Ötven éve mutatták be Peter Bogdanovich azóta klasszikussá érett filmjét, ami nemcsak a mozibezárás- és felnövésfilmek, hanem a melankolikus elvágyódásfilmek megkerülhetetlen darabja is. Texasi fiatalok azóta sem tudtak ennyire mívesen levegő után kapkodni a pusztuló kultúrklímában…
- Bogdanovich a kritikusból-filmrajongóból lett rendező archetípusa, így szinte adta magát, hogy harmadik (vagy ha megengedőbbek vagyunk, két és feledik) filmje, az immár erősen szerzőies Az utolsó mozielőadás annak ellenére is moziközpontú legyen, hogy irodalmi adaptáció. Az egyébként antikvárium-bizniszben utazó Larry McMurtry regényét Sal Mineo színész adta oda Bogdanovichnak, nem minden hátsó szándék nélkül: szeretett volna játszani egy esetleges adaptációban. Sajnos, nem jött össze, túl idős volt már a főbb szerepekhez – a film tinédzserekről szól.
- Mivel a film részben egy bezárófélben lévő mozi környékén játszódik, elkerülhetetlen, hogy tele legyen utalásokkal, legalább beszédes plakátok szintjén. Maga az utolsó mozielőadás a John Wayne-Howard Hawks-féle western-klasszikus, a Vörös folyó (Red River, 1948), de a poros filmszínházban a következő filmek plakátjai láthatóak: Fehér izzás (White Heat, 1949); Iwo Jima fövenye (Sands of Iwo Jima, 1949); Acélsisak (The Steel Helmet, 1951). A legérdekesebb viszont talán a Szekérkaraváné (Wagon Master, 1950), hiszen Ben Johnson, a Samet alakító színész abban is szerepelt; valamint A 73-as winchesteré (Winchester '73, 1950), hiszen Bogdanovich az említett Sam szerepét először James Stewartnak szánta (aki egy tévésorozat miatt nem tudta vállalni). Ben Johnson szerepe azóta is rekorder: a legrövidebb (mindössze 9 perc és 54 másodpercnyi) alakítás, amivel valaha elnyerték a legjobb férfi mellékszereplőnek szánt Oscar-díjat.
- Nem csak Johnson kapott mellékszereplői Oscart, hanem az idén januárban elhunyt Cloris Leachman is. A filmbéli utolsó jelenete ráadásul csak egyszer lett felvéve, próba nélkül. Szerette volna elpróbálni, de Bogdanovich szerint az csak elrontotta volna a hitelességet. Amikor a színésznő elsőre (és utoljára) megcsinálta a jelenetét, szeretett volna még egyet, azt mondta: „tudok én jobbat is.” A rendező szerint „nem tudsz, épp megnyerted az Oscart”. És igaza lett.
- A film minden zenéje diegetikus (a stáblistát leszámítva): az élő zenekaros jelenet mellett, rádió, zenegép (jukebox) vagy épp hordozható lemezjátszó recseg folyamatosan a háttérben. Így hát logikus, hogy már populárissá vált zeneszámok tarkítják a filmet (ami akkor még egyáltalán nem volt divat), van itt dal Frankie Laine-től, Hank Williamstől, Jo Staffordtól és sok más előadótól.
- Bogdanovich és a film látványtervezője (és akkor még a rendező felesége – de erről később), Polly Platt egy megfelelően poros és nyomasztó texasi kisvárost kerestek forgatási helyszínnek, így esett a választásuk Archer Cityre. Annál is inkább, mivel az eredeti művet jegyző McMurtry is itt született (és ugyanitt halt meg idén márciusban). Sajnos, a másfélezres kisváros még mindig nem volt elég kilátástalan, így még azon is elgondolkoztak az alkotók, hogy bizonyos épületeket fessenek szürkére. A megoldás Orson Wellestől jött (akivel Bogdanovich igen jó viszonyt ápolt): forgassák az egész filmet fekete-fehérben! (Welles a monokróm filmezés nagy támogatója volt, úgy érezte, hogy jobban kiemeli a színészi játékot – és igaza volt).
- Noha a film nagyrészét Archer Cityben forgatták, máshovás is elkirándult a stáb: a legfontosabb, moziban játszódó jelenetek egy másik filmszínházban forogtak: az Olney városkájában található mozi ironikusan a mai napig aktív.
- Cybill Shepherd – akinek ez az első filmszerepe – úgy írta alá a szerződését, hogy ha nem akarja, nem muszáj leforgatnia a meztelen jeleneteit. Végül három másik színésznő – Cloris Leachman, Ellen Burstyn és Eileen Brennan – meggyőzték, hogy ne legyen prűd. Úgy forgatták le azt a bizonyos medencés jelenetet, hogy mindössze az operatőr, a hangos és a rendező voltak jelen. Később ezt a forgatási momentumot reprodukálták a Kibékíthetelen ellentétek (Irreconcilable Differences, 1984) című filmben, ahol Sharon Stone alakít egy fiatal naívát, Ryan O’Neal pedig egy Bogdanovich-szerű karaktert. Annyi különbséggel, hogy Sharon Stone kicsit sem volt prűd: a stábtagok szinte összeverekedtek, hogy ki lehessen ott annál a jelenetnél.
- Itt is volt némi harag: az egyik stábtag azt merészelte mondani Shepherdnek, hogy mosolyogjon többet a filmben. A rendező kirúgta a kotnyeleskedő stábtagot. Egyébként sem volt jó a viszonya a stábbal, hiszen mindig inkább a színészekkel lógott. Nem véletlenül, hiszen…
- Cybill Shepherd és Bogdanovich összejöttek a forgatás alatt. Ilyet is láttunk már, csakhogy Bogdanovich apa és férj volt akkor: felesége, Polly Platt a film látványtervezője volt. Mondani sem kell, hogy elváltak. (Isten akarata lehetett.) Hosszú forgatás lehetett: Shepherd Jeff Bridgesszel is kavart egyet… Végül Bogdanovich még négy másik filmet forgatott Shepherddel, többek között a szintén McMurtry-adaptáció Texasville-t 1990-ben, ami mellesleg Az utolsó mozielőadás folytatása, és nemcsak Cybill Shepherd és Jeff Bridges játssza 30 évvel későbbi szerepét, hanem Cloris Leachman, Timothy Bottoms, Randy Quaid és Eileen Brennan is.
