Minden játszik, semmi sem tilos, nincs megfelelési kényszer: a Smiling Friends a kortárs rajzfilmapátia teljesen abszurd antitézise, a független animáció és a médium féktelen, szélütött ünneplése.
Ami most történik a világban, az egy rakás szar. Azzal viszont, ha valaki – sajnos sokan elkövetik ezt – úgy kezd egy kritikát, hogy ebben helyzetben „semmi nem jöhetett volna jobban”, mint az Adult Swim Smiling Friends című új animációs sorozata, nem hogy okosat nem állít, de még árt is Michael Cusack és Zach Hadel remekművének. Mintha más – urambocsá’ békés és prosperáló – időszakban vagy korban a Smiling Friends nem is lehetne olyan nagy szám. Márpedig lehetne. A Smiling Friends az egyik legjobb dolog, ami a kortárs animációval mostanság történt, és nem csak azért, mert meredek, veszélyes, gyökér humorával megnevetteti a jelenleg nagyban zajló apokalipszistól paralizált bús lelkeket. A Smiling Friends nem olcsó, agyakat elhomályosító eszképista baromság, nem hülyeség a hülyeség kedvéért, hanem tökéletlenségében tökéletes válasz néhány ténylegesen érdekes problémára.
A Smiling Friends két főhőse, Pim (Cusack) és Charlie (Hadel) a címbeli cég alkalmazottai, feladatuk pedig közel sem egyszerű: kihúzni az ügyfeleket depressziójukból, búbánatukból, nyomorúságukból vagy megoldani bizonyos gondjaikat. Pim egy tünemény, elhivatott, vígoptimista kis golyólény, Charlie pedig egy fásult, morózus, fatalista és nemtörődöm emberszerű valami. Világnézetük, attitűdjük, munkamoráljuk és kisugárzásuk nem is lehetne eltérőbb. A mindössze bő másfél óra alatt ledarálható évad epizódjaiban egy őrült, szürreális – de mégis ismerős – világ rohadékságának megannyi permutációja veszi őket körül, de együtt azért sikerül mosolyt csalniuk az arcokra, legyen az egy öngyilkosságra készülő öregember, egy kirúgott sitcom-sztár béka, egy párkapcsolati válságban szenvedő szánalmas garnélasrác, egy fantasy-hercegnő, a motiválatlan Sátán és persze a néző arca.
Pillanatok alatt kaotikussá és káprázatosan esetlegessé váló kalandjaikba nyilván nem nehéz belelátni és belemagyarázni az ilyen-olyan válságreflexiót, de Pim és Charlie nem a koronavírus vagy mondjuk az orosz-ukrán háború szétbarmolta emberiség törekvéseinek mutat tükröt. Cusack és Hadel arra világítanak rá, hogy bármilyen kegyetlen, ocsmány, bonyolult élethelyzetben is úgy illene és kellene cselekednünk, ahogy karaktereiknek: félretenni a nézeteltéréseinket, félretenni a rohadt egónkat, és segíteni egymáson, másokon. Továbbá: hálásnak kell lennünk azoknak, akik segíteni akarnak nekünk, tegyék azt akármilyen debil módon is. A mérhetetlen mennyiségű morbid, horrorisztikus és lázálomszerű ökörségáradatban elsőre nem biztos, hogy feltűnik, de egykét röhögőgörcs közben rengeteget lehet tanulni a két veterán animátor önfeledt és nevetségesen kompromisszumkerülő agymenéséből.
A fentiekből eredően a Smiling Friends méretes űrt tölt ki. Olyan felnőtteknek és érettebb – vagy bátrabb – fiataloknak szóló animáció, amely az intellektus képmutató fitogtatását, a felesleges metaforizáltságot és filozofálgatást, a tanmeseszerű üzenetsulykolást mellőzve, röhejesen szórakoztató módokon tud érvényes és megszívelendő gondolatokat megfogalmazni. Miközben a Pixar és a Disney lassan már minden értékelhető humort kicsupálnak az egyre szebb, egyre polkorrektebb, egyre „fontosabb” és egyre „okosabb” filmjeikből, addig a Smiling Friends csavarlazítón felnőtt alkotópárosa az úgynevezett „jó ízlésbe” lyukat brunyálva, a sokmilliárdos magasművészet iparcsarnokainak árnyékában hirdetik az örömszerzés, az optimizmus, az összefogás és az önfeladás hatalmát. Az Aqua Teen Hunger Force-t, a Superjail!-t, a Tim and Eric Awesome Show-t, a The Eric Andre Show-t, a Beavis és Butt-headet, és mondjuk a Salad Fingerst idéző kellemetlen, kényelmetlen, értelmezhetetlen, sokkoló és totálisan abszurd humor mélyén bújó meghökkentő életigenlés és pozitív létszemlélet vaskos állítássá válik Cusack és Hadel kezei között. A Smiling Friends hangvétele és mondanivalója ugyanis szembemegy a kortárs animációs sorozatok egyre fárasztóbb, fáradtabb és mérgezőbb cinikus nihilizmusával. Vádló tekintet mered a Rick és Mortyra. Az apátia és a trendi pesszimizmus tudatos kritikája minden epizódban adott (érdemes figyelni az első részben a szuicid Desmond monológját), de a legszembetűnőbbé abban a kiemelkedő epizódban válik, amelyben feltűnik a Smiling Friends cég konkurense (Frowning Friends), akik épp az ellenkezőjét akarják elérni, mint Pim, Charlie és röhejes pereputtyuk. Az pedig, hogy a Smiling Friends a cinizmus és a nihil feketénél is feketébb lánggal izzó – egyébiránt jobbnál jobb – animációs sorozatairól ismert Adult Swimen jelent meg, becsülendő gesztus a csatorna részéről.
Cusack és Hadel idióta mesterműve ugyanakkor látszatra nem igazán lóg ki az Adult Swim kultikus rajzfilmsorozatai közül. A Smiling Friends közel sem mindenkinek szóló beszipuzott és brutálisan nonszensz humorához ugyanis épp ilyen animációs stílus társul. Ami tűnhet primitívnek. De nem az. A felszíni együgyűség álcája mögött az utóbbi évek legizgalmasabb animációs stíluskavalkádja bújik meg. Miközben lassan minden fősodorbeli rajzfilmsorozat úgy néz már ki, mint a Family Guy és a Rick és Morty (a Pixar és Disney filmjeinek szomorú uniformitását inkább hagyjuk is), addig a Smiling Friends úgy néz ki, mint semmi más. Cusack és Hadel fogták korábbi műveik stílusjegyeit és egybegyúrták azokat – Cusack YOLO: Crystal Fantasyjának és Hadel psychicpebblesének nyomai evidensek –, de nem álltak meg itt: a Smiling Friends látványvilágában a gyurma-animáció, a kétdimenziós és háromdimenziós technikák, a stop-motion, valamint a CGI és a bizarr élőszereplős villanások is teret kapnak (utoljára ilyesmit a Kalandra fel! csinált). Különböző karakterek különböző stílusban kelnek életre: van itt minden az infantilis firkálmányokon, a mesekönyves naivitáson és a kidolgozott festményeken keresztül a múltidéző stílusimitációkig (aki emlékszik az 1978-as A Gyűrűk Ura rajzfilmre, az örülhet), a SpongyaBob Kockanadrágot idéző rémületes hiperrealitásig (a halloweeni epizód csontig hatol), vagy a rotoszkópos betétekig. Minden játszik, semmi sem tilos, nincs megfelelési kényszer, a Smiling Friends a független animáció és a médium féktelen, szélütött ünneplése. Az eklektika viszont kézben tartott, a fénysebességgel cikázó vizuális gegek tarolnak, a hangulat és a látvány egységes tébolya nem sérül. Távol áll ez a primitívségtől.
A Smiling Friends minden, amivé a kortárs animáció legnépszerűbb példányai képtelenek válni: innovatív, vakmerő, zabolázatlanul eredeti és irdatlanul vicces merengés az esendőségeinken és gyarlóságainkon túlmutató eredendő jóság erején.
