Alföldi rock: Szomjas György dokumentumfilmje a PG Csoportról Alföldi rock: Szomjas György dokumentumfilmje a PG Csoportról

Alföldi rock: Szomjas György dokumentumfilmje a PG Csoportról

Dokumentumfilmet készített Szomjas György a 25. születésnapját tavaly ünnepelt debreceni zenekarról, a PG Csoportról. Az Alföldi rock című alkotást csütörtökön Budapesten, pénteken Debrecenben mutatják be.

„Régi barátom és munkatársam, a népzenész-táncházas Halmos Béla révén kerültem kapcsolatba a PG Csoporttal, vendégzenészként többször fellépett velük. Az együttes tavaly volt 25 éves és Jantyik Csaba zenekarvezető felkért, hogy ebből az alkalomból készítsek róluk egy dokumentumfilmet. Ezt örömmel vettem, mert tetszett, amit csinálnak” – idézte fel a film hátterét a Kossuth-díjas filmrendező az MTI-nek.

Az Alföldi rockot csütörtökön este zártkörű vetítésen a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban, pénteken pedig a debreceni Apolló moziban mutatják be. Szomjas György a dokumentumfilm mellett egy háromrészes tévéfilmet is készített.

Mint mondta, csaknem egy éven át forgatott a zenekarral koncerteken, színházi próbákon, utazások közben. A film fő pillére a 2011-es jubileumi év két kiemelkedő eseménye, a PG Csoport dalaira épülő Világvége szerelem című musical (r. Vidnyánszky Attila) márciusi bemutatója a Csokonai Színházban, valamint az együttes novemberi nagykoncertje a debreceni Kölcsey Központban. Emellett felléptek például Derecskén, Székelyudvarhelyen, de a zenekar koncertet adott a Római Magyar Akadémián és Párizsban is.

„A zenekarban, illetve történetében elsősorban az fogott meg, hogy egy helyi karaktert tudtak megfogalmazni, megírták saját közegük dalait és így alakították ki a közönségüket. Engem mindig, mindenféle vonatkozásban érdekelt a populáris kultúra és számomra rendkívül meggyőző volt, milyen nagy tábora van a PG Csoportnak, számaik mennyire szerves részeivé váltak a debreceni életnek. Kapcsolatuk élő és folyamatos saját környezetükkel” – fejtette ki Szomjas György.

Kitért arra, hogy a PG Csoport legfanatikusabb hívei azok, akik a zenészekkel nagyjából egyidősek, ma 50 év körüliek és annak idején ott voltak, amikor a formáció 1986-ban megalakult a debreceni Kossuth Egyetem hallgatóiból. A rendező kiemelte, hogy a Debrecenben kultikusnak számító csapat tagjainak a zene mellett ma is van polgári foglalkozásuk.

Szomjas György elmondta, hogy következő munkája várhatóan az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára tavaly felkerült magyar táncházmódszer témakörében forog majd.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah