Egy kedves, fiatal bemondólánynak két férfi kezd el udvarolni. Egyikük idős, sármos, elismert író, tudja, hogyan csábítsa el a lányt. A másik fiatal, gazdag, gyerekesen követelőző ficsúr, aki megszokta, hogy hatalommal és pénzzel bármit megszerezhet. A kettévágott lány Claude Chabrol hatvankilencedik filmje.
Szeretném Chabrol művét tipikus francia újhullámos filmnek nevezni, ám ez a kategória egyébként is a filmek közötti laza kapcsolatra utal. Mi az, ami miatt mégis ráismertem a rendezőre, illetve egy bizonyos korszak filmjeire? A műfajfilmek feldolgozása és összeolvasztása (ez esetben bűnügyi film és melodráma), a filmzene (ami nagyjából 30 éve még jellemző volt), a piros-feketére stilizált elejefőcím, a film plakátja – a rajz stílusa, a parabolák, a beszédes nevek és irodalmi idézetek használata.
Egy aranyos, fiatal, időjárás-jelentéseket bemondó lánynak, Gabrielle Aurore Deneige-nek (Ludivine Sagnier) két férfi kezd el udvarolni. Egyikük, Charles Denis (François Berléand) elismert író, idős férfi – sármos és tudja, hogyan csábítsa el a lányt. A másik férfi, Paul André Claude Gaudens (Benoît Magimel) fiatal, gazdag és idegbeteg családból származik, ő maga tapasztalatlan és ingerlékeny, gyerekesen követelőző ficsúr, aki ahhoz szokott, hogy hatalommal és pénzzel bármire szert tehet, így nehezen tűr bármiféle ellentmondást vagy elutasítást. Miután a lány csalódik az idősebbik férfiban, beleegyezik, hogy hozzámenjen feleségül másik udvarlójához, akinek a családja nem fogadja túl nagy örömmel a fiú döntését. A férfi természetesen házasságkötésük után is gyanakvó, követelőző, féltékeny marad, míg alkalma nem adódik megbosszulni „felesége meggyalázását”. Ami ezután következik: börtön és tanúságtételek.
Mindezt egy 20. század eleji féltékenységi gyilkosságról szóló amerikai újsághírből kiindulva írta meg Chabrol, mostohalányával, Cécile Maistre-vel. A történetválasztás nem meglepő, emlékeztet François Truffaut Jules és Jimjére, ahol ugyancsak (ön)gyilkossággal végződik egy különleges szerelmi háromszög története. Ugyanígy említhetném Chabrol egyik korai filmjét is, Az unokatestvéreket, ahol két nagyon különböző természetű fiú verseng egy lány szerelméért: különös, hogy ott is épp Paul és Charles a két konkurrens. Ott is Charles az előkelő körökben mozgó és csak a csábítás kedvéért csábító férfi, míg Paul tényleg szerelmes a lányba, és a történet ugyancsak pisztolylövéssel zárul. Így nem lep meg különösebben a rendező történet- és helyzetválasztása, olyan, mintha visszatérne azokhoz a karakterekhez és fordulatokhoz, amelyeket már jól ismer és sikerrel rendezett meg korábban.
Ugyanakkor megszűnik a jó és a rossz ellenpontozásos megtestesítése a két udvarló személyében: mindkét férfi egyformán elítélhető, és ez ismét tökéletesen illik Chabrol életművébe, a „nagypolgári és vezetői posztokat betöltő emberek romlott erkölcsének ostorozása” című fejezetbe. Charles szexuálisan kihasználja Gabrielle-t és magára hagyja egy orgia után; Paul csak tulajdonának szeretné tudni, ezért mindent meg is tesz – és úgy véli, ez már szerelem és szeretet. Nem mondhatni, hogy bárki is őszinte szeretettel vagy jósággal fordulna felé, a saját anyját és nagybátyját leszámítva. Különben a szereplők nem egyértelműen gonoszak vagy jók: a csábító is tud szimpatikus lenni, ahogy a lány naivitása is bosszantó néhol.
Így is az egyedüli pozitívnak tekinthető főszereplő a fiatal lány, Aurore Deneige, aki már neve szerint is tiszta: a filmben a „hajnali érintetlen hó" bemocskolásának lehetünk szemtanúi. Melodráma szigorú keretekbe fogva: Gabrielle marad a középpontban, de szenvedése nem szappanoperás jelenetekben elevenedik meg. Az események szenvtelen bemutatása után szimbolikusan jelenik meg az, ahogyan darabokra esik és újból összeáll eggyé: varázsló nagybátyja egyik műsorszámában kettéfűrészelik, majd diadalmasan penderül ki a tapsoló közönség elé a színpadra.
Chabrol is megérdemli a tapsot stílusos, témájához mérten kissé prűd közönségfilmjéért.
