55 éve, 1962 január 23.-án mutatták be Truffaut és a francia újhullám egyik legfontosabb alkotását, a Jules és Jimet. Sohasem találnád ki, hogy melyik kerekesszékes zseni kedvence ez a mai napig friss és nagyszerű film!

• Truffaut akkor már túl volt a Négyszáz csapáson (1959), meg a Lőj a zongoristára-n (Tirez sur le pianiste, 1960), a Jules és Jim mégis olyan kicsi költségvetéssel készült, hogy a stáb mindössze 15 embert számlált, és egy adott ponton elfogyott a pénz. Jeanne Moreau, aki akkor már befutott színésznőnek számított, tehetségén kívül a saját pénzével is beszállt, hogy kisegítse a produkciót. Sőt, a Rolls Royce-át is odaadta kelléket meg felszerelést szállítani, meg az étkeztetést is megoldotta időnként, például annál a jelenetnél, amikor Jim meglátogatja Jules-t és Catherine-t Németországban. Cserébe megtarthatta a filmben viselt ruhái nagyrészét.
• Persze, valószínűleg voltak olyan pillanatai, amikor megbánta, hogy lepaktált ezekkel az újhullámos „csirkefogókkal”*: az egyik forgatási napon maga kellett beleugorjon a folyóba, mert a dublőrje mattrészegen érkezett meg a forgatásra. Moreau természetesen meghűlt, és vagy két napot feküdt betegen, mielőtt újból forgathattak volna. A forgatást egyébként másféleképpen is megörökítették. Godard A nő, az nő (Une femme est une femme) című 1961-es filmjében, amit a Jules és Jim előtt pár hónappal mutattak be, Moreau saját magaként bukkan fel. Ez akkor lesz a legnyilvánvalóbb, amikor Belmondo karaktere megkérdezi tőle a kávézóban: „na és mi a helyzet a Jules és Jimmel?”. Persze, Godard és Truffaut akkor még jóban voltak...

• A forgatókönyv Henri-Pierre Roché azonos című könyve alapján készült. Truffaut egy antikváriumban bukkant a kötetre az ötvenes évek közepén, s akkora rajongója lett, hogy utána még a szerzővel is sikerült összebarátkoznia. Olyannyira, hogy Roché – aki egyébként is a saját fiatalkori emlékeiből, egy német párral folytatott viszonya alapján írta a regényt – még a szinte hatvan éven keresztül vezetett naplóját is Truffaut rendelkezésére bocsátotta, aki fel is használta azt a forgatókönyv megírásánál.
• Roché sajnos nem érte meg a premiert (nyolcvanévesen, 1959-ben halt meg), ami Truffaut-t roppant szomorúsággal töltötte el, nagyon szerette volna látni, hogy mit szól az író az adaptációhoz. Egyébként készített még tíz év múlva egy Roché-adaptációt, ez a Két angol lány és a kontinens (Les deux anglaises et le continent, 1971).
• A három főszereplő teljesen különböző módokon került a filmbe. Moreau-val Truffaut mindig is szeretett volna forgatni, és ezt még a Felvonó a vérpadra (Ascenseur pour l'échafaud, 1958) Cannes-i vetítésén mondta el neki. Az osztrák Oskar Werner úgy került a képbe, hogy Truffaut mindképp olyant akart Jules szerepére, aki igen lassan beszél franciául. Már csak Jim szerepére kellett valakit találni: Henri Serre-nek az volt a szerencséje, hogy külcsínben hasonlított a fiatal Henri-Pierre Rochéra. Tökismeretlen színész volt, egy comedy clubban találtak rá, ahol viccekkel szórakoztatta a nagyérdeműt.

• Truffaut utált szerelmi jeleneteket filmezni, ezért is van az, hogy Jim és Catherine nagyjelenete szinte teljesen sötétben játszódik. A tavaly elhunyt legendás újhullámos operatőr, Raul Coutard teljesen új felszerelésekkel kísérletezett a forgatáson, még biciklire is szerelt kamerát. A technológia akkor jutott oda, hogy egészen könnyű és kicsit felvevőgépek jelentek meg – ezeket pedig ki más tesztelje játékfilmben, mint az újhullámosok?
• Amikor elkészült a film, az alig harmincéves Truffaut annyira ideges volt, hogy a saját filmjének bemutatója helyett inkább beült egy Marx testvérek-filmre. Ott volt viszont helyette az idős Helen Hessel, aki a regény- és filmbéli Catherine-t inspirálta. Inkognitóban vett részt a vetítésen.
• Kár volt Truffaut-nak annyira félnie, egy csomó ember szeretett bele a filmbe azonnal. Jean Renoir (aki eggyel régebbi generáció, de mégsem a „papa mozija”, ezért az újhullámosok tisztelték) pl. annyira imádta a filmet, hogy levelet írt Truffaut-nak. Truffaut ezt a levelet évekig hordozta magánál. A megjelenésekor először X besorolást kapott alkotást egy csomóan az egyik kedvenc filmjükként tartják számon: Tarantino, Roger Ebert és az „1001 mozi, amit...”-típusú könyvek ötletgazdája, Steven Schneider is imádja. Stephen Hawkingnek pedig egyenesen a kedvenc filmje evör.

• Érdekesség az is, hogy a legendás Janus films forgalmazócég is a Jules és Jimnek köszönhető. A Janust két harvardi diák alapította, hogy külföldi filmeket forgalmazzanak Amerikában, és Truffaut-é volt az egyik első filmjük és első forgalmazási sikerük. A Janus (biztosan emlékszünk a logójára!) most a Criterion tulajdona, amely a legnagyobb klasszikus- és művészfilmes forgalmazó és kiadó világszinten.

* Csirkefogók (Les mistons): Truffaut egyik rövidfilmje 1957-ből, még mielőtt jegyzett rendezővé vált volna.

Megjegyzés: a fotókat az újhullám nagyszerű krónikása, Raymond Cauchetier készítette forgatási szünetekben.