Fésős András. A Magasmentés Maruszki Balázzsal közösen írt forgatókönyve – Kelj fel és járj munkacímen – már húsz éve készen volt, a megvalósítást pénzügyi problémák és a filmtámogatási rendszer átalakulása késleltették. Az öngyilkosokat mentő tűzoltó története azonban szerencsére nem avult el – még ha a megvalósítása nem is lett problémamentes.
A Magasmentés alkotói hasonlóan reménytelen küldetésben vettek részt tehát, mint amiket a hőse végez. A film egy különös, a valóságostól kissé elemelt Budapesten játszódik, ahol folyamatosan esik az eső, ami depresszióba sodorja az embereket, öngyilkossági „járvány” tombol. A vigasztalan helyzetben a főszereplő, Félix Sándor (Bogdan Dumitrache, magyar hangja: Kardos Róbert) tűzoltóként igazi celebritássá válik, ugyanis a helyszínre sietve általában sikerrel győzi meg az öngyilkosjelölteket, hogy inkább az életet válasszák. A film néhány öngyilkosjelölt portréját villantja fel egy-egy jelenetbe sűrítve: akad közöttük, akit sikerül megmenteni, ám később a megmentője ellen fordul vagy éppen ráakaszkodik; más az ugrást választja; illetve van, aki csak szórakozik a tűzoltóval. Minden eset rendhagyó tehát, rajtuk keresztül pedig Félix portréja is egyre árnyalódik. Eközben – ahogyan az lenni szokott – Félix hiába ment áldozatokat, ha a saját feleségét elveszítette, a fia, Kristóf (Börcsök Olivér) pedig elidegenedett tőle. Ráadásul Kristóf sajátos lázadási módként, az érem másik oldalaként azzal keres pénzt, hogy az apját követve felveszi, majd eladja a tévének a mentések drámáját. Az ő kapcsolatuk alakulása adja az események hátterét.
A film a neonoirok jegyeit is mutatja, inkább tematikailag, mint stilárisan – utóbbi a Magasmentés egyik egyértelmű gyengesége. A munkamániás, többszörösen traumatizált, egyre inkább talajt vesztő főhőst felfüggesztik, mivel a tűzoltóknak tilos beavatkozniuk a mentettjeik életébe; ő viszont képtelen elengedni őket, hiszen az életmentés aktusa (vagy annak kísérlete) sajátos felelősséget támaszt irántuk. A pillanatnyi találkozás során intenzív kötelék jön létre közöttük még akkor is, ha valójában semmi közük egymáshoz – amikor ez viszont mániává erősödik, az tisztán határátlépés.
A Magasmentés alkotói érezhetően törekedtek, hogy sűrű, emlékezetes, egyszerre férfiasan kemény és szürreális atmoszférát teremtsenek, ám ez csak részleteiben sikerült. Félix bolyongása és bevetései során gyakran neonfényes éjszaka van, sokat esik az eső is – ám a forgatás külső kényszer miatt májusban zajlott, így hiába hangzik el, hogy megállás nélkül rossz idő van, ha a nappali képeken szinte mindig verőfényes napsütést látunk. Ugyancsak kizökkentő hatású a Spirál után újabb magyar filmben játszó, román Bogdan Dumitrache szinkronja, illetve az olyan lyukak is, mint amikor Cserhalmi György karaktere elmondja, hogy háromféle öngyilkostípus létezik (ez szerepel az előzetesben is), azonban csak az elsőt ismerteti, a másik kettőhöz sosem térünk vissza. A hasonlóan rövidre vágott vagy éppen a semmibe vezető jelenetek miatt az egész film lóg egy kicsit a levegőben – izgalmas lenne a világa, de a kivitelezés korlátai sokat rontanak rajta.
Ennek ellenére érdemes türelemmel és nyitottsággal közelíteni a Magasmentéshez, ugyanis nem sok hasonló magyar film készül: a látványos, valóban akciófilmbe illő mentésjeleneteket szokatlan, álomszerű epizódok fűszerezik (például Félix látogatása az ékszerboltban vagy a hajón). Emellett a filozófiai, morális oldal is kifejezetten izgalmas és egyedi kérdéseket feszeget. A film eleinte inkább tűzoltókat piedesztálra emelő hőstörténetnek vagy társadalmi célú hirdetésnek tűnik (amire szintén nagy szükség van a magyar öngyilkossági statisztikák ismeretében), ám később a fő kérdéssé az lép elő, amit Félixnek is helyre kell tennie magában, hogy joga van-e beavatkoznia mások életébe és visszahozni valakit az öngyilkosság pereméről, ha az illető már eldöntötte, hogy nem akar tovább élni. Előfordulhat, hogy nagyobb tragédiát okoz, ha ad neki egy második esélyt?
A Magasmentés tehát furcsa hibrid lett: a hangulata, műfajisága, a vizuális megvalósítása és az egymásba fonódó problémafelvetéseinek kifejtettsége is vegyesre, felemásra sikeredett. Karakterei, világképe mintha a kétezres évek elejének szerzői filmjeit idéznék, városképe és akciójelenetei viszont maiak. Mindez bizonyára nem független a hányattatott elkészülésétől sem – reméljük, Fésős András következő filmjére nem kell újabb évtizedeket várnunk.
