A Hét kis véletlen ismét családi „történet”, ám a sok jó ötlet és a lendületes humor ellenére ezúttal homályban marad, hogy Gothár Péter mit is akart mondani az alanyairól.
Gothár Péter az egyik legellentmondásosabb megítélésű filmrendező: egyesek szerint az egyetlen mesterműve a Megáll az idő, míg mások az Ajándék ez a nap, az Idő van, a Tiszta Amerika, a Haggyállógva Vászka vagy A részleg című filmjeiért is rajonganak. Annyi bizonyos, hogy Gothár a 2002-es, hányattatott sorsú Magyar szépség óta nem készített mozifilmet, így a Hét kis véletlen megjelenése mindenképpen eseményszámba megy – várhatóan azonban az új darab hasonlóan gyorsan feledésbe merül, mint a 18 évvel ezelőtti előzmény. A színházban mindvégig aktív rendező ugyanis tavalyelőtt szexuális zaklatási botrányba keveredett, ami után gyakorlatilag eltűnt a közéletből. Emellett a koronavírus-járvány is megnehezítette a Hét kis véletlen elindulását: az őszre tervezett mozipremier helyett egyelőre csak néhány külföldi fesztiválon és egy alkalommal a Távmoziban mutatkozhatott be – a tervek szerint azonban amint lehet, moziba is kerül.
Az Esterházy Péter emlékének ajánlott, Bartók-részletekkel teli Hét kis véletlent mindenesetre meg lehet próbálni mindezektől a körülményektől eltekintve is befogadni, sőt, immanensen is elég ellentmondásos ahhoz, hogy legyen mit elemezgetni benne. A filmesztétikailag a 80-as, 90-es éveket idéző darabot furcsa érzés nézni: szinte semmi nem utal benne arra, hogy idei film lenne, majdnem annyira elzárkózik a mai magyar valóságtól, mint Szabó István Zárójelentése. Gothár azonban legalább megalapozottabban teszi ezt, hiszen a Hét kis véletlen a közéletieskedő közeg helyett egy sajátos, asszociatív álomvilágban játszódik, amit egy család, egy régi gangos ház, a benne található polgári lakás és egy csitri femme fatale a népesít be. Hogy azonban miről szól a Hét kis véletlen, azt nehéz lenne röviden összefoglalni, és akármilyen konzervatívan hangzik, végeredményben ez lesz a veszte is.
Gothár ismét a családról beszél, mint szinte minden filmjében: a családról mint különös társadalmi egységről, sajátos magánvalóságok színteréről, élő organizmusról. A leginkább az Idő van-t megidéző filmben el is hangzik, hogy csak egyetlen történet létezik: családi. A Hét kis véletlent mégis nehéz volna családtörténetnek nevezni, inkább csak családi élethelyzetek, hangulatok, problémák impresszionista montázsa. Remekül megragadja a saját családunkból is ismerős dinamikákat, amikor mindenki szimultán mondja a magáét, véget nem érő vitákhoz kanyarodnak újra és újra vissza a felek, a hallgatóság pedig jobban emlékszik az ezerszer hallott sztorira, mint a mesélő. Mindehhez egy nagyon lakályos, meleg atmoszférájú, labirintusszerűen elkülönülő és átjárható lakás szolgáltatja a hátteret, néha egymás elől bujkáló, máskor egy szobában összegyűlő apával (Mészáros Máté), anyával (Rezes Judit), fiúval (Börcsök Olivér). Az ő hármasukat borítja fel az anya rég nem látott tanítványa, Albán (Mészáros Blanka), aki kicsit a Teoréma ismeretlen látogatójához hasonlóan teljesíti be az anya és a fiú vágyait, miközben mindenféle random dolgok is történnek velük.
A Hét kis véletlen rengeteg jó ötletet vonultat fel, lendületes történetmesélése és humora sokáig fenntartja a figyelmet. Igaz, hogy végig eklektikus mind a nyelvezete (a természetes beszédmód néha az Esterházy-féle, más Gothár-filmekből is ismerős rontott nyelvbe csap át), mind a vizualitása (időnként szokatlan beállítások fűszerezik a filmet), mind a stílusa (a végig jelenlévő színháziasság olykor egészen elharapódzik), mind történetmesélése (az epizodikusság kicsúcsosodása a holokauszt idejére visszavezető fekete-fehér betét), ez azonban nem zavaró addig, amíg van rá remény, hogy mindez kifut majd valahová. Ez azonban nem történik meg, a film szétesik és teljesen elveszíti a nézőjét. Elvarratlan történetszálak és össze nem álló mondanivaló a Hét kis véletlen mérlege, ami visszamenőleg is bosszantó élménnyé teszi a filmet.
Sem az nem derül ki, Gothár végereményben mit akart mondani a hőseiről, a társasház kisközösségéről vagy a családról mint olyanról, sem a Teoréma-vonalat nem viszi végig, roncsoltságából és sokféleségéből következően pedig azt sem lehet mondani, hogy valamiféle hangulatfestő, tablókészítő feladatot látna el az élesszemű megfigyelő tekintélyével felruházva. Ami a posztmodern virágzása idején még provokatív és szórakoztató volt, az ma lufinak hat, a Hét kis véletlen pedig az ügyes poénok és fordulatok, a szellemes vizuális megoldások és a remek színészi játék ellenére kipukkad. Vagyis még kipukkadni is elfelejt.
