Chabrolt a francia újhullám egyik oszlopos zsenijeként a mai napig a misztikum egyik legnagyobb mesterének tartják – munkásságáról és filmjeinek precizitásáról ódákat lehetne zengeni. Legújabb filmje, a Bellamy boncolgatásának során lehetetlen eltekinteni a rendező régi mesterműveitől, márpedig korábbi filmjeinek viszonylatában a Bellamy kétségkívül olyan, mint a harmat. Ám sajnos nemcsak friss, hanem gyenge is.
Egy kedves, fiatal bemondólánynak két férfi kezd el udvarolni. Egyikük idős, sármos, elismert író, tudja, hogyan csábítsa el a lányt. A másik fiatal, gazdag, gyerekesen követelőző ficsúr, aki megszokta, hogy hatalommal és pénzzel bármit megszerezhet. A kettévágott lány Claude Chabrol hatvankilencedik filmje.
Ha a rendező fiatal, saját történetét vagy látomását mondja el a világról, maga írja a forgatókönyvet, eredeti helyszíneken forgat, sok improvizációval és amatőr szereplőkkel, vagy kezdő fiatal színészekkel – akkor olcsó filmet készít. Kortársai nyelvén szól, vélhetően széles közönséghez, így a gyártónak megéri a kockázatot.
A fesztivál szervezői a helyhatósági választások kampánya idején szokásos politikai hangoskodásokba talán belefáradt mozilátogatók számára mindössze két dokumentumfilmet és egy nagyjátékfilmet mutattak be a politikával foglalkozó filmek szekciójában.
A thriller-műfaj a nyolcvanas-kilencvenes években a korábbi évtizedekben kijelölt két nyomvonalon fejlődik tovább: a pszichothrillerek sorozatgyilkosai kegyetlenebbek és népszerűbbek lesznek, mint valaha, a paranoia-filmek azonban megszelídülnek (vagy még félelmetesebbekké válnak? – nézőpont kérdése). A műfajpaletta pedig a korszakban további három fontos alműfajjal (erotikus thriller, neo noir, akcióthriller) bővül.
Az új hullám ugyanolyan a művészi esemény a mozgókép történetében, amely a századelőn forradalmasította az irodalmat és a képzőművészetet. A fiatalok lázadása apáik ellen, az újítóké a konzervatívok ellen, a művészeké az iparosokkal és üzletemberekkel szemben, az elbeszélés személyességéé a történetmesélés (hollywoodi) pszichológiai realizmusával szemben, az európai érzékenységé a tengerentúli mozi rossz ízlésével szemben.
