Báron György

Báron György

Írásai a Filmtetten (4)

Producerek éjszakája – avagy a producer mint alkotótárs, szolga, középcsatár vagy szükséges rossz

2002. július 15.

A Filmtett ez év májusában megtartott születésnapi fesztiválján sorra kerülő rendhagyó kerekasztal-beszélgetésen négy magyarországi és egy erdélyi producer ült le egy asztalhoz. A beszélgetés résztvevői, Durst György (Duna Műhely), Kántor László (Új Budapest Filmstúdió), Meskó Zsolt (Felhőc Produkció), Muhi András (Inforg Stúdió) és a kolozsvári Video-Pontes képviseletében Marius Tabacu a filmgyártás és filmalkotás lehetőségeiről, a producer szerepéről, producer és rendező viszonyáról beszélgettek. A médiatár szerepét Báron György budapesti filmkritikus töltötte be. Az alábbiakban helyszűke miatt csupán részletet közlünk a beszélgetésből.

Filmtörténet tizennégy részben (XII.) – A francia új hullám

2002. március 15.

Az új hullám ugyanolyan a művészi esemény a mozgókép történetében, amely a századelőn forradalmasította az irodalmat és a képzőművészetet. A fiatalok lázadása apáik ellen, az újítóké a konzervatívok ellen, a művészeké az iparosokkal és üzletemberekkel szemben, az elbeszélés személyességéé a történetmesélés (hollywoodi) pszichológiai realizmusával szemben, az európai érzékenységé a tengerentúli mozi rossz ízlésével szemben.

Filmtörténet tizennégy részben (I.) – Az úttörők

2001. január 15.

A Filmtett most induló rövid sorozata a hetedik művészet százegynéhány éves történetét tekinti át, az úttörőkön, az első elbeszélőkön, a filmes avantgárdon, a burleszken, az orosz montázs-iskolán, a hollywoodi stúdiórendszer kiépülésén, a hangosfilm aranykorán, a francia lírai realizmuson, az olasz neorealizmuson, az angol free cinemán át az európai, filmnyelvet újító új hullámokig, Új-Hollywood megjelenéséig, a kilencvenes évek mozijának portréjáig.

Báron György

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

  • Odüsszeia

    Színes fantasy, filmdráma, kalandfilm, 173 perc, 2026

    Rendező: Christopher Nolan

  • Gonosz halott: Égj!

    Színes fantasy, horror, 120 perc, 2026

    Rendező: Sébastien Vanicek

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

  • Odüsszeia

    Színes fantasy, filmdráma, kalandfilm, 173 perc, 2026

    Rendező: Christopher Nolan

  • Gonosz halott: Égj!

    Színes fantasy, horror, 120 perc, 2026

    Rendező: Sébastien Vanicek