Kritika | Bacsó Péter: A tanú, 1969 Kritika | Bacsó Péter: A tanú, 1969

Kicsit sárga, kicsit savanyú

Bacsó Péter: A tanú, 1969

ÉRTÉKELD A FILMET!
A tanú – Eredeti, cenzúrázatlan változat
Bacsó Péter
1969
A tanú – Eredeti, cenzúrázatlan változat

A tanú – Eredeti, cenzúrázatlan változat

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 10 10 1

10

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A tanú közel negyven év után tért vissza a francia Riviérára, ahol idén májusban a Cannes Classics program részeként került először vászonra a film eddig dobozban pihentetett, cenzúrázatlan változata. A forgatás befejezése óta eltelt fél évszázadban A tanú a kommunizmussal, illetve a mindenkori diktatúrával való szembenállás egyik szimbólumává vált Magyarországon. Bacsó Péter klasszikusának újbóli bemutatása ezért a nemrég befejezett digitális felújítás és az eddig nem látott jelenetek miatt akár igazi filmünnep is lehetne – ha egy kicsit könnyebben el tudnánk vonatkoztatni attól a rengeteg lábjegyzettől, amelyek a mai napig is gyűlnek a mű alá.

Bacsó életműve némiképp ellentmond A tanú körüli hercehurcának, jóllehet a szélesebb közönség számára szinte ez az egy film határozza meg – egyébként teljesen igazságtalanul. A 2009-ben elhunyt rendező ugyanis a magyar filmművészet egyik megkerülhetetlen alakja, akinek rendezői, forgatókönyvírói és produceri munkássága szinte egyedülálló a hazai mozgókép történetében. A 1964-ben, a Nyáron egyszerűvel színre lépő Bacsó nagyon hamar a honi közönsége egyik kedvencévé vált és a bemutatkozást követő Szerelmes biciklisták (1965), a Nyár a hegyen (1967) és a Fejlövés (1968) is kifejezetten sikeres produkciók voltak. És bár a maguk módján ezek a filmek is kritikus hangokat ütöttek meg az akkori társadalommal szemben, azt azért nem mondhatni, hogy Bacsó különösebben nagy szálka lett volna a szocialista kultúrát irányítók szemében.

Így érkezünk el az 1960-as évek végén A tanúhoz, a de facto magyar kultuszfilmhez, amelynek a szövegét már hamarabb tudtam kívülről (és gondolom, nem csak én), minthogy magát a filmet láttam volna. Amennyire (egyelőre) tudni lehet, a film elkészültét a rendszer által gyakorolt „sima” és Bacsó öncenzúrája is kísérte, ami ráadásul nem csak kész művet, hanem már a forgatás menetét is érintette. Ilyen volt például a villamoson játszódó zárójelenet is, amit Aczél utólag rakatott be a filmbe – a cenzúrázatlan változatból azonban kimaradt. Ezért az olyan bejáratott hívószavak, mint a rendezői vagy cenzúrázatlan változat talán némiképp érvényüket is vesztik. Mintha a szocialista kultúrpolitika Tűrt, Tiltott, Támogatott szentháromságából mindhárom kategória egyszerre lenne érvényes a filmre. A Rákosi-rendszer magabiztosságtól és hozzá nem értéstől duzzadó univerzumában ide-oda rángatott Pelikán története egyszerre szatíra, dráma és kordokumentum – ráadásul egyszerre mindjárt három korszaké. Vagy, ahogy Marcsek György írja ennél sokkal találóbban a Történelem, emlékezet, cenzúra című kiváló tanulmányában: A tanú a különböző emlékezetek filmje.

Bacsó forgatókönyvének ereje abban áll, hogy „egyszerre kint s bent” fog egeret, azaz nyíltan röhög a Kádár előtti időkön, miközben teljesen nyilvánvaló párhuzamokat von a korabeli (ti. az 1960-as évek végi) rendszerrel is. Mindezekhez ráadásul nem is kell kifejezetten rejtett dolgokat keresnünk, ott van minden a szemünk előtt. Az 1970-es évek kádárizmusában volt egy igen erős szándék, hogy az „új” rezsim elhatárolja magát a korábbitól (elsősorban nyilván Rákosi Mátyástól), amelyhez a kultúra nem csak kézenfekvő, de eléggé hatásos eszközt is jelentett. A számos tabutéma ellenére ezért a Kádár-féle „puha diktatúra” nagyon is szívesen vette, ha jó színben tűnhetett fel (vagy még inkább: tüntethette fel magát) az 1956 előtti időszakhoz képest. Ezzel együtt A tanú betiltása mintha mégis különbözne egy rutin-cenzúrától.

Az ismert dokumentumokból, interjúkból és ilyen-olyan bejegyzésekből azt tudni, hogy Aczél György kísérletként tekintett Bacsó jóváhagyott forgatókönyvére, ami elég nyerő pozícióba helyezte az akkori kultúrpolitikát. A kísérleti projektekről ugyanis úgy gondolkodtak a párton belül, hogy nem kell egy filmet egyből be is mutatni csak azért, mert az elkészült. A szocialista vezetés álláspontja szerint A tanú – jóllehet a kópiákat gondos kezek azért jól dobozba tették – hivatalosan nem is volt betiltva és valószínűleg emiatt van az is, hogy Bacsó életművében nem látni szinte semmilyen megtorpanást. Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy a fiatal rendezőt ne bántotta volna, hogy végül a 3T rosszabbik oldalán találta magát. Erős a gyanú, hogy Aczélék végül azért tették el a tekercseket, mert túl egyértelmű volt a rendezői parabola, de sajnos nem valószínű, hogy egyszer majd minden világossá válik A tanú forgatása és a cenzúrája körül. Nem elképzelhetetlen persze az sem, hogy Aczél mindössze azért parkoltatta a filmet, hátha később (ti. a tiltás feloldásakor) feljebb megy Pelikán történetének propagandaereje.

A köztudatban tehát ugyan hivatalosan nem volt benne Bacsó opusza, az engedélyezett vetítésekre mégis adódtak példák néhány évvel a betiltás után. A tanú ünnepélyes premierjére azonban mégis a Cannes-i Fesztivál Un Certain Regard szekciójának keretein belül került sor 1981-ben. A közönség már akkor is nagy szeretettel fogadta a filmet, nem véletlen, hogy 2019-ben ugyanide tért vissza a dunai gátőr történetének felújított, cenzúrától megszabadított változata. A filmet körülvevő legenda a második cannes-i premierrel elvileg körbeért, azonban a magyar aktuálpolitikai és közéleti kontextus mégis tovább szövi azt. Valahol félelmetes, ahogy az üres uszodában tempózó Bástya elvtárson röhögünk, mintha nem gyűjtené a port az a számtalan üres stadion és sportcsarnok, ahová az úgynevezett lakosság sokszor még a lábát sem teheti be. A nemzetközi helyzet szintúgy egyre fokozódik, legfeljebb a szereplők lettek lecserélve az émelygésig ismételt szlogenekben, és a személyi kultusz is újra épül-szépül.

A sor hosszú és szomorú, és emiatt sajnos hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy valójában filmnek milyen A tanú. Kevés szó esik például Vukán György zseniális filmzenéjéről vagy arról, ahogyan Bacsó ugyan visszafogottan, de tetten érhetően szemezget egy kicsit Antonioni korai stílusjegyeiből. A gátőr és a Duna viszonyának rövid bemutatása nemcsak egy főhajtással ér fel, de szavak nélkül is elhelyezi Pelikánt a történetben és a korabeli társadalomban. Már az első kockákon világossá válik, hogy ez az ember hol mozog otthonosan – vagy éppen szívesen. Igaz, ennyi év távlatából talán jogosan érezzük kicsit avíttas eszköznek az inzertek használatát, Kállay Ferenc és Őze Lajos makulátlan (és a magyar színészektől szokatlanul színpadiatlan) játéka is kiemeli Bacsó filmjét a magyar filmtörténet mezőnyéből.

A most bemutatott és a hazai mozikban június eleje óta vetített változat talán némiképp közelebb visz minket Bacsó eredeti elképzeléseihez, de a film alapvető üzenete azt gondolom, nem nagyon változott. A visszakerült részek inkább tovább árnyalják A tanút, mintsem újraírják azt, jóllehet olyan fontos jelenetek kerültek ismét a történetbe, mint a már bebörtönzött Dániel Zoltán és Pelikán között lezajló beszélgetés a bűnösségről, illetve a szintén fogdában lévő tiszteletes elmélkedése a kommunizmusról és a kereszténységről. Mindkét téma (a Rajk-perre tett utalások és az egyház szocializmusban betöltött szerepe) erősen kínos volt a korabeli rezsim számára és ezért természetesen tabunak számítottak. A tanú szerepe a magyar film- és kultúrtörténetben mindig is az volt és az is marad, hogy tükröt tartson a rendszer, illetve a rendszer kollaboránsai elé. Azért persze érdemes szem előtt tartani azt is, hogy ez a szerep sohasem veszti el érvényességét, hiszen Pelikán József alakja és története ma is ugyanolyan aktuális, mint 1969-ben vagy 1989-ben.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
A tanú – Eredeti, cenzúrázatlan változat

A tanú – Eredeti, cenzúrázatlan változat

Színes filmszatíra, 105 perc, 1969

Rendező:
Szereplők: , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

10

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu