Lovassy Cseh Tamás

Lovassy Cseh Tamás

Lovassy Cseh Tamás 1992. augusztusában született Nagyváradon. Jelenleg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézetének színháztudomány szakos hallgatója. Sok mindent ír, de többnyire színház- és filmkritikát, ugyanakkor nem veti meg az irodalmat sem. Próza, líra és dráma sem áll tőle messze, ő azonban igyekszik a kellő távolságot megtartani mindháromtól. Többnyire sikertelenül.

Írásai a Filmtetten (3)

Egy újabb filmes csapda – Ric Roman Waugh: Snitch / Csapda

2013. március 15.

Mindegy milyen, csak legyen valamilyen – szokás mondani. A lényeg úgyis az, hogy imádni vagy utálni lehessen. Ne hagyjon egy film közömbösen, ne tudjam másnap reggelre elfelejteni: ez lenne az ideális állapot és pont ezt nem tudom leírni a Csapdáról.

Cifra nyomorúság – Tom Hooper: Les Misérables / A nyomorultak

2013. január 29.

Lehet, hogy divat lesz Hollywoodban elővenni a mindenki polcán ott árválkodó „nagy klasszikusokat”, leporolni őket és megpróbálni úgy filmet készíteni belőlük, hogy sikeres legyen a próbálkozás? A tavalyi év filmes eseményeiből erre (is) következtethetünk, hiszen az Anna Karenina után most itt van A nyomorultak, még ha ez utóbbi nem is annyira Victor Hugo regényéből, mint a Broadway-n már rongyosra játszott musicalből építkezik.

Lovassy Cseh Tamás

Friss film és sorozat

  • Az ács fia

    Színes horror, 94 perc, 2025

    Rendező: Lotfy Nathan

  • Csak egy éjszaka

    Színes romantikus, vígjáték, 102 perc, 2026

    Rendező: Will Gluck

  • Az Oak Street vége

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026

    Rendező: David Robert Mitchell

  • Insidious: Köztünk járnak

    Színes horror, thriller, 106 perc, 2026

    Rendező: Jacob Chase

  • Kiválasztottak

    Színes akciófilm, kalandfilm, vígjáték, 103 perc, 2025

    Rendező: Romain Gavras

  • The Dog Stars

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 118 perc, 2026

    Rendező: Ridley Scott

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat

  • Az ács fia

    Színes horror, 94 perc, 2025

    Rendező: Lotfy Nathan

  • Csak egy éjszaka

    Színes romantikus, vígjáték, 102 perc, 2026

    Rendező: Will Gluck

  • Az Oak Street vége

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026

    Rendező: David Robert Mitchell

  • Insidious: Köztünk járnak

    Színes horror, thriller, 106 perc, 2026

    Rendező: Jacob Chase

  • Kiválasztottak

    Színes akciófilm, kalandfilm, vígjáték, 103 perc, 2025

    Rendező: Romain Gavras

  • The Dog Stars

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 118 perc, 2026

    Rendező: Ridley Scott