Két Oscar-díjas színész is szerepel benne, de az Egy tökéletes nap nem hollywoodi film, és ez nagyon jót tett neki. Cannes-ban a Rendezők Kéthetében mutatták be, megérdemelten.
1995, „valahol a Balkánon”. Háborús övezetben járunk, bár a konfliktus már a végét járja. A nemzetközi segélyszervezet két tagja – egy amerikai, B (Tim Robbins) és a Puerto Ricó-i Mambru (Benicio Del Toro) – megpróbál kihúzni egy túlsúlyos holttestet egy kútból, ám a kötelük elszakad. A hullát épp azért dobták a kútba, hogy megmérgezzék a helyi bosnyákok vízkészletét, akik csak itt tudnak vízhez jutni, mivel a többi helyi kutat körbeaknázták. A két férfihoz csatlakozik a francia újonc, Sophie (Mélanie Thierry) és a veterán orosz Katya (Olga Kurylenko). Csak szerezniük kell egy erős és hosszú kötelet, ami viszont ezen a helyen és ebben az időben nem is olyan egyszerű, és nem csak a taposóaknák miatt. Bürokratikus szervezetük letiltja őket az ügyről, a helyiek hol bizalmatlanok, hol mások szerencsétlenségén nyerészkednek, az övezetben ráadásul még mindig portyáznak fegyveres csapatok, akiknek elfelejtettek szólni, hogy a háborúnak vége.
Az ironikus című film Paula Farias regényén alapul, ám távolról sem a szokásos nagyregényes adaptáció, épp ellenkezőleg. Mint a címe is elárulja, egyetlen nap alatt játszódik, amire egy határidő-dramaturgia is rásegít: hőseink 24 órát adnak maguknak arra, hogy kiszedjék a hullát a kútból, mert utána már garantáltan fertőzött lesz a víz. Van egy szimpla küldetésük, ami aktív, célorientált hősökké teszi őket. A kötél elszakadása rögtön a nyitójelenet, a bonyodalom megoldódása pedig a legutolsó szcéna, ami – még ha ez csak történetmesélői alibi is – szépen keretbe foglalja a filmet. Az aljas atrocitással kizökken a rend, a normalitás, hőseinknek ezt kell visszaállítani. A misszió ráadásul futószalagon szállítja a drámaian feszült és a feketén komikus konfliktusokat, mivel hőseinknek kötelet kell kérniük, de valahogy senkinek nem akaródzik segíteni, így „kötélhúzás” kezdődik köztük.
A film java két kocsiban játszódik, amin a négy segélyszervezetis osztozik meg egy helyi tolmáccsal és egy magányos kisfiúval. Ez a film félig kamaradráma, félig road movie, amik ezúttal csak erősítik egymást. A kocsi zárt terében a karakterek kénytelenek beszélgetni, ami feltárja a közönség számára a háttértörténetüket. Néhányan közülük akkor ismerik meg a másikat, a többieknek viszont gazdag közös történelme van. Hogy hatan csak két autóba férnek bele, az helycserékre és a másik kocsiban ülők kibeszélésére ad lehetőséget. A road movie-műfajt pedig a keresésnarratíva mozgatja, melynek során ez a hat karakter helyiekkel kerül interakcióba. Feszültség a háború okozta sebekből fakad, komikum pedig a segélyszervezetisek és az elmaradott, kisemmizett helyiek kulturális és nyelvi különbségeiből. A rendező, Fernando León de Aranoa egyébként spanyol, és ez az angol nyelvű debütje. Európaiként pont egy ilyen nemzetközi történettel és színészgárdával lehet betörni a fősodorba. A film egyetlen angolajkú sztárja Robbins, aki ugyan nem sok jót csinált az elmúlt években, de ez a vígjátéki szerep sokkal jobban áll neki, mint az a bohóckodás, amit a joggal elkaszált The Brink című HBO sorozatban művelt.
Azonosulni is van kivel: a francia lány, Sophie egy újonc, akinek szemein keresztül a közönség is megismeri a háború sújtotta Balkán nyomorúságos valóságát, a helyi fiú nézőpontja pedig a segélyszervezetisek láttatását könnyíti meg (a srác ráadásul egyfajta idegenvezetőként is szolgál). Drámai konfliktus és vicces szituációk a karakterek gyökeresen különböző jelleméből is fakadnak: Sophie újonc volta okán idealista, Katya pedig a lány jópár évvel idősebb, kiábrándult változata. Mambru biztonsági szakértő, így aztán óvatos, érzékeny, a sok szörnyű élménynek köszönhetően viszont kiégett, így leginkább hazamenne a barátnőjéhez. B neve viszont egészen biztosan nem annak a rövidítése, hogy Bizonságos: ő egy mókamester, felvágós fenegyerek, akinek nincs hova hazamennie.
A film persze nem tökéletes, realisztikus ábrázolást például nem mindig kell tőle várni: ebben a moziban természetes dolog, hogy egy tízéves bosnyák srác 1995-ben vállalhatóan beszél angolul. Hőseinknek sosem jön jól, ha aknába ütköznek, de az alkotóknak mindig, ezek nélkül nem lenne film. De összességében ez egy tökéletesen átélhető és nagyon humoros darab, ami magában hordozza a történelmi és háborús filmek erényeit is. Rögrealista vígjáték egy szomorú témáról, ekként ideális fekete komédia is, de a végkicsengése az addigiak ellenére sem cinikus, inkább felemelő. A karakterek derűlátással próbálják feldolgozni a sok tragédiát – és a film tanulsága, hogy ez működik.
