Mikor beülünk a Szerelmes Thomas (vagy eredeti címe szerint Thomas szerelmes lesz) című filmre, az első néhány percben csalódottan gondolhatnánk, hogy egy újabb, a különlegesség hatását imitálni szándékozó, a számítógépes technikát segítségül hívó fikcióval fogunk találkozni. Hamarosan rájöhetünk arra, hogy egyáltalán nem erről van szó: igazi művészfilmmel van dolgunk, amelyben megismerhetjük az agrofóbiás Thomas életét és szerelembe esésének folyamatát.
Egy hozzá hasonló ember esetében, az internet és a webkamerák nyújtják az egyetlen lehetőséget, hogy kapcsolatba lépjen a környezetével, hiszen betegsége miatt Thomas évek óta bezárkózva él lakásában, nem látogat meg senkit, és hozzá sem jön senki, mivel szinte hermetikusan elzárkózik a benne undort keltő külvilágtól. Egész nap a monitor előtt ül, kedvenc weboldalait böngészve a világhálóval kialakított idilljét csak édesanyja aggódó zaklatásai törik meg néha-néha.
Az internet igen nagy szerepet játszik a mai emberek életében is, és emiatt a személyes találkozások néha háttérbe szorulnak. Manapság a neten bármit el tudunk intézni, elég csak leadni a rendelést, és másnap már házhoz is szállítják a kért árut. A filmbéli világban, ami valójában nem a nagyon távoli jövőben játszódik, már megoldott a virtuális szex is, és így Thomasnak akár arany élete is lehetne, mivel ott van neki Clara, kedvenc háromdimenziós játszótársa, aki ki tudja elégíteni ilyen jellegű igényeit. Pszichológusa viszont beíratja őt egy társkereső klubba, ahol több nővel is megismerkedik, de különböző okok miatt egyikkel sem alakul ki tartósabb kapcsolata. De egyszer csak a jelentkezők sokaságában felbukkan egy külnöleges lány, aki hajlandóságot mutat a hosszabb eszmecserére. Lassan vonzódni kezdenek egymáshoz és mikor az internet távlatában, kiberszexruhák segítségével, megkoronázzák kapcsolatukat, már-már azt hihetnénk, hogy beteljesűl a címben vállalt küldetés, legalábis annyira, amennyire Thomastól telik. A lánynak viszont ez nem elegendő, személyes találkozásra vágyik, de főhősünk megfutamodik a kihívás elől.
Második kísérletét akkor teszi, amikor biztosítójától megtudja, hogy mivel súlyosan hátrányos helyzetűnek számít, igénybe veheti a hozzá hasonló embereknek kiképzett szexuális szolgáltatást nyújtó ápolónőket. Így összehozza a sors egy különösen vonzó, de nagyon zűrös múltú teremtéssel, aki viszont Thomast tolakodó pszichopatának tartja, és ezért csak nagy nehézségek árán tud hozzá közelebb férkőzni. De a korábban elhárított akadály ismét az utjába kerűl, és most már elklerűlhetetlenűl szembe kell néznie azzal, hogy a világháló nem helyettesítheti a személyes találkozásokat. Így hát a hölgy kedvéért megpróbálja leküzdeni félelmét a külvilággal szemben, elhagyja biztonságot nyújtó otthonát, de a kaland rosszul végződik, mivel pánikroham tör rá, kórházba kerül, és így végleg elszakadnak egymástól. Megdöbbentő képet kapunk a nem túl távoli jövőről, ahol az emberek, elérve az elidegenedés legmagasabb fokára, már csak kényelmes, felszínes kapcsolatokat alakítanak ki egymással, hogy megóvják magukat azoktól a betolakodóktól, akik álarcuk alá akarnak pillantani. A barátságokat már nem a kölcsönös bizalom, hanem a divatos szokások, a cuki cuccok kötik össze. Ebben a világban mindenki elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy gondjait ne kelljen másokkal megosztani: így leplezni tudják sebezhetőségüket, viszont zárkózottakká és gyanakvókká válnak.
Főhősünk is egy ilyen ember, aki ráadasul nyolc év alatt megszokta az egyedüllétet, és csak azokkal érintkezik videofonon keresztül, akikkel feltétlenül szükséges: a pszichológusával, biztosítótársaság képviselöjével, a szerelőkkel, ha esetleg valamilyen háztartási készüléke elromlik, két-három havonta az ételszállítóval, és az édesanyjával.
Thomas szerelembe esésének történetét végig a számítógép monitorjáról ismerjük meg, a főhős szemszögéből. Egy érdekes és sikeres kisérletet láthatunk arra, hogy miként lehet egy olyan ember portréját bemutatni, akinek arca mindvégig rejtve marad előttünk. Nemigen vannak a filmben kameramozgások, kivéve, ha a beszélgetőpartner nem helyezi át a saját webkameráját, de nem is érezzük szükségességét, mivel ez a történet egy internetkultúrán élő, teljesen elidegenedett társadalomról szól, ahol a távolságtartás természetes alapélménnyé és állapottá válik.
A film a 2000. évi Velencei Filmfesztiválon elnyerte a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének Díját. Ötletesen dokumentálja, hogy a szerelem, a világ legősibb érzése, hogy alakul ki két ember között egy számítógépes forradalom utáni, vagy akár a mai, egyre „tökéletesebbé váló” világunkban.
