Címke: szomjas györgy

És mégsem… – A rend(szer)vesztés narratívái

2019. november 25. – írta

A kelet-európai rendszervált(oz)ások harmincadik évfordulóján tettük fel a kérdést: volt-e a politikai, társadalmi mellett filmes fordulat is? Az alábbi vázlatos áttekintés a magyar rendszerváltás körüli bő évtized filmjeiben keresi a filmtörténeti korszakváltás lehetséges jeleit.

Nemzedékek legjobbjai – Szomjas György: Kopaszkutya (1981)

2018. augusztus 25. – írta

Azt sem tudom, hogy melyik „legfontosabb” kérdéssel kezdjem. Hogy aktuális-e ma az 1981-ben készült Kopaszkutya, hogy mennyire hiteles kordokumentum, hogy jó filmnek lehet-e nevezni, vagy hogy hogyan sikerült szinte a film „melléktermékeként” egy olyan zenei albumot megszülni, ami azóta is az egyik legtöbbet hallgatott és idézett, generációkat összekötő magyar lemez lett? Úgyhogy csak szépen sorban.

Thug life – Szomjas György: Talpuk alatt fütyül a szél (1976)

2017. szeptember 30. – írta

A korábban rövid- és dokumentumfilmeket készítő, a Balázs Béla Stúdió egyik vezéralakjának számító Szomjas György 1976-ban leforgatott egy teljesen előzmények nélküli mozit, amely azóta is a magyar filmtörténet talán egyik legnagyobb paradoxonjának számít. Szomjas ugyanis nem kevesebbre tett kísérletet, mint hogy a westernfilmet sikeresen elvegyítse a betyár néphagyománnyal. És miközben minden filmelméleti ismeretem mellett a józan ész is azt mondatja velem, hogy ilyen műfaj nem létezhet, mégis úgy tűnik, hogy a Talpuk alatt fütyül a szél az egyetlen példája a magyar westernnek.

Szomjas György-retrospektív a 17. Filmtettfeszten

2017. szeptember 28. – írta

A hagyományokhoz híven idén is vetít magyar filmklasszikusokat a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle. Idén két legendás Szomjas György-film kerül terítékre Kolozsváron – és ezekhez kapcsolódik a rendező egy újabb, erdélyi témájú dokumentumfilmje. A programszekció a Magyar 120-ak nevet kapta.

Lencse a periférián – Szomjas György-portré

2017. augusztus 28. – írta

Ha Szomjas György neve kerül említésre a magyar film iránt kicsit is elkötelezett fórumokon, két dolog azon nyomban felidéződik a beszélgetőkben. Az egyik: a műfajteremtő erővel bíró eastern kategória vászonra hívása; a másik: a szociografikus árnyaltságú, ámbátor humorral bíró témák egyéni képi szűrőn átszitázott ábrázolásai.

Nekiindulnak a magyarok, ha nem kapják meg a reggeli felesüket – Beszélgetés Szomjas Györggyel

2016. október 7. – írta

Folytatná a Roncsfilmet Szomjas György, aki jelenleg a Roncsfilm Kettő előfilmjére gyűjt pénzt közösségi finanszírozásban. Az alternatív filmezés régi barátjaként szeretne független maradni, de azt vallja, oda kell pályázni, ahol pénzt osztanak. A Filmtettnek adott interjújában arról is mesélt, hogyan élte meg a rendszerváltást, miről beszélt Aczél Györggyel telefonon, és hogyan született meg a Roncsfilm roncsstílusa.

Friss film és sorozat

  • Az ács fia

    Színes horror, 94 perc, 2025

    Rendező: Lotfy Nathan

  • Csak egy éjszaka

    Színes romantikus, vígjáték, 102 perc, 2026

    Rendező: Will Gluck

  • Az Oak Street vége

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026

    Rendező: David Robert Mitchell

  • Insidious: Köztünk járnak

    Színes horror, thriller, 106 perc, 2026

    Rendező: Jacob Chase

  • Kiválasztottak

    Színes akciófilm, kalandfilm, vígjáték, 103 perc, 2025

    Rendező: Romain Gavras

  • The Dog Stars

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 118 perc, 2026

    Rendező: Ridley Scott

  • Átkozott boszorkák 2.

    Színes fantasy, romantikus, vígjáték, 130 perc, 2026

    Rendező: Susanne Bier

  • Coyote vs. Acme

    Színes akciófilm, animációs sorozat, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Dave Green

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat

  • Az ács fia

    Színes horror, 94 perc, 2025

    Rendező: Lotfy Nathan

  • Csak egy éjszaka

    Színes romantikus, vígjáték, 102 perc, 2026

    Rendező: Will Gluck

  • Az Oak Street vége

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026

    Rendező: David Robert Mitchell

  • Insidious: Köztünk járnak

    Színes horror, thriller, 106 perc, 2026

    Rendező: Jacob Chase

  • Kiválasztottak

    Színes akciófilm, kalandfilm, vígjáték, 103 perc, 2025

    Rendező: Romain Gavras

  • The Dog Stars

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 118 perc, 2026

    Rendező: Ridley Scott

  • Átkozott boszorkák 2.

    Színes fantasy, romantikus, vígjáték, 130 perc, 2026

    Rendező: Susanne Bier

  • Coyote vs. Acme

    Színes akciófilm, animációs sorozat, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Dave Green