2016-ban indítottuk útjára a magyar filmtörténet remekműveit (újra)értékelő sorozatunkat, akkor még Magyar százhúszak címmel. A fix Oscar-maratontól eltérően kicsit nehezebb volt kiválogatni, hogy mi is kerüljön a – budapesti tizenkettőnek akkor még pont tízszeresére rúgó – filmtörténeti listára, de sok izzadtság, vér és főleg könny után sikerült szűkíteni a „besztof magyar”-listát. Azóta újragondoltuk a sorozat struktúráját, hiszen rengeteg olyan alkotásunk van, amire az eredeti százhúszas lista összeállításánál nem gondoltunk, azonban megérdemlik az újranézést. Így hát a minden ősszel megrendezett Filmtettfeszt filmtörténeti szekciójával összekötve új nevet adtunk a rovatnak: Magyar mesterművek.
Egy sosemvolt dinamitfőzés diszkrét nosztalgiája – Enyedi Ildikó: Az én XX. századom (1989)
2018. február 17. – írta Keresztes Gergő
A fekete-fehér filmre forgatott Az én XX. századom legalább annyira sokszínű, mint a tárgyát képező súlyos korszak volt. De Enyedi Ildikó radikálisan újszerű, személyes víziójában a történelmi idő és a privát élet egymást gabalyító misztériuma egészen a kozmoszig ér.