A fesztivál a szaploncai „vidám temető” stílusában nevet önmagán és a filmtúladagolásra vágyó nézőn. A program összeállítását és magát a Filmet persze továbbra is halálosan komolyan veszi. Szerkesztőségünk megpróbált idén is összeállítani egy útmutatót, ami talán segít eligazodni a rengeteg helyszínen özönlő filmáradatban.
A mester és a tanítványok
Az idei TIFF-fel kapcsolatban az egyik legkorábbi hír az volt, hogy a 100% nevű szekcióban a legendás Kubrick összes filmje terítékre kerül. Van, akinek ez már önmagában is elég program a TIFF-re, úgyhogy nem is emelnék ki semmit, illetve azért talán mégis: a Barry Lyndon a rendező egyik kevésbé ismert és elismert filmje, de az egyik legszebb is. Ezt a háromórás, festői kompozíciókkal teletömött, világítás gyanánt igazi gyertyafényt használó opuszt mindenkinek ajánljuk, a kosztümös filmek imádóinak és operatőr-tanoncoknak egyaránt. S ha már a nagy öregek, akkor a 3x3 szekcióban az idén egyrészt a francia újhullám mellékvizein evezgető Lelouch-t találhatjuk, akinek Egy férfi és egy nője minden kockájával megérdemelte az Oscart anno, s ha máshonnan nem is, akkor betétdaláról mindjárt fel fogjuk ismerni. Az elég bő Lelouch-életmű hatalmas ugrásokkal kerül bemutatásra: ’81-es, Egyesek és mások című és tavalyi, Egyik filmről a másikra című filmjét megnézhetjük, de utóbbi csalóka: saját magáról készült dokumentumfilmről van szó. A 3x3 másik figurája az őrült japán komikus, Hitoshi Matsumoto, akinek mindhárom filmjét megnézhetjük – A legnagyobb japán már megjárta magát Európában a cannes-i bemutató után.
A Szupernóva fedőnevű szekció a más, rangosabb fesztiválokat megjárt filmeket mutatja be, így aztán kvázi kötelező minden filmsznob számára (is). Lesz a Kaurismäki-fivérek idősebbikének új filmje, a Fivérek (Velsekjet), ami – ha előítéletünk nem csal – ismét egy kedves humorú, szívmelengető alkotás lesz három testvérről, akikben csak apjuk közös (más-más anyától születtek), és összejönnek az öreg hetvenéves születésnapjára. Első látásra kilóg a kínálatból Scorsese Hugója (A leleményes Hugo), ami egy ízig-vérig amerikai (családi) műfajfilm, annak minden konvenciójával együtt. Persze, a filmbuzikat annál jobban érdekelheti: a legendás francia pionír, Méliés munkáját idézi meg, naná, hogy 3D-ben…
Visszatérő fiatal alkotók is vannak a szekcióban: Rodrigo Plá A zóna című filmje már járt a TIFF-en, La demora (A késedelem) című új filmje talán jó lesz. Ruben Östlund-film sem először jár Kolozsváron: a Play egy igaz történeten alapul – kisfúk rabolnak ki más kisfiúkat Göteborgban. A gyermeki zsarnokoskodás pszichológiáját boncolgató alkotás a rendező harmadik nagyjátékfilmje (Ofrivilliga/Akaratlanul című debütjével lett ismert). Martin Sulík veterán szlovák rendező legújabb filmje a mostanában gyakran felbukkanó roma-tematikát dolgozza fel. Az egyértelmű című (melo)dráma, a Cigány egy felvidéki romagyerek életébe nyújt betekintést, s az itteni élettel való hasonlóságokat kereső szociológiai érdeklődésen kívül is izgalmas lehet: a szereplők nagyrészének magyar(os) neve van.
JBN
Ifjú titánok, magyarok, románok
A versenyprogram célja minden évben fiatal tehetségek bemutatása, ebbe a válogatásba első vagy második nagyjátékfilmmel lehet bekerülni. Épp ezért a néző számára ez a „szerencsejáték-szekció”: egy kis mázli kell ahhoz, hogy kiszúrd a mezőny legjobbjait, még ha meg is támogatja IMDb-adatlapjukat néhány fesztiváljelölés vagy díj. Az „ifjú titánok” filmjei többségükben súlyos drámák, de akad közöttük fekete vígjáték és thriller is. A vászonra állított figurák szempontjából idén is vannak izgalmas történetek: útjukat kereső tinédzserek Szerbiából és Hollandiából, válófélben levő szülők a chilei kopárságból, félénk és zárkózott testépítő Dániából, bérgyilkos családban felnőtt srác Japánból, hatgyerekes bécsi török családanya Ausztriából. A legérdekesebbnek az izlandi Á annan veg (Either Way) ígérkezik, amelynek két hőse valahol Izland északi részén festegeti a csíkokat a végeérhetetlen országútra a 80-as években, míg az őket körülvevő sivárság meg nem telik kalanddal, katasztrófával, felfedezésekkel, életük pedig „útkereszteződéshez” nem érkezik. A The Loneliest Planet valószínűleg a legszebb film a mezőnyben: nincs az a filmes, akit a grúz hegyek ne ihletnének mesés képekre.
A Filmtettfeszten kívül kolozsvári moziban szinte kizárólag a TIFF alkalmával lehet magyar filmet nézni. A válogatás idén rövidebb mint valaha – nem is volt elég friss film, amiből összerakni. Az idei „must see” Fliegauf Benedek Csak a szél című, a nagyvilágot már bejárt megrázó drámája, a „must not see” pedig a Magyarország 2011, amelynek már a filmszemlei vetítésén is kínosan feszengtünk: a szkeccsfilm darabjai között akad néhány igazi gyöngyszem, de a részek kb. fele nézhetetlen. Elek Judit „visszatér” Kolozsvárra holokausztra emlékező drámájával, és az HBO-napon vetítik Nagy Viktor Oszkár Két világ közt című menekültdrámáját. A fesztivál ugyanakkor műsorra tűzte Makk Károly Szerelem című klasszikusát, amellyel az életműdíjas Törőcsik Mari előtt tiszteleg – mozivásznon megnézni soha vissza nem térő alkalom.
Büszkék vagyunk arra, hogy a román filmes versenyprogramban két hazai magyar rövidfilm is helyet kapott, és elfogultan szurkolunk Bán Attila Szuflájának, amelynek főszereplőjét, egy rózsaszín guminőt a tavalyi Filmtett-táborban fürösztötték az alkotók. Felméri Cecília Végtelen percek című filmje már tavaly nyáron bemutatkozott a nemzetközi közönségnek: az A kategóriás locarnói fesztiválon küzdött az Arany Leopárdért, itt és most is erős ellenfele lesz tucatnyi versenytársának.
A román nagyjátékfilmek egy részét (Toată lumea din familia noastră, Undeva la Palilula, Din dragoste cu cele mai bune intenții) már vetítették a mozik. Mungiu Cannes-ban frissen díjazott filmje ugyan (egyelőre) nem bukkan fel a műsorban, de kíváncsian várjuk a Tudor Giurgiu-féle nyitófilmet (Despre oameni şi melci), Radu Gabrea dokumentarista Ceauşescu-drámáját (Trei zile până la Crăciun) és Florin Piersic Jr. noir-paródiáját (Killing Time) is.
BK
Nácik, emberek és istenek
Az idei TIFF egyik legnagyobb szenzációja kétségkívül az Iron Sky (Vaségbolt) című nagyszabású agymenés, amelyet mindenkinek csak ajánlani tudok: hiszen egy olyan űrinváziós sci-fi, amely arról szól, hogy a második világháború végén nácik egy csoportja a Hold árnyékos oldalára menekül, majd 2018-ban onnan indít támadást a Föld ellen, amelyet természetesen Amerika véd meg, egy Sarah Palin-hasonmás elnökasszony vezetésével; mindezt pedig egy finn blackmetálos fickó rendezi, játszik benne Udo Kier, zenéjét pedig a nagyszerű Laibach szerezte – nos, az nem lehet annyira csapnivaló moziélmény, hogy legalább egy alkalommal ne lehessen megtekinteni. Apropó Laibach: az ellentmondásos renoméval rendelkező szlovén együttes a film főtéri vetítését követően Kolozsváron koncertezik, de hogy miért épp a kiszuperált Continental hotelben, rejtély számomra: gyúródni nem kell félnetek jó lesz. És ha már a főtéri vetítéseknél tartunk, nem valószínű, hogy Scorsese Taxisofőrjét és Kubrick 2001: Űrodüsszeiáját egyhamar lesz még alkalmunk megnézni nagyvásznon.
Pszichológusok hadával kéne elemeztetni a beteg lelkületű távol-keleti filmek iránti vonzódásomat, így azt is, hogy viszonylag decens kispolgár létemre miért éppen a Beul-la-in-deu (Blind) című dél-koreai, illetve a Himizu című japán filmet szúrtam ki magamnak elsőre az Árnyak és a Határok nélkül szekcióból. Ez utóbbiból mindenképp a must see kategóriába tartozónak látszik a Michael Fassbender főszereplésével, Steve McQueen rendezésében készült A szégyentelen (Shame) című velencei fesztiválgyőztes opusz, valamint a rendhagyó James Dean-életrajzot ígérő, fekete-fehér Joshua Tree, 1951: A Portrait of James Dean is.
Nem szabad megfeledkeznünk az idén először jelentkező, Emberek és istenek című szekcióról, amelybe a szervezők – szándékaik szerint – a vallás és hit kérdéseivel foglalkozó alkotásokat gyűjtötték egybe; azért is érdekel, mert olyan kategória ez, amit – a válogató(k) ízlésétől függően és a téma érzékenysége miatt – nagyon el lehet rontani, de igazi revelatív (film)élményt is biztosíthat. Itt van mindjárt a Matthew Gregory Lewis 1795-ös gótikus rémregényéből készült A szerzetes (The Monk / Le moine), Vincent Cassellel a címszerepben – némi reményre ad okot, hogy a Lemminget is jegyző Dominik Moll rendezte; talán nem rontotta el. Stílusosan: adja Isten.
PAZS
Fókuszban Dánia, Kína és Ausztrália friss filmtermése
Az utóbbi évek trendjeit ismerve már egyáltalán nem meglepő, hogy egy skandináv országot is találhatunk a válogatásban, bár Dánia idén feladta a leckét, ha arról van szó, hogy melyik alkotást is nézzük meg (ráadásul a 3×3 szekcióban Ole Christian Madsen dán rendező alkotásai is képviseltetik magukat). A válasz természetesen az lenne, hogy: mindegyiket! A Dirch (r. Martin Zandvliet) életrajzi filmben a szemtelenül jóképű Nikolaj Lie Kaas bújuik Dirch Passer dán komikus bőrébe, míg Christoffer Boe legújabb alkotása, a Beast egy olyan párkapcsolatot mutat be, mely fizikailag és lelkileg is szó szerint felemészti mindkét felet. A szekció nem szűkölködik dokumentumfilmekben sem: a The Invention of Dr. Nakamats egy 80 éves japán tudóst mutat be, akinek összesen 3357 találmánya van, a Ballroom Dancer pedig az ukrán Slavik Kryklyvyyt, egykori latin-amerikai táncos világbajnokot ismerteti meg a közönséggel. Ne feledkezzünk meg a The Ambassadorról sem, melynek főhőse mondhatni „a dánok Boratja”, egy áldiplomata, aki Afrikába utazik „munkaügyben”. Kihagyhatatlan!
Az egzotikusabb élményekre vágyók a méltatlanul elhanyagolt ausztrál filmkészítés legújabb gyöngyszemeire vethetnek némi pillantást. Az utóbbi évek legjobb ausztrál filmjének titulált Animal Kingdomot (r. David Michôd) semmiképp nem érdemes kihagyni a minőségi dráma kedvelőinek. Vérrel, akcióval és drámával továbbra sem fukarkodnak: a Snowtown (r. Justin Kurzel) egy 90-es évekbeli hírhedt ausztrál sorozatgyilkosságon alapul, a Sleeping Beauty (r. Julia Leigh) egy fizetett „Csipkerózsika” története, aki szó szerint le kell feküdjön… csak nem a fizető vendégekkel, hanem a vendégek mellé, mély álomba szenderülve. A The Hunter (r. Daniel Nettheim) több szempontból is érdekes, hiszen nemcsak, hogy Willem Dafoe-t láthatjuk a főszerepben, ráadásul egy nem mindennapi feladata is van: levadászni az utolsó életben levő tasmán tigrist.
Ha továbbra is egzotikus vizeken eveznénk, akkor még mindig ott a lehetőség a kínai újdonságok szemelgetésére. A bosszú-, illetve harci filmek rajongói menedékre lelhetnek a Zhao shi gu er (Sacrifice, r. Kaige Chen), a Xin shao lin si (Shaolin, r. Benny Chan), valamint a Di Renjie (Detective Dee and the Mystery of the Phantom Flame, r. Hark Tsui) főhőseinek dinamizmusában, a továbbra is drámára éhezők egy, az 1976-os tanghsani földrengés áldozatává vált család sorsát követhetik nyomon a Tangshan dadizhen (Aftershock, r. Xiaogang Feng) című alkotásban. Aki a dráma mellé egy kis romantikára vágyik, az megkaphatja a Shan zha shu zhi lian (r. Yimou Zhang) különböző anyagi háttérrel rendelkező fiatal párjától, akiknek a 60-as, 70-es évek Kínájában kell megőrizniük szerelmüket. Aki pedig nem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen, az semmiképp ne hagyja ki a Gang de qint (r. Zhang Meng, Jae-young Kwak), melynek szegény főhőse annyira szereti zeneimádó kislányát, hogy úgy dönt, sajátkezűleg készít neki egy zongorát.
CsE
