Címke: makk károly

Felavatták a Makk Károly-emlékművet Budapesten

2019. május 2. – írta

Emlékművet avatott Makk Károly filmrendező tiszteletére kedden, a magyar film napján Makk Károlyné és a Magyar Filmakadémia. A Jovánovics György szobrászművész tervezte, fehér mészkő oszlop a filmrendező egykori budai otthonának kertjében áll.

Kőbe vésték Makk Károly filmes életművét

2019. április 29. – írta

A magyar film napján, április 30-án, kedden este hat órakor avatják fel Makk Károly budapesti lakásának kertjében azt az emlékművet, amellyel a filmrendező életművének állítanak emléket. Jovánovics György szobrászművész tervezte az egyszerű, fehér mészkőből készült rombusz alakú oszlopot, melyre Makk Károly minden filmjének címe kőbe van vésve az utókor számára, közölték a kezdeményezők.

Tegnap végső búcsút vettek Makk Károlytól

2017. szeptember 10. – írta

Családja, barátai, a filmszakma képviselői és tisztelői vettek végső búcsút Makk Károly Kossuth-díjas filmrendezőtől, a nemzet művészétől szombaton Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.

Meghalt Makk Károly

2017. augusztus 30. – írta

Életének 92. évében szerdán elhunyt Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, a magyar mozgókép mestere, a nemzet művésze.

A metszet, amelyen Törőcsik Mari ránéz Darvas Lilire – Makk Károly: Szerelem (1971)

2016. szeptember 16. – írta

Negyvenöt év után idén a Szerelem visszatért Cannes-ba, most épp a Cinefesten vetítik, nemsokára pedig a Filmtettfeszt nézői is (újra)ismerkedhetnek a felújított kópiával. Egyúttal új filmtörténeti sorozat indul a Filmtetten: Magyar százhúszak névvel a magyar filmgyártás első százhúsz évének legjobb százhúsz alkotásáról közlünk írásokat.

45 év után újra bemutatták a Szerelmet

2016. május 16. – írta

45 évvel a cannes-i nemzetközi premier után vasárnap este újra bemutatták Makk Károly Szerelem című alkotását a 69. Cannes-i Fesztiválon, a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató Cannes Classics programban.

Visszatér Cannes-ba a Szerelem

2016. április 20. – írta

Makk Károly filmjének felújított, digitalizált változatát vetíti a május 11-én kezdődő, 69. Cannes-i Fesztivál nagy klasszikusokat bemutató válogatása, a Cannes Classics.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes