2016-ban indítottuk útjára a magyar filmtörténet remekműveit (újra)értékelő sorozatunkat, akkor még Magyar százhúszak címmel. A fix Oscar-maratontól eltérően kicsit nehezebb volt kiválogatni, hogy mi is kerüljön a – budapesti tizenkettőnek akkor még pont tízszeresére rúgó – filmtörténeti listára, de sok izzadtság, vér és főleg könny után sikerült szűkíteni a „besztof magyar”-listát. Azóta újragondoltuk a sorozat struktúráját, hiszen rengeteg olyan alkotásunk van, amire az eredeti százhúszas lista összeállításánál nem gondoltunk, azonban megérdemlik az újranézést. Így hát a minden ősszel megrendezett Filmtettfeszt filmtörténeti szekciójával összekötve új nevet adtunk a rovatnak: Magyar mesterművek.

Húsz év – Fábri Zoltán: Húsz óra (1965)

2025. október 23. – írta Ferenczi Szilárd

Félúton ’56 van, erről a pillanatról szól a cselekmény, egy vidéki környezetben lezajlott tragédiáról, annak előzményeiről és hatásáról a benne részt vett szereplők életében.

„Itt minden belül van.” – Gothár Péter: A részleg (1995)

2025. szeptember 27. – írta Ferenczi Szilárd

A részleg egy hosszú utazás és egy kiábrándító megérkezés története. Ha elvonatkoztatunk a felismerhető városrészektől, a járművektől és a beszélt nyelvtől, a tér Kelet-Európa bármely helyszíne, az idő pedig a 20. század második felének bármely évtizede lehet.

„A nagyváros labirintusában tekergő patkányok vagyunk” – Monory Mész András: Meteo (1990)

2025. szeptember 20. – írta Papp Attila Zsolt

A film, amelyet szeretnek gyakorta „a magyar Szárnyas fejvadász”-ként címkézni, kétségkívül a magyar filmtörténet egyik legkülönösebb alkotása. A Meteo egyszerre expresszív látlelet a történelmi pillanatról, amelyben született, és ihletett disztópikus jövővízió.

Kádár-kori Don Quijote – Koltai Róbert: Sose halunk meg (1993)

2025. április 30. – írta Kovács Patrik

Koltai Róbert megkerülhetetlen kultfilmjének csábereje jórészt a főhős sokszínűségében rejlik. A vállfaárus Gyuszi bácsi apolitikus, mélyen személyes „lázadása” a Don Quijote-i lovagi mitológiára, míg csalhatatlan túlélési ösztöne a magyarság kollektív történelmi tapasztalataira rezonál. Keserű elszántsága, hedonista életigenlése, bugyborékoló derűje pedig szívderítően ismerős a nemzetközi filmkultúrából.

Módszer nincs, varázslat van – Enyedi Ildikó: Simon mágus (1999)

2024. szeptember 27. – írta Papp Attila Zsolt

Enyedi Ildikó különös hangulatú, a maga nemében egyedülálló filmjében a csoda szinte észrevétlenül, mondhatni titokban megy végbe – oly módon, hogy maga az alkotás válik mágiává.

Álomutazás a sötétség mélyére – Janisch Attila: Hosszú alkony (1997)

2024. június 29. – írta Ferencz Orsolya

Az 1997-es év magyar filmtermése különösen gazdag volt, meghatározó szerzői filmek és örök közönségsikerek egyaránt debütáltak ebben az évben. Ekkor vonzotta a nézőket a vászon elé a Filmszemle fődíjas filmje, a Csinibaba, és 1997-ben került a mozikba az azóta is (!) nézőrekorder A miniszter félrelép. A Witman fiúk ekkor kapja a legjobb operatőr díját, amely Máthé Tibort illette meg, a rendezői elismerést pedig Janisch Attila vihette haza a Hosszú alkonyért.

Minket mindenki utál – Antall Nimród: Kontroll (2003)

2023. szeptember 30. – írta Gyöngyösi Lilla

Antal Nimród első nagyjátékfilmje, a Kontroll merülés egy alvilágba és egy hasadt elmébe. Erre a járatra ma is érdemes felszállni.

A törvény szövedéke – Fehér György: Szürkület (1990)

2023. február 19. – írta Papp Attila Zsolt

Fehér György Szürkület című, frissen restaurált filmje egyszerre társtalan alkotás és egy, a magyar filmművészetben markáns stílusjegyekkel bíró filmnyelvi irány kultikus darabja, de mindenekelőtt – az irodalmi alapművet jegyző Friedrich Dürrenmattot parafrazálva – „a bűnügyi film rekviemje”.

„Szabad lesz az iskolás” – Dárday István–Szalai Györgyi: Jutalomutazás (1975)

2021. október 8. – írta Papp Attila Zsolt

A Dárday–Szalai páros filmtörténeti mérföldkőnek tekinthető alkotása közel fél évszázad után sem veszített semmit a jelentőségéből és élvezhetőségéből.