Megjósolhatja-e egy film a jövőt? Lehet-e a fikcióból valóság? Ray Bradbury honnan sejthette 1953-ban, hogy fél évszázad múlva számos családnak lesz házimozija? Új, kimondottan középiskolásoknak szóló rovatunkban ezekre is választ kaphatunk.
François Truffaut 1966-ban alkotta meg azt a hatalmas képernyő-díszletet, amely ma otthonaink természetes tartozéka: Fahrenheit 451 c. filmje az azonos című könyv (író: Ray Bradbury) adaptációja. A film címe azt a hőmérsékletet jelenti (a Fahrenheit egy mértékegység, hőmérsékleti skála), amelyen a könyvek elégnek. Truffaut alkotása – a könyv narratíváját meglehetősen szigorúan követve – prófécia, egyfajta kulturális apokalipszis előrejelzése. A film negatív jóslat, azaz disztópia (negatív utópia), amely sajátos happy enddel végződik. A történet az írott kultúra egy lehetséges mentési módjára kínál alternatívát. A Fahrenheit 451 egyike azoknak a filmes adaptációknak, amelyek legalább olyan jól sikerültek, mint az irodalmi mű; olyan erős vizuális élményként csapódhat le, mint amilyen erős az olvasmányélmény. Ray Bradbury regénye egyértelműen képekben fogalmaz, éppen ezért akár forgatókönyvként is használható, és az, hogy Truffaut pontosan követte az irodalmi szöveget, nem vált a film hátrányára.
Egy jövőbeli várost látunk, a tűzoltóság élete mindennapjain, valamint egy gyermektelen pár kapcsolatán keresztül. Ebben a világban nincsenek gyerekek, csak felnőttek vannak és szigorú szabályok. Guy Montag (Oskar Werner) rutinszerű élete tulajdonképpen a tűzoltó-szakma feladataiból és az ugyancsak rutinszerű magánélete szürke monotóniájából áll. Guy könyveket éget, ez a tűzoltók dolga. Naponta találkozik könyvekkel, de soha nem volt kapcsolata velük. A filmbeli fordulatot tulajdonképpen az a pillanat jelenti, amikor felébred a kíváncsiság Montagban, hogy közelebb kerüljön a könyvhöz – hogy megnézze, mi van a borító mögött –, és ezzel átalakul az élete: az üldözők táborából az üldözöttek táborába kerül.
Ebben a világban vajon létezhetnek-e érzelmek? Van-e szerelem? Van-e önismeret?
Két világ találkozását mutatja be a film: a Gutenberg-galaxis és Lumiére-galaxis ütközéspontjait ábrázolja. Mintha ez a két világ egyáltalán nem férhetne meg egymás mellett. Képek vagy szavak. Filmek vagy könyvek. Félelmetes a képek dominálta világ: a képek hatalmát egyértelműen hangsúlyozza a film. Ebben a világban olvasni tilos. A legélesebb szimbólum a filmben a Montag család nappalijában található hatalmas, vetített képi felület, a mozivászon nagyságú tévé, amely a manipuláció eszközeként kúszik az intimitás szférájába, ezáltal ellehetetlenítve a párkapcsolatot, a társadalmi kapcsolatokat. Minden csak a látszat, a látvány szintjén működik. Ebben a technikailag fejlett világban lefokozott emberi kapcsolatok, érzelmek, gondolatok vannak jelen.
A filmben a képek uralta világot látjuk, a képek a manipuláció eszközei. Vajon ennyire rosszak a képek? Ennyire félrevezetnek? Ennyire manipulatívak? Lehet-e jól használni a képeket, a filmet?
A film prófétikus jellege abban is megmutatkozik, hogy egy időutazást kínál, a sci-fi irányába is elmozdulva, hiszen aligha volt valami valós alapja a '60-as években annak, amit ma már mindennapjaink valóságaként élünk meg. Bradbury regényében és a filmben a külső erőszak hatására szorulnak ki a könyvek az emberek életéből, a hatalom tekinti ellenségnek a könyvet és átneveli az embereket.
Vajon valóban ennyire veszélyesek a könyvek? Vajon miért nem szereti a hatalom a könyveket és miért látja veszélyesnek őket? Miért égettek el, semmisítettek meg sokszor a történelem során könyveket, könyvtárakat (lásd: Alexandriai Könyvtár)? De nemcsak könyveket szokott égetni a hatalom, hanem képeket, műalkotásokat is.
Ma háttérbe szorulhatnak a könyvek, pusztán annak okán, hogy egyre több lehetőségünk van filmet, képeket nézni, illetve egyre kényelmesebben és egyre könnyebben, gyorsabban férünk hozzá a képi tartalmakhoz. Mégsem szorult ki a könyv teljesen mindennapjainkból.
Vajon kevesebbet olvasnak ma az emberek, mint 50 évvel ezelőtt? Vajon milyen lesz a világunk 50 év múlva? Lesznek-e könyvek? Lesznek-e filmek?
Azt tapasztalhatjuk hogy a vizuális kultúra előretörése és megerősödése tulajdonképpen nem idézte elő a könyvek, az írott kultúra eltűnését, ehelyett egy különleges szimbiózis alakult ki, ahol bár a vizualitás kapta a domináns szerepet, de párhuzamosan mellette létezik a nyomtatott, írott szó hagyománya, ma is olvasunk, vásárolunk könyveket. Párhuzamosan létezhetnek ezek a világok: a disztópikus jóslat, amelyet a film felvetett, szerencsére nem teljesült be. Még. Vajon beteljesülhet?
Vajon miért nem fél a hatalom a Fahrenheit 451-ben a filmektől? Mi az alapvető különbség a könyv és a film között?
A film szimbólumrendszere ugyancsak figyelemre méltó: a domináns szín a vörös, amely a tűz színe, de ugyanakkor a hatalom szimbóluma is, a tűzoltóautó vörös színével is erre utal a film – a tűz a pusztítás, a megsemmisítés képviselője. A tűzoltók ruhája fekete, akár a korom a már elégett könyvek után. (Kányádi Sándor Kuplé a vörös villamosról c. verse lehetne-e filmes inspirációs forrás a hatalom természetrajzát illetően?) Szimbolikusak a jelmezek is, Clarisse és Linda ruhái, öltözködési stílusa, a lakberendezés, a tárgyak, amelyek körülveszik az embereket – voltaképpen mind jelzések. A konform, egyforma lakások, a barátságtalan városi környezet egyértelműen jelzi, hogy a másság és a sokféleség nem megtűrt ebben a világban. Clarisse otthona, illetve az öreg hölgy otthona, ahová csak röviden kapunk betekintést, egészen más: ott, ahol könyvek vannak, ott más az élettér is, lágyabb, melegebb hangulatúak az épületek, a lakások. A film érdekességei közé tartozik, hogy a két női szerepet ugyanaz a színésznő (Julie Christie) játssza, két teljesen ellentétes világ képviselőjeként.
Az üldözöttek leleményes megoldásokat találtak a könyvek elrejtésére, ezek közül igen képletes és szimbolikus, amikor egy képernyő mögött, TV-nek álcázott dobozban könyveket találnak a tűzoltók, ugyanígy a lehető legelképesztőbb helyeken – hűtőben, mennyezetburkolatban – bukkannak rájuk. De nemcsak a könyveket próbálják elégetni, eltüntetni, hanem büntetni is szeretnék azokat, akik a könyveket választották. Szerencsére majdnem mindenki sikeresen elmenekül az otthonából, mielőtt még a tűzoltók megérkeznek. Működik egy titkos hálózat, amely mint egy védelmi rendszer próbálja óvni azokat, akik áldozatai lehetnének ennek a rendszernek. Az egzisztencializmus (filozófia) szabadság-fogalma is visszaköszön a filmben, amennyiben ez szorosan összefügg a választással, a döntéssel és az ezzel járó felelősségvállalással.
A könyv lehet-e az emberi szabadság szimbóluma? Szabaddá tehetnek-e a könyvek?
A film az emberi szabadsággal ellenszegülő hatalom működését, a korlátozó társadalom sajátosságait próbálja feltárni, miközben az attól való elszakadás lehetőségét is próbálja megrajzolni. (Készült 2018-ban egy remake, Ramin Bahrani rendezésében, azonos címmel, ez azonban messze alulmarad Truffaut filmjéhez képest.)
Mi a filmes adaptáció? A filmtörténet kezdetei óta gyakran inspirálódnak a filmalkotók irodalmi művekből, de gyakran csak ötleteket, jeleneteket vittek filmre, számos módosítás is megengedett az átültetések során.
Mi az utópia? Az utópia többnyire jövőbeli, a tökéleteshez közeli fejlettségi szinten álló emberi társadalmat, illetve egy ilyen társadalmat leíró irodalmi művet vagy vizuális alkotást jelent.
Mi a disztópia? A disztópia (negatív utópia, antiutópia, ellenutópia) valamilyen, a jelenleginél rosszabb világ/társadalom víziója. Az utópia negatív változata. Disztópikus társadalom számos művészi alkotásban megjelenik, ezek többsége a jövőben játszódik. A különböző irodalmi művekben vagy filmalkotásokban az ilyen társadalmakat általában elembertelenedés, elnyomó, totalitárius rendszerek uralma, természeti vagy társadalmi katasztrófa jellemzi, amely a társadalom drámai hanyatlásához vezet.
Mi a Fahrenheit? A Fahrenheit egy hőmérsékleti skála, amely Daniel Gabriel Fahrenheit (1686–1736) német fizikusról kapta a nevét. E szerint a skála szerint a víz fagyáspontja 32 fok, leírva: 32 °F, forráspontja 212 °F.
