11. Palicsi Nemzetközi Filmfesztivál, 2004. július 24–augusztus 2. 11. Palicsi Nemzetközi Filmfesztivál, 2004. július 24–augusztus 2.

Palics – Rossz álmok

11. Palicsi Nemzetközi Filmfesztivál, 2004. július 24–augusztus 2.

ÉRTÉKELD A FILMET!
Kontroll
Antal Nimród
2003

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Egyes fesztiválok egyéni teljesítményekre, nagy művekre vadásznak, mások inkább folyamatokat, összefüggéseket, tendenciákat igyekeznek megragadni. A 11. alkalommal megrendezett Palicsi Nemzetközi Filmfesztivál az utóbbiak közé tartozik. A békés 19. századi fürdőváros hangulatát idéző vajdasági helyszín nem enged a csábító körülményeknek: noha a napi sajtótájékoztató délidőben egy tóra néző pavilonban, a versenyfilmek bemutatója pedig éjszakába nyúlóan a kertmoziban zajlik, a filmek a közelmúlt és a jelen sötét árnyaival viaskodnak. Árnyékból a fény felé – a fesztivál filmjeiben feltűnő leggyakoribb közös motívum az identitáskeresés.

A személyiség (újra)felépítésének története a filmek többségében felér egy társadalmi analízissel. Honnan, milyen körülmények közül igyekeznek kiszabadítani magukat a történetek szereplői – a társadalmi-gazdasági körülmények foglyai, vagy „csupán” önmagukéi. Mi, magyarok a Kontrollnak kétszeresen is örülhetünk: Antal Nimród filmje egyrészt elnyerte a fesztivál fődíját, másrészt a „sötét erő” inkább csak metaforikusan kísérti az identitásválságba zuhant (jobban mondva süllyedt) főhőst. Hasonlóan belső, de a lélektani realizmus hagyományosabb útjaira vezet az olasz és a francia versenyfilm, Sergio Castellito Ne mozdulj! és Patrice Leconte Intim idegenek című filmje.

A kimondott gondolat súlya

Ezekkel az esztétikailag igen kiforrott, hatásos alkotásokkal szemben helyezkednek el a formai szempontból jóval problémásabb, ugyanakkor létező társadalmi válságjelenségeket, mindennapos drámákat feldolgozó filmek, mindenekelőtt a volt és a jelenlegi Jugoszlávia tagköztársaságaiban készült alkotások.

Antonio Mitrikeski: Kako los son / Mint egy rossz álom

A szerb-montenegrói Memo (Miloš Jovanovic) a második világháborútól a balkáni háborúig követi nyomon a Pannon síkság történetét az eseményeket tanúként végigélő zsidó kisfiú szemszögéből. A hazatérő ezzel szemben a főhős ötévnyi távollétének külső nézőpontjából mutatja be egy szerb falu világát. (A rendező, Jovan Arsenic Németországban végezte tanulmányait, filmje német és szerb-montenegrói koprodukcióban készült.) A különböző nézőpontok drámai párhuzamára épül a macedón Antonio Mitrikeski Mint egy rossz álomja. A film egyik főszereplője a balkáni háborúban, a másik pedig a dekadens, ezredfordulós Rómában szerez olyan tapasztalatokat, amelyek korábbi életük folytatását/újrakezdését kilátástalanná teszik. A háború okozta érzelmi és intellektuális vákuum pikareszkjét a horvát Zrinko Ogresta rajzolja meg bizarr komorsággal Itt című filmjében. Múlt, jelen és egy inkább szorongással, mint bizakodással terhes jövő – végül is egyáltalán nem váratlan összképe ez a kortárs balkáni filmnek. S talán egyelőre még az sem meglepő, hogy a kimondott gondolat súlya többet nyom a latban, mint a művészi megformálás eredetisége és igényessége.

Látszólag egyszerű

Kevésbé kiélezett társadalmi konfliktusokkal bajlódva nagyobb tér jut a formai játékosságnak. A Mögöttünk a bő esztendők az ezredforduló „új hatvannyolcasait”, a fogyasztói társadalom ellen happening-akciókkal lázadó huszonévesek kalandjait meséli el. Az igazság elszigetelt, egyéni bajnokai már nem is gondolnak a társadalom megváltoztatására, legfeljebb jobb belátásra próbálják bírni a gazdagokat. Komolyra akkor fordul a dolog, amikor el kell rabolni egyik áldozatukat, az egykori hatvannyolcas lázadót, aki ma többszörös milliomos, de persze nem boldog a pénzével, és egyre jobban, mi több, újra szabadnak érzi magát rabtartóival. Hans Weingartner, a film rendezője ahhoz túlságosan azonosul ifjú lázadóival, hogy élesebben bontsa ki a filmben rejlő iróniát, így aztán nemcsak hősei, hanem saját filmje is a lázadás szellemének és esztétikájának ártalmatlan paródiájává válik.

Hans Weingartner: Edukators / Die Fetten Jahre sind vorbei

Egy szót sem ejtenek a jóléti demokrácia ellentmondásairól a dán Erik Clausen filmjében, a Paranoia villa mégis többet mond az össztársadalmi lelki bénultságról, mint az egykori és aktuális világmegváltók pontos analízise. A történet különböző világok összeütköztetéséből meríti drámai és szórakoztató erejét – így, együtt, aminek következtében a mégoly brutális bűnök és gonoszságok is esendőséggé szelídülnek. A filmje egyik főszerepét is eljátszó Clausen nem a Dogma-stílus divatjának árján, jóval inkább a társadalmat vertikálisan, azaz a nagypolgártól a bevándorlóig analizáló törekvésével kapcsolódik a kortárs dán filmművészethez.

Erik Clausen: Villa Paranoia

Látszólag egyszerű házastársi dráma bontakozik ki a spanyol Iciar Bollain Neked adom a szemem című filmjében, ráadásul a családon belüli erőszak divatos témakörében, mégis szinte észrevétlenül ott gomolyog a végzetszerűen feltörő indulatok mögött a modern Spanyolország küzdelme a túlhaladott, egykor tán vonzó és elfogadott, ma már egyre kínosabb és anakronisztikusabb hagyománnyal, a férfiak macho-tudatával. A zsigerekben élő indulatok nemcsak a feleségeknek és a gyerekeknek, hanem maguknak a férjeknek az életét is megkeserítik. Nem akarnak ők már ilyenek lenni: a film legszellemesebb cselekményszála egy csoportterápián játszódik, ahol egyszerű férfiemberek próbálják meg kiűzni magukból az aszszonyt verő szörnyeteget, de hát nehéz ellene szegülni a világ rendjének. Iciar Bollain nem tesz mást, mint érzékeny szereplőivel végigköveti egy házasság megromlásának, a kapcsolat helyreállítási kísérletének, majd a végleges szakításnak a történetét, mindenféle melodrámai engedmény nélkül. Már-már zavaróan egyszerű, kiszámítható film, de éppen ez a kérlelhetetlenség, mely szerint a dolgok csakis egyféleképpen végződhetnek, láttatja meg a személyes tragédiában a helytől, néptől, kortól elválaszthatatlan sorsot.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu