2016-ban indítottuk útjára a magyar filmtörténet remekműveit (újra)értékelő sorozatunkat, akkor még Magyar százhúszak címmel. A fix Oscar-maratontól eltérően kicsit nehezebb volt kiválogatni, hogy mi is kerüljön a – budapesti tizenkettőnek akkor még pont tízszeresére rúgó – filmtörténeti listára, de sok izzadtság, vér és főleg könny után sikerült szűkíteni a „besztof magyar”-listát. Azóta újragondoltuk a sorozat struktúráját, hiszen rengeteg olyan alkotásunk van, amire az eredeti százhúszas lista összeállításánál nem gondoltunk, azonban megérdemlik az újranézést. Így hát a minden ősszel megrendezett Filmtettfeszt filmtörténeti szekciójával összekötve új nevet adtunk a rovatnak: Magyar mesterművek.
Szocialista Hollywood – Várkonyi Zoltán: Egri csillagok (1968)
2020. április 18. – írta Bodó Karola Éva
Ha létezik tökéletes recept klasszikus történelmi filmez, ennél a produkciónál úgy álltak össze az (egri) csillagok, hogy egy generációkon át fogyasztott termék lett a végeredmény. Alapnak jelen van a legelterjedtebb magyar regény, büdzsé verhetetlen mennyiségben, egy csipetnyi kínos jelenet és egy nagy kanál magyar tehetség. Hogy ez mihez volt elegendő, azt a nosztalgiamáz letörlésével lehet leginkább szemlélni.