Tom Hooper: Les Misérables / A nyomorultak Tom Hooper: Les Misérables / A nyomorultak

Cifra nyomorúság

Tom Hooper: Les Misérables / A nyomorultak

ÉRTÉKELD A FILMET!
A nyomorultak
Tom Hooper
2012

A Filmtett szerint: 9 10 1

9

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Lehet, hogy divat lesz Hollywoodban elővenni a mindenki polcán ott árválkodó „nagy klasszikusokat”, leporolni őket és megpróbálni úgy filmet készíteni belőlük, hogy sikeres legyen a próbálkozás? A tavalyi év filmes eseményeiből erre (is) következtethetünk, hiszen az Anna Karenina után most itt van A nyomorultak, még ha ez utóbbi nem is annyira Victor Hugo regényéből, mint a Broadway-n már rongyosra játszott musicalből építkezik.

Színházban is elég veszélyesnek tartom a zenés műfajokat, mert úgy teremtenek egy sajátos álomvilágot, hogy közben a valóság látszatát keltik, ergo hazudnak. Nem szándékoznak mélyre ásni, ellubickolnak a kényelmes felszínen és ezen egyáltalán nem hajlandóak változtatni. Képzeljük el, ha mindehhez még hozzáadjuk a film adta lehetőségeket, a plusz látványelemeket, a figyelem irányításának lehetőségét és így tovább. Na, ilyenkor születnek meg azok az alkotások, melyek sorába tartozik Tom Hooper rendezése is. A nyomorultak alkotói beleadtak apait-anyait, hogy lenyűgözzék a nézőket: fogták a saját sikerétől már-már megkérdőjelezhetetlen musicalt, kicsit megvágták és beleírtak, majd egy majdnem tökéletes szereposztásra húzták a már ismert karaktereket. Ja, és az egészet megsózták egy valóban igényesen kidolgozott látványvilággal, megteremtve ezáltal (de csak szigorúan képileg) a Victor Hugo által megálmodott 19. századi francia közeget, egy sajátos, cifra nyomorúságot.

Kép A nyomorultak című filmből

A néző számára már az első percekben világossá válik, hogy valami nagyon nagyot álmodtak a film készítői: ahogy rabszolgák hada egy vitorlást húz be a kikötőbe, közben pedig sanyarú helyzetükről énekelnek, valóban kicsinek és elesettnek látszanak. Amikor pedig a marcona Javert (Russell Crowe) is megjelenik, még egyértelműbbé válik a viszony a hatalmasok és a kiszolgáltatottak között. Ezt a nem túl bonyolult kettősséget aztán végig megőrzik a film során, mintegy kapaszkodót adva a nézőknek. A rabszolgák pedig csak énekelnek, szemükbe csap a tengervíz, és sejtjük már, hogy ez tényleg egy musical lesz a javából, tömegjelenetekkel, nagy énekekkel és sok-sok érzelemmel...

Kép A nyomorultak című filmből

Az alkotók egyértelműen arra törekedtek, hogy a lehető legrealisztikusabban ábrázolják az adott korszakot. Talán e szándékukból adódóan lett A nyomorultak az elmúlt évek legjobban sikerült kosztümös filmje, melyben kényesen ügyelnek a jelmezek és kellékek részletekig menő kidolgozottságára. A korabeli Franciaországot, annak is a kevésbé csillogó, fényűző oldalát mutatják, így a 160 perc alatt szinte folyamatosan van legalább egy olyan figura a vásznon, aki sáros vagy sárban tocsog. Persze nehéz úgy a valóságról beszélni, hogy közben minden szereplőnk énekel, ami pedig, valljuk be, mégis csak elkerülhetetlen egy musical esetében. Az azonban határozottan a film előnyére válik, hogy az egymás után következő dalokat nem stúdióban vették fel (hogy a forgatások során a szereplők egyszerűen csak rátátogjanak a kész anyagra), hanem ott, a felvétel pillanatában rögzítették a hangot is. Így a szereplők szabadon játszhattak a dalok nyújtotta lehetőségekkel, a saját tempójukban, az adott pillanatban megszülető attitűdből formálhatták meg a különböző alakokat.

Kép A nyomorultak című filmből

Tom Hooper valószínűleg abban bízott, hogy a fülbemászó zene és a látvány mellett elegendő lesz a nézők lenyűgözésére, ha a nagy szólók alatt a szereplők arcába nyomja a kamerát. A Jean Valjeant alakító Hugh Jackman első komolyabb jeleneténél (mikor egy templom oltáránál megfogadja, hogy más ember lesz) valóban meglepő ez a beállítás, ám amikor tizedjére látjuk a szenvedő, könnyhullatás közben is énekelő alakok arcközelijét, egyszer csak kínossá kezd válni ez a túlzott színpadiasság. Az Anne Hathaway által alakított Fantine nagyjelenete (melyben elénekli a Susan Boyle színrelépése óta minden magányos háziasszony himnuszának számító I dreamed a dream című nagysikerűt) csak azért nem lett valamiféle 19. századi Bridget Jones naplója, mert a nemrégiben feltűnt színésznő valóban tehetséges és jó érzéke van az ízlésesség és ripacskodás közti egyensúlyozáshoz. A Javert-t alakító és már említett Russell Crowe azonban lassan, de biztosan vérzik el a rá szabott szerepben, a sok szörnyűség közepette pedig talán ő érezhette magát a leginkább nyomorultul. Kollégáival ellentétben hangi adottságai nem bizonyultak elegendőnek egy ilyen szerep megformálásához, így a katonás Javert csak addig tűnik erősnek és megingathatatlannak, míg el nem kezd énekelni. A végén pedig még az sem segít rajta, hogy egy híd pereméről a mélybe veti magát.

Kép A nyomorultak című filmből

A folyamatos szenvedés, könnytenger és harc közepette akár üdítően is hathat Sacha Baron Cohen és Helena Bonham Carter megjelenése, akik a fogadósok szerepében (és a még gyermek Cosette gyámjaiként) ellenpontozzák a saját és mások szerencsétlenségével végtelenül elfoglalt többi szereplőt. Nagyjelenetük azonban, mely során a kocsma vendégei is bekapcsolódnak egy össznépi dínom-dánomba, a Disney-filmek mulatozós jeleneteire emlékeztetett, a maga színes forgatagával együtt.

A nyomorultak élvezhető musical, még így, filmvásznon is, de ne számítsunk arra, hogy a szerelmi szálakon túl valami mélyebb tartalommal is találkozunk. Sikerült teljesen kigyomlálni azokat a szociális és történelmi vonatkozásokat, melyek megteremthetik egy ilyen magára hagyott társalmi közeg nyomorúságos helyzetét. Ha ennek tudatában ülünk be a moziba, másnap is dúdolni fogjuk a Do you hear the people sing... sorait, másképp azonban elégedetlenek leszünk és az első adandó alkalommal lekapjuk a polcról a Victor Hugo-összest.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

A Filmtett szerint:

9

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Ők (Men)

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 100 perc, 2022

    Rendező: Alex Garland

  • Háromezer év vágyakozás

    Színes fantasy, filmdráma, romantikus, 108 perc, 2022

    Rendező: George Miller

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat

  • Ők (Men)

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 100 perc, 2022

    Rendező: Alex Garland

  • Háromezer év vágyakozás

    Színes fantasy, filmdráma, romantikus, 108 perc, 2022

    Rendező: George Miller