A Szerelem nyitja a 16. Filmtettfesztet A Szerelem nyitja a 16. Filmtettfesztet

A Szerelem nyitja a 16. Filmtettfesztet

A magyar filmtörténet nagy klasszikusával indul október 5-én a 16. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle.

45 éves a magyar filmtörténet egyik csillogó gyöngyszeme, a Törőcsik Mari, Darvas Lili és Darvas Iván főszereplésével készült Szerelem. A film digitálisan felújított verziója idén visszatért Cannes-ba, ahol egykor versenyzett az Arany Pálmáért, és elnyerte a zsűri nagydíját – ezt a restaurált verziót vetíti most nyitófilmként a Filmtettfeszt.

A filmben egy fiatal tanárnő várja haza politikai okokból bebörtönzött férjét, miközben haldokló anyósát ápolja, akivel elhiteti, hogy fia Amerikában filmet rendez, boldog és megtalálta élete célját. A leheletfinom háromszögtörténet a politikának kiszolgáltatott emberi sorsok megrendítő mozaikja. Még több érdekesség és kulisszatitok a filmről itt.

„Sokat nem adtam volna az első »szerelmes« találka alkalmával, ha láthatom teljes pompájában az aranyesők sárgáját, a gerberák narancsát és a nárciszok meg szegfűk bántó fehérségét. Filmtörténeti, akár a kelet-európai kommunista diktatúrák filmgyártási lehetőségeinek a keretébe helyezve is nyilvánvaló a fekete-fehér felvállaltan, expliciten szándékolt volta. 1969–1970-ben a színes filmanyag régóta nem számított kuriózumnak Európában, és a korabeli magyar kultúrpolitika cenzurális gesztusaként se tűnik koherensnek, hisz a filmet bemutatták, sőt kiengedték, némi állami támogatás mellett, a Cannes-i Fesztiválra is. Mai szemünknek és érzékeinknek a Makk Károly-féle Szerelem csakis fekete-fehérben és a szürke árnyalataiban létezhet.” (Virginás Andrea: A metszet, amelyen Törőcsik Mari ránéz Darvas Lilire. Filmtett Erdélyi Filmes Portál, Magyar százhúszak)

A vetítésre a kolozsvári Victoria/Győzelem moziban, október 5-én, közvetlenül a Filmtettfeszt megnyitója után, 18:30-tól kerül sor. A belépés ingyenes.


A Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle október 5. és 9. között zajlik párhuzamosan Kolozsváron, Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Szatmárnémetiben. Az aradi programra pedig egy héttel később, október 13–14-én kerül sor. A fesztivál műsora hamarosan elérhető lesz a honlapon.

 

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards