A korábban rövid- és dokumentumfilmeket készítő, a Balázs Béla Stúdió egyik vezéralakjának számító Szomjas György 1976-ban leforgatott egy teljesen előzmények nélküli mozit, amely azóta is a magyar filmtörténet talán egyik legnagyobb paradoxonjának számít. Szomjas ugyanis nem kevesebbre tett kísérletet, mint hogy a westernfilmet sikeresen elvegyítse a betyár néphagyománnyal. És miközben minden filmelméleti ismeretem mellett a józan ész is azt mondatja velem, hogy ilyen műfaj nem létezhet, mégis úgy tűnik, hogy a Talpuk alatt fütyül a szél az egyetlen példája a magyar westernnek.
A fogalom már csak azért is lehetetlen, mert a klasszikus western alapjait mindig olyan parabolák alkotják, amelyek a magyar (és európai) kultúrtörténetben nincsenek jelen – és nem is kell, hogy jelen legyenek. Ezzel Szomjas György is tisztában volt, aki vélhetően egy percig sem gondolta komolyan, hogy igazi westernt csinál. Ám amikor olyan álműfajokat aggatunk az alkotásra, mint betyárfilm vagy eastern, csupán szőnyeg alá söpörjük a műfaji keveredés problémáját. Ahhoz, hogy valódi magyar westernről beszélhessünk, egyszerűen hiányoznak a megfelelő történelmi és társadalmi vonatkozások. Talán azért, mert a mi történelmünk ezen szakasza (ti. az 1830-as évek) sokkal kézzelfoghatóbb, mint az amerikai, ráadásul nem csak az ország, de a filmgyártás is túl kicsi ahhoz, hogy meghonosíthasson egy tőlünk ennyire idegen zsánert. A Talpuk alatt fütyül a széllel Szomjas mégis el tudott menni, ameddig csak lehetett anélkül, hogy megerőszakolná akár a westernt, akár saját filmjét.
A film persze nem meglepő módon sokkal mélyebben gyökerezik a magyar néphagyományban, mint abban a mesterséges tradícióban, ami vadnyugati filmek történelmi alapja. És itt nem elsősorban a buggyos ingekre és gatyákra, pödört bajuszokra kell gondolnunk. Abban, hogy a Talpuk alatt fütyül a szél egyáltalán egységes filmként működik, óriási szerepe van Sebő Ferenc zenéjének. A népdalokon alapuló filmzene olyan mélyen szövi át a szokatlan betyár-mozit, hogy az mindig képes visszarántani a nézőt a film szövetébe, amikor az már épp nekimenne a negyedik falnak. Maga a történet is elég balladisztikus és absztrakt ahhoz, hogy használható legyen a műfaj keretein belül, ám Farkas Csapó Gyurka története mégsem teljesen alkalmas arra, hogy westernné váljon. Jóllehet a bosszúálló főhősnél látszólag nincs tipikusabb toposz a vadnyugaton, de ez ebben az esetben nem teljesen helytálló. A bosszú önmagában ugyanis túlságosan egydimenziós és sekélyes ahhoz, hogy egy western fundamentuma legyen – mindig kell mellé a parabola. A bosszúállás történetszála a Talpuk alatt fütyül a szél esetében is hamar lepörög, amivel gyakorlatilag elfogy a film tulajdonképpeni sztorija és megszűnik annak egységes narratívája.
A Szűcs Sándor gyűjteményein alapuló történetbe ott kapcsolódunk be, amikor a főhős, Farkas Csapó Gyurka visszatér a karcagi pusztára, miután (valószínűleg) megszökött a börtönből, majd módszeresen elkezd bosszút állni az őt elárulókon. Azonban miközben sorra húzza ki a neveket a képzeletbeli listájáról, rá kell döbbennie, hogy az Alföld már nem az a végtelen horizont, amelyet korábban szabadon belovagolhatott. A pusztát a földesurak épülő csatornahálózata miatt kiásott árkok szabdalják fel, kiszorítva ezzel nem csak a betyárokat, de a pásztorokat is. A változó világot a Đoko Rosić (Dzsoko Roszics) által megformált betyár az egyetlen általa ismert módszerrel próbálja megállítani, ám az urakat egy kicsit sem zavarja, ha elhajtják a szerencsétlen munkások lovait és jószágait. Gyurka hiába hírhedt zsivány, ő is csak a tünetet tudja kezelni, a földesurakkal (vagyis a jövővel) szemben tehetetlen. A helyét nem találó antihőst végül szükségszerűen újra elárulják és a csendőrök kezére kerül.
A klasszikus western egyik alapvetése, hogy egy lokális konfliktussal ábrázoljon egy univerzális problémát és ezt a formulát Szomjas sem rúgja fel teljesen, hiszen Farkas Csapó Gyurka bosszúja és Mérges Balázs csendbiztossal való konfliktusa mögött az igazi szembenállás a régi és új világrend között feszül. A történet fundamentuma szépen rímel arra a régi-új szembenállásra is, amit a Volt egyszer egy vadnyugat is bemutatott – a párhuzam pedig egyáltalán nem véletlen. Nagyon úgy néz ki ugyanis, hogy a Talpuk alatt fütyül a szélt könnyebb értelmezni Sergio Leone (és Tarantino) felől, mint John Ford vagy Anthony Mann felől. Szomjas ugyanis egyáltalán nem akarja olyan szigorúan betartani a western kereteit, hogy az megbénítsa művét. Helyette inkább ő is elkezdi dekonstruálni a műfaj elemeit, hogy a saját érdekét és céljait érvényesítse. Jóllehet a betyáros kalapok és ruhák, a régies beszéd viccesnek hatnak, mégsem teszik nevetségessé a filmet. Jó adag iróniát fedezhetünk fel a Tuco Ramirezt is megszégyenítő módon oldalra tartott pisztolyban, vagy az üldözés közben, lóháton elvégzett vizelés aktusában is, de Szomjas filmje nagyon távol áll a paródiától.
Az a jelenet például, amikor Mérges Balázs csendbiztos a bicskájával levagdossa Jeles Matyi kalapjának karimáját, annyira tökös és kőkemény, hogy bármelyik (nemcsak spagetti) westernfilm javára válna. Gyurka és a csendbiztos kapcsolata sem egy egydimenziós rabló-pandúr viszony, mivel mindketten ugyanannak a letűnőben lévő kornak a képviselői. Ilyenformán az ő konfliktusuk kifejezetten esetleges, mivel tulajdonképpen ugyanazon az oldalon állnak. És ahogy a lokális konfliktusból kiindulva Szomjas egyre jobban felfedi előttünk a változó világrend okozta nagyobb problémát, egy harmadik elem bevonása újabb réteget ad a filmnek. Minél többet találkozunk a csatornarendszeren dolgozó munkásokkal, annál világosabb, hogy a Talpuk alatt fütyül a szél nem csak a posztmodern műfaji játszadozást, hanem egy komoly társadalmi parabolát is láttatni akar a történetben. A nincstelen munkások helyzetének bemutatása olyan sokrétű, hogy végül azt is megkérdőjelezzük, kik ennek a filmnek a valódi főszereplői.
Talán az idehaza szokatlanul lassú tempó és már-már vontatott történetvezetés vagy a műfaji ellentmondásosság az oka, de Szomjas első játékfilmje soha nem vált igazi klasszikussá. Az azóta eltelt bő negyven év alatt azonban a kevés magyar kultfilmek egyikévé avanzsált, annak ellenére, hogy méltatlanul kevés figyelmet kap. Hiába van meg benne a westernfilm szinte összes kelet-európai megfelelője, a Talpuk alatt fütyül a szél egy olyan teremtmény, amely félúton van a tökéletes hibrid és a szörnyszülött között.
