A populáris forma művészete – Janovics Jenő: Az utolsó éjszaka (1917)

2022. december 8.

Balogh Gyöngyi emlékének

És mégsem… – A rend(szer)vesztés narratívái

2019. november 25.

A kelet-európai rendszervált(oz)ások harmincadik évfordulóján tettük fel a kérdést: volt-e a politikai, társadalmi mellett filmes fordulat is? Az alábbi vázlatos áttekintés a magyar rendszerváltás körüli bő évtized filmjeiben keresi a filmtörténeti korszakváltás lehetséges jeleit.

Öt súlyos darab – Cassavetes-filmek DVD-n

2006. február 15.

Perlaki Tamás a Premier extrái között található elemzésének egy pontján Ingmar Bergman Persona című filmjére utal: túl a tematikus közösségen – mindkét filmben egy súlyos lelki krízisen áteső színésznő áll a középpontban – John Cassavetes (1929–1989) hasonló módon kopírozza össze az asszony arcát fiatalkori (?), démonikus (?) énjével, mint ahogy a svéd rendező montírozza egymás mellé Elisabet és Alma nővér portréját.

Embertelen színjáték – Jeles András: József és testvérei – Jelenetek egy parasztbibliából

2005. május 15.

Bresson Feljegyzések a filmművészetről című vékony könyvecskéjében a film eszméjének lényegét a pontosság, a tisztaság, az egyszerűség fogalma írja le, amelyhez a lemondás, az elhagyás, a törlés vezetheti el az alkotót. Jeles a paradoxonig fokozza a redukciót, s a láthatatlan filmről beszél.

A tévé és én

2005. március 15.

Arra gondoltunk, ha már megszülethet ez a jubileumi lapszám, gyűljünk össze legalább itt, a lap hasábjain, szerkesztőbizottsági tagok és szerkesztők, akik egyébként egymástól 500-1000 kilométerre élünk és dolgozunk. Mindenkitől azt kértük, hogy írjon néhány sort a fenti cím alá: A tévé és én. A felhívásra a legváltozatosabb eredmények születtek. Íme, hogy látja a tévé és önmaga viszonyát egy filmrendező, egy operatőr, egy filmesztéta, egy filmelméletíró, valamint egy író-dramaturg. A sor végén pedig mi, a lap szerkesztői.

Tönkrement életek indulója – Rendezőportrék: Gothár Péter

2004. november 15.

Egyidősek vagyunk a rendszerrel – mondta egy beszélgetés során az 1947-ben született Gothár Péter. Amikor ez a kijelentés elhangzott, jellemző módon fel sem merült a kérdés, vajon miféle rendszerrel vagyunk is egyidősek – mint ahogy a rendszerváltozás után sem merül fel a kérdésfeltevés hiánya. Habár egy nagyon is konkrét rendszerre gondol, s művészete közvetlenül abból táplálkozik, Gothár nem politikus alkatú művész. Az állam ügyei helyett az emberek ügyei érdeklik – s hogy ez ne legyen ilyen bántóan általános és emelkedett, az emberek ügyeit az adott politikai feltételek présében-szorításában vizsgálja.

Palics – Rossz álmok – 11. Palicsi Nemzetközi Filmfesztivál, 2004. július 24–augusztus 2.

2004. szeptember 15.

Egyes fesztiválok egyéni teljesítményekre, nagy művekre vadásznak, mások inkább folyamatokat, összefüggéseket, tendenciákat igyekeznek megragadni. A 11. alkalommal megrendezett Palicsi Nemzetközi Filmfesztivál az utóbbiak közé tartozik. A békés 19. századi fürdőváros hangulatát idéző vajdasági helyszín nem enged a csábító körülményeknek: noha a napi sajtótájékoztató délidőben egy tóra néző pavilonban, a versenyfilmek bemutatója pedig éjszakába nyúlóan a kertmoziban zajlik, a filmek a közelmúlt és a jelen sötét árnyaival viaskodnak. Árnyékból a fény felé – a fesztivál filmjeiben feltűnő leggyakoribb közös motívum az identitáskeresés.

Romépítészet – Rendezőportrék: Jeles András

2003. január 15.

Jeles András rendezői arcéle az utóbbi három évtized magyar társadalmi, politikai és művészetelméleti kontextusában szcenírozható. Paradigmákkal és hagyományokkal szembeni ellenállása mögött felsejlik a rájuk való utal(t)ság, talán ezért is írhatja a portré szerzője, hogy „Jeles kívülállása: kimászás a romok alól”.

Láss csodát! – Film és transzcendencia

2001. május 15.

A film számára a valóságon túli tapasztalatok közvetítése nehézséget jelent nem csupán a gyakran emlegetett képi reprodukció tökéletessége, hanem a fiImi elbeszélésmód értelmezésének realisztikus konvenciója miatt is. Vagy éppen korlátlan lehetőséget.