Graham Greene műveiből számtalan filmfeldolgozás készült. A világhírű angol író egyik legszemélyesebb hangvételű regénye, A csendes amerikai az indokínai háborúba kalauzolja el olvasóit, mely a francia gyarmatosítók és a vietnámi hadsereg között zajlott. Az 1955-ben íródott könyvet először 1958-ban filmesítették meg.
A Joseph L. Mankiewicz rendezésében bemutatott háborús történetből az amerikaiak vietnámi politikáját dicsőítő „propagandamozi” kerekedett, mely szemben állt az amerikai külpolitikát bíráló regény mondanivalójával. Ezt maga Greene is szóvá tette, aki mindig élesen kritizálta az írásaiból készült filmváltozatokat, s csak kevés esetben volt elégedett a mozivászonra átültetett adaptációkkal. Azt, hogy A csendes amerikai második feldolgozásáról mi lenne a véleménye, már nem tudjuk meg, de kijelenthetjük, hogy Phillip Noyce olvasata közelebb áll az eredeti műhöz, mint jenkibarát elődje.
A kényes kérdéseket feszegető mozi újrája a 2001-es terrortámadásokat követően kissé göröngyös úton került a filmszínházakba, de hála a főszereplő Michael Caine közbenjárásának, pár hónapos csúszással mégis bemutatták. Noyce, akit leginkább thriller- és akciórendezőként ismer a közönség, ezúttal egy mélyebb, intelligensebb filmmel kívánta bizonyítani, hogy a Sliver, a Férfias játékok és a Csontember után egy fajsúlyosabb, nehezebb darabbal is meg tud birkózni.
A történet 1952-ben játszódik Saigonban. Itt él Thomas Fowler, a London Times idős tudósítója. Feladata, hogy hazájának rendszeresen beszámoljon a legfrissebb vietnámi eseményekről. A cinikus újságíró azonban meglehetősen kényelmes életet folytat. Haditudósításait ritkán küldözgeti, ideje nagy részében két szenvedélyének hódol, egyik az ópium, másik pedig a szeretője, egy gyönyörű vietnámi lány, Phuong. Fowler szívesen hazavinné Angliába huszonéves kedvesét, ám felesége megromlott házasságuk ellenére sem hajlandó elválni tőle. Élete gyökeresen megváltozik, mikor megjelenik a fiatal amerikai orvos, Pyle. A lelkes ifjú jenki jóképű és tanult, ám hallgatag természete miatt nehezen kiismerhető. Fowler egzotikus barátnőjébe ő is beleszeret, s el is venné feleségül, hogy hazájában tisztes amerikai asszonnyá nevelje.
Furcsa szerelmi háromszögük akkor törik meg, amikor Pyle-ról kiderül, hogy valójában CIA-ügynök, aki az amerikai titkosszolgálat utasítására robbanóanyagot csempész az országba, merényleteket szervez és katonai egységek kiképzésével foglalkozik. A két férfi közti ellentét egyre inkább kiéleződik, végül Fowler a halálba küldi szerelmi vetélytársát.
Michael Caine-nek a kisujjában van a színészmesterség minden csínja-bínja, igazi jutalomjáték volt számára az elkényelmesedett értelmiségi bőrébe bújnia. Partnere, az infantilis komédiákból jól ismert, s szemmel láthatóan komoly szerepekre áhítozó Brendan Fraser meglepően hiteles a titokzatos „csendes amerikai” megformálójaként, bár a kitűnő angol színésszel még korántsem egyenrangú partnerek. A varázslatos ázsiai szépséget életre keltő Hai Yen inkább csak külsejével hódít, mint színészi képességeivel.
Phillip Noyce hollywoodi stílusjegyekkel operáló, mégis kitűnő kiállítású filmje meleg, ködös színeivel fülledtséget áraszt. Komor atmoszféra uralja az egész mozit, melynek megvalósításában az ázsiai operatőrök és Christopher Doyle képi világa mellett nem elhanyagolandó Craig Armstrong vietnámi motívumokból építkező zenéje sem.
A film legnagyobb hibája talán, hogy semmit sem tudunk meg a Vietnámban történtek politikai hátteréről, így nagyobb hatással van ránk a szerelmi háromszögből adódó gubanc, mint a Fraser által alakított szerény főhős mindenre elszánt, gonosz merénylővé alakulása. Hibaként róható fel továbbá, hogy 1958-as elődjéhez képest átesett a ló másik oldalára. Kissé erőltetetten Amerika-ellenes. Ez utóbbi persze egészen másként fest szeptember 11-e tükrében, hiszen ebből adódott a bemutató körüli sok kellemetlenség és a szerény amerikai jegybevétel is.
Mindent egybevetve: egy csöppet sem szórakoztató, ám feltétlenül színvonalas, elgondolkodtató alkotást tekinthettünk meg, mely egy tömegfilmeken edződött rendezőtől határozottan üdvözítően hat.
