Magyar százhúszak – Makk Károly: Szerelem (1971) Magyar százhúszak – Makk Károly: Szerelem (1971)

A metszet, amelyen Törőcsik Mari ránéz Darvas Lilire

Makk Károly: Szerelem (1971)

ÉRTÉKELD A FILMET!
Szerelem
Makk Károly
1971

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Negyvenöt év után idén a Szerelem visszatért Cannes-ba, most épp a Cinefesten vetítik, nemsokára pedig a Filmtettfeszt nézői is (újra)ismerkedhetnek a felújított kópiával. Egyúttal új filmtörténeti sorozat indul a Filmtetten: Magyar százhúszak névvel a magyar filmgyártás első százhúsz évének legjobb százhúsz alkotásáról közlünk írásokat.

Mivel egy emblematikus és kanonizált magyar filmről van szó, az 1971-es Szerelmet életünk különféle szakaszaiban nézzük újra, és az alapjául szolgáló irodalmi forrásokkal is a legkülönfélébb helyzetekben találkozhatunk. A saját első találkozásom a Szerelemmel alapfokú egyetemi irodalmi tanulmányaim idejére tehető, amikor a Makk Károly-rendezés alapjául szolgáló Déry Tibor-novellák is sorra kerültek a tanmenetben. A Philémon és Baucis, feltehetőleg az egyszerre komplex és kézenfekvő görög mitológiai háttér-feldolgozás miatt, azóta is felidézhető érdeklődéssel töltött el, a Szerelem című novelláról azonban semmilyen rendszerezhető emlékem nem maradt. Annál intenzívebben él a gondolataimban Niki, a hűséges kutya története, és alkot meglehetősen kacifántos egyveleget a Szerelem című film nehezen körülírható témájával, amely talán a lojalitás lehetne, avagy a feltétel nélküli hűség.

Időrendben, bár több év választja őket el, a következő találkozás a Szerelemmel a magyar filmtörténeti képződésem idejére tehető, amikor minőségi vetítési körülmények között néztem meg a filmet. Élménnyé lett, de nem hagyott maradandó nyomot. A leginkább talán a karakterek és a köztük lévő viszonyok archetipikusnak nevezhető volta hatott rám, ezen a ponton visszaköszön azonnali kapcsolódásom Philémon és Baucis történetéhez. Az öreg hölgy egy tömbből kimetszett, memento morival felcímkézhető alakja, a fiatal nő implicit áldozatként és explicit lázadóként való létezése, az árulások kölcsönösen egymást feltételező, hálózatként konstituálódó folyamata teljességgel átjött, és rögzült.

Ugyanakkor jól emlékszem arra a hiányérzetemre például, amit a fekete-fehér filmanyag használata okozott akkori nézői énemnek. Kis túlzással, sokat nem adtam volna az első Szerelmes találka alkalmával, ha láthatom teljes pompájában az aranyesők sárgáját, a gerberák narancsát és a nárciszok meg szegfűk bántó fehérségét. Filmtörténeti, akár a kelet-európai kommunista diktatúrák filmgyártási lehetőségeinek a keretébe helyezve is nyilvánvaló a fekete-fehér felvállaltan, expliciten szándékolt volta. 1969–1970-ben a színes filmanyag régóta nem számított kuriózumnak Európában, és a korabeli magyar kultúrpolitika cenzurális gesztusaként se tűnik koherensnek, hisz a filmet bemutatták, sőt kiengedték, némi állami támogatás mellett, a Cannes-i Fesztiválra is. Mai szemünknek és érzékeinknek a Makk Károly-féle Szerelem csakis fekete-fehérben és a szürke árnyalataiban létezhet, de fel kell tennünk azt a kérdést is, hogy a Szindbád színorgiájának lehetőségeit elnézve, miért kellett ezt a Szerelemtől megtagadni? Az összes retrogád nagyság mozzanata bevillanhat a filmszerető ember számára: Chaplin makacs ragaszkodása a pantomimes némafilmhez 1941-ben A diktátorban, vagy a Gloria Swanson alakította egykori némafilmsztár ott-ragadása az előző stilisztikai érában Billy Wilder Alkony sugárútjában (Sunset Blvd.) ötlenek fel mint, mint laza – amúgy fekete-fehér – korrespondanciák, kiemelve azt, hogy mennyire lényegi alkotórésze a filmnek a könyörtelen, látványosságmentes, pragmatikus fekete-fehér látvány- és színvilág. Az anakronisztikus fekete-fehérről egyrészt a stilizáltság szándéka kell, hogy eszünkbe jusson, és a már említett archetipikus (hogy ne mondjam, mitológiai) karaker- és cselekmény-építkezéssel teljességgel koherens stratégiáról van szó.

Továbbá nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a fekete-fehér fikciós filmvilágot, mintegy konceptuális tisztelgésként a filmes technológia története iránt, a valós, a lefilmezett világ iránti elkötelezettséggel, a realizmus valamiféle garancájával (ígéretével) szoktuk összekötni. A Szerelem esetében a hihetetlenül sűrű lefilmezett tárgyi világ, a filmképtől különböző képi hagyományok burjánzása, a vágástechnika és a keretezés nem lineáris, illetve nem organikusan felépülő volta azonban mind-mind olyan stratégiái a filmelbeszélésnek, amelyek az említett (gondolatalakzati) irányoknak – pragmatikus könyörtelenség, stilizáltság, archetipikusság, vagy a valós iránti elkötelezettség – bizonyos értelemben ellentmondanak. Talán ebben a feszültségben ragadható meg ezen kanonikus és emblematikus film máig ható erejének az egyik mozgatórugója, ám mielőtt továbbszőném ezt az értelmezési irányt, visszatérnék kerettörténetem két utolsó mozzanatához: nevezetesen, a személyes Szerelem-történeteink, illetve történetem soron következő állomásához.

Ez pedig az idén (2016 nyarára) datálható, néhány héttel előzve meg a Filmtett magyar filmtörténeti klasszikusok sorozatának az indulását. Könnyed olvasmány reményében vettem le a polcról Palotai Boris nagyváradi származású budapesti írónő 1957-es regényét, a Keserű mandulát. A jóeszű, kreatív, életteli és természetesen proletár származású, illetve identitású fiatal újságírónő legfőbb aduja a történetben az, hogy minden porcikájával szerelmének él: a rangos ügyvédi családból származó, a kommunista Magyarországon nyilvánvalóan deklasszálódó közösséghez tartozó férjét azonban váratlanul elhurcolják. A regény, legnagyobb meglepetésemre, annak a történeteként bontakozott ki számomra, ahogyan a budapesti perifériák munkásosztálybeli gyöngye megpróbálja túlélni ezt a számára elsősorban magánéleti válságot, úgy, hogy közben feladatává teszi felső-középosztálybeli úriasszony anyósa gyámolítását, számos kendőzéssel és ferdítéssel vezetvén át a finom hölgyet a kommunista építőtelepek mocskán és sarán. A könyv olvasása közben mindvégig Törőcsik Mari és Darvas Lili fantasztikus kettősét láttam magam előtt, a köztük lévő osztálykülönbségek érzékletes megjelenítése – az öltözéktől a nyelvhasználaton keresztül a mindennapi élet praxisaiig – átitatta Palotai Boris regényét. Csekély irodalom- és kultúrtörténeti nyomozásom az ügyben ingoványos terepre vezetett: a forgatókönyv alapjául szolgáló Déry-novellák megírása és megjelenése (különösen a Szerelemé) ugyanazokban a hónapokban történhetett, hasonló zeitgeist mellett, akár ugyanazon találkozások és társaságok közegében, mint a Palotai Boris regényéé (aki amúgy jelentős kultúrszalon háziasszonya volt az 1950-es és 1960-as évek Budapestjén). Továbbá, Makk Károly filmjének a dramaturgja nem más, mint Bacsó Péter, aki Palotai Boris írónő fia. Távol álljon tőlem, hogy ezekből az esetleges, valóvilágbeli kapcsolatokból bármilyen misztikus következtetést akarjak levonni: de ez a kisléptékű vizsgálódás is arra mutat rá, hogy a Szerelem roppant szívós és nagyon mélyre nyúló gyökereken keresztül szívta magába létének esszenciáját, kreatív, érzékeny emberek csapata formálta ezt a mondanivalót máig látványos, érzéki üzenetté.

Roppant fontosnak tartom tehát kiemelni azon további stábtagok nevét, akik a kommunista értékrendre részlegesen áttérített, poszt-világháborús Magyarország átrendeződéseinek a mikróméretű, kémcsőben vizsgálgatható verzióját létrehozták. Tóth János operatőr nevét gyakorta említik együtt a film rendezőjével és sztárjaival, és valóban, a szűk térben elegánsan létező kamera, amely gyakorta festőecsetté válva sepri végig a könyvbéli metszetek és a békebeli fotók enyhén hajlított felületét, egyenrangú alkotóelem. Ugyanolyan jelentőséggel bír azonban Sívó György montázsa: a másodpercekkel elválasztott gesztusok és mimikai reakciók fordított sorrendű összeillesztése, vagy az öreg hölgy életterének a zökkenőmentes kitágítása a régimódi életképek és fotográfiák irányába bravúros megoldásoknak minősíthetőek a mai látványos digitális vágás korszakában is. Végezetül Katona Piroska jelmeztervezői és Romvári József díszlettervezői teljesítményét említeném, amelyeknek köszönhetően a kivételes színészek egy reálisnak, valósnak tetsző térben és világban létezhetnek. Törőcsik Mari jól szabott ingblúzai és felöltői legalább olyan hatékonyan kommunikálják a fiatal nő üdeségét és rátermettségét, mint replikái és a színésznő habitusa, mozgása, éles ellentétben az öreg hölgy vicces fejkötőjével és csipkés kendőivel: a világok ütközése, látszólagos egymástól elzártsága ebben is érvényre jut. A külvilágtól elzárt házban pedig ugyanazt a bántó keveredést tapasztalhatjuk, a konyha égbekiáltó stílustalansága és a igénytelensége csak még jobban hangsúlyt nyer a bársonyos-könyves-ódon lakószobával való kontrasztja nyomán.

És itt érkeztem el a Szerelemmel való legutóbbi találkozásomhoz, ezen szöveg megírása okán. Kivételes vonásait a fentiekben jelzésszerűen próbáltam felvázolni, ezzel mintegy bizonyítva azt is, hogy negyvenöt éve alatt a film nem öregedett el, hanem, az öreg hölgy Darvas Lili által életre keltett alakjához hasonlóan továbbra is megtartotta azon képességét, hogy az igazán lényeges dolgokat leválassza a lényegtelenekről. Egy olyan világról gondolkodhatunk Makk Károly filmje kapcsán, amelyben a divatjamúlt fejkötő anyagának pontos megnevezése ugyanolyan téttel bír, mint a látszólag irracionális hit a szeretteink tévedhetetlenségében.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Szerelem

Szerelem

Fekete-fehér filmdráma, 85 perc, 1971

Rendező:
Szereplők: , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat