Rockenbauer Pál-portré Rockenbauer Pál-portré

Nem csak film…

Rockenbauer Pál-portré

A természetfilmben alig van helye az esztétikának. A didaktikai célú műfajban a szerzőiséget mégis ugyanaz adhatja, mint a fikcióban: a témák, a formák, az érdeklődési kör egyéni megközelítése. Maga a szakma a feltárás, a bemutatás és népszerűsítés hármasának elhivatott alkotóiból áll. Mégis volt köztük egy, aki nem a magányos, kötött „megfigyelést”, hanem az állandó utazást, a mozgást választotta. Megteremtette és kiteljesítette az útifilm szubzsánerét. Munkásságának nem célja, hanem feladata volt. 90 éve született Rockenbauer Pál.

Korai évek

Rockenbauer Pálra Másfélmillió lépése miatt emlékeznek, holott talán nem is ez a legjobban sikerült munkája. Méltatását, emlékét tragikus halála óta, 36 éve ápolja több ezer bakancsos turista, nem alaptalanul. E szöveg célja is a méltatás. Mégis, újranézve munkásságát, megpróbáljuk kissé „objektívebb” formába önteni Rockenbauer portréját, rámutatva az életpálya elfeledett, ellentmondásos és kevéssé ismert epizódjaira is.1

A nagy utazó 1933. január 14-én született Budapesten, Kőbányán, magyarországi német nemzetiségű, egykoron pék foglalkozású családban. Bár a família ma élő leszármazottjai túlzásnak érzik „németnek” nevezni a családot, ennek ellenére Rockenbauert 1943-ban, a Volksbund által működtett Bleyer Jakab Gimnáziumba íratták be, nevét dél-bajor dialektusban ejtette ki. Nem tudjuk, hogy mennyire hatott rá ez az iskolai nevelés, de a vallási neveltetés és a Harmadik Birodalom képviselőinek ideológiai behatása markáns lehetett. Ebben az „ideológiában” központi szerepet játszott a természet.

Hat évesen kezébe került Cholnoky Béla Gróf ​Teleki Sámuel útja Kelet-Afrikában című, a Franklin-Társulat által 1937-ben publikált könyve, amely meghatározta egész szemléletét. „Ez a könyv csinálta belőlem azt, ami vagyok” – mondta később Rockenbauer a neves hidrológus sorairól, amelyekben főleg Teleki afrikai vadászatairól, a Kilimandzsáróról és a természeti szépségekről volt szó.

Rockenbauer Pál

Édesapja – aki egyes források szerint grafikus volt – 1944-ben halt meg a fronton, házukat (amely a Népliget környékén lehetett) lebombázták. A családot – talán emiatt – nem érintette a németek elűzése és Rockenbauer 1946-ban, félárvaként szociális ösztöndíjjal került a kőbányai Szent László Gimnáziumba. Könyvtárba járt, óriási hatással voltak rá a sarkkutatók beszámolói. Újabb ellentmondásnak tűnik, hogy míg 1947-ben ezen iskolában bibliaversenyt nyert, addig öt évvel később a Rákosi Mátyás tanulmányi versenyen is díjat zsebelt be.2 Fia elmondása szerint ateista, baloldali felfogású, szociális érzékenységű volt, de a kommunista rendszer kritikusának határozta meg magát. A lassan változó világban hitt.3 Az biztos, hogy a Budapest VIII. kerületi Végrehajtó Bizottság tagja volt 1963 és 1967 között, de párttag sosem lett, holott sokan ajánlották ezt neki. Egyes vélemények szerint ezen működésétől datálható folyamatos harca a hatalom embereivel, a bürokráciával – a politikusokat nem kedvelte.

Az érettségi után az ELTE-n, 1956-ban szerzett földrajz-biológia-kémia szakos tanári diplomát, de sosem tanított. Már egyetemi évei alatt kiemelkedett diáktársai közül szervezőkészségével. Több túrát vezetett, ezen verseket szavalt, fényképezett, majd élménybeszámolókat írt. Fotográfusi képességeit fejlesztette és egyre több ismeretterjesztő írása jelent meg. Belépett a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatba (TIT), ahol rögtön szervező titkár lett és élete végéig nagy sikerű előadásokat tartott. Alpinistává képezte magát, majd a Magyar Rádiónál folytatta az ismeretterjesztő munkát. Mivel ekkor már kitűnő fotós volt és jó dramaturgiai érzékkel, ráadásul nagy munkabírással rendelkezett, 1957-től az akkor induló Magyar Televízió gyermekosztályára került, rovatvezetőként.4 Eközben több újságban (Népszabadság,5 Tábortűz) is közölt cikkeket, főleg a nagy magyar utazók életéről, kirándulásokról, óceániai tudományos eredményekről. Álma volt, hogy ő is a nyomukba érjen. Első külföldi kiküldetésén Varsóban volt. Ebben az időszakban alapított családot, egy fia született, Zoltán, aki néprajzkutató, politikus, művészettörténész lett. Talán éppen emiatt is, első munkái gyerekeknek szóltak. Mégis, későbbi távolmaradásait a családja szenvedte meg a legjobban. A televízióban ekkor (általa is) születő „természetfilmek” sorozata egy új korszak nyitánya is volt a műfaj hazai történetében.

A magyar természetfilm kezdetei

Ezen a ponton nem mehetünk el szó nélkül a magyar természetfilmezés kezdeti éveinek műfajtörténete mellett. A gyártás először a játékfilmek tájképeihez, természeti ábrázolásaihoz nyúlt vissza (Georg Höllering, Szőts István). Ám valódi megszerveződése 1949-től indult el, amikor a Magyar Filmgyár 2-es telepén megalakult a Híradó- és Dokumentumfilmgyár, és az itt készült népszerű-tudományos oktatófilmek rendezői voltak az első nagyobb alkotói a műfajnak (ezen a linken elérhető egy kitűnő dokumentumfilm erről). Két nagy vezéregyéniség emelkedett ki e hőskorszakból: Kollányi Ágoston és Homoki-Nagy István. Utóbbi munkássága ismertebb, mert a Rákosi-korszak ideológiailag telített világában tudta fejleszteni az igényes és látványos ismeretterjesztői zsánert. Ennek letéteményese volt az, hogy nem rövid, hanem egész estés és színes mozifilmekben gondolkodott. Az 1951-es Vadvízország hatalmas sikere főleg ennek köszönhető: Homoki-Nagy stábja kicsi volt, filmjei lényegretörőek. A hosszú dramaturgia és a látványos, igényes képek nemzetközi sikert is hoztak. Rögtön Kossuth-díjat kapott, és elkészíthette a Gyöngyvirágtól lombhullásig (1953) című újabb hosszú moziját, amelyet Velencében is díjaztak, s szinte a világ összes országában forgalmazták. Homoki-Nagy ezután kutyákkal forgatott, főleg fikciós filmek felé indult. A nagytestű állatok egzotikuma mindig hálás közönségtémának bizonyult.

Kollányi Ágoston a Noé bárkái forgatásán (fotó: Filmarchívum)

Kollányi Ágoston viszont főleg rövid, tömör filmjeiről volt híres. Bár ő a játékfilmmel is próbálkozott, műveiben főleg állatok viselkedését vizsgálta, de először fektetett nagy hangsúlyt az ember és a környezet együttélésének kettősségére. A tudomány poétájának is nevezett Kollányi a Noé bárkái (1982) című nagyfilmjében ezt a kettősséget mutatta be kiforrott stílussal. Nem nagyívű, hanem tárgyiasabb és tudományosabb világokat mutatott be. Megjegyzendő, hogy a filmgyár gödöllői állattelepén forogtak az ’50-es és ’60-as évek hőskorszakának nagy filmjei, amelyről 1968-ban maga Rockenbauer forgatott természetfilmet Ahol nyáron sincsen szünidő címmel. Schuller Imre, Vadász János, Lakatos István, Czigány Tamás, Wiedermann Károly mind olyan filmesek, akik e két meghatározó alak körül kezdték a pályát. A mai nagy öregek, Dúló Károly, Kormos Ildikó, Rák József és Kabdebó György pedig még Kollányi asszisztenseként is dolgoztak.

Közéjük tartozott még két személy. Az egyik Rácz Gábor, aki fiatalként még órákat állt sorba, hogy Homoki-Nagy Vadvízországára mozijegyet válthasson, és személyesen ismerte Kollányit, aki segítette pályáján. Ám Rácznak nem sikerült a filmgyárba bejutnia; egy tipp alapján 1964 elején felvételvezető lett a MTV gyermekosztályán (hivatalosan: a Magyar Rádió és Televízió Gyermek- és Ifjúsági Osztálya) – ott, ahol Rockenbauer Pál volt a szerkesztő-rovatvezető. Az ekkor futó, szintén Rockenbauer által szerkesztett, Öveges József-féle sorozat rávilágított arra, hogy a természetfilm tévés verziója ki kell egészüljön egy „mindentudó” narrátori szereppel. Rácz és Rockenbauer ismeretterjesztése, vetélkedői, a magyar utazókat bemutató műsorai hamar sikeresek lettek.

Homoki-Nagy István Cimborák című filmjének plakátja

Rockenbauer első nagy dobása az Országjáró úttörők (1960)6 című tájfilmsorozata volt, amelyben több fikciós elemet ő írt és szerkesztett. A sorozatban több későbbi színész (Kern András, Hámori Ildikó) is feltűnt. A koncepció az volt, hogy a természetben a gyerekek önállóan oldanak meg tájékozódási feladatokat, miközben megismerik a tájak természeti és gazdasági adottságait. Rockenbauer szerkesztésével nevet szerzett a sorozattal (ő kísérte a gyerekeket) és rengeteg tévés előadást tarthatott, ezzel az egyik legismertebb tévéssé is vált.

A Magyar Rádió és Televízió elnöke ekkor Tömpe István volt. Az anekdota szerint ő és Vállus Pál7 egy NSZK-ban tett utazásukon (vadászatukon), a helyi tévében láttak két-három természetfilmet, és arra gondoltak, hogy itthon is kellene ilyet csinálni. Tömpe 1966 elején kérte a tévében egy ilyen osztály felállítását. Rockenbauer és Rácz több más alkotóval kiegészülve kapták a feladatot. Átléptek az Ismeretterjesztő csoportba, s annak korábbi tagjaival kiegészülve 1966 nyarán osztállyá szervezték magukat.

Az első expedíciók: külföldön és itthon

Rockenbauer Pálnak nem voltak elődjei a televíziónál, saját megérzései alapján dolgozott. Első nagyobb sorozata, a Levante vizein (1966-67)8 az első magyar expedíciós széria is volt egyben. A fiatal Székesfehérvár nevű hajó fedélzetén 1965 nyarán bejárták a Földközi-tengert, tulajdonképpen matrózként. Későbbi filmjeire is jellemző lesz, hogy az utakat nem a tévé fizeti, hanem valamelyik állam hívja meg a forgatócsoportot. Rockenbauer két társával9 forgatott és ötrészes anyagot készített. Isztambulon keresztül, az Égei-tengeri szigetvilágot hajózták végig. Csak rakodásnyi idejük volt „kiszállni”, de előfordult kényszerveszteglés is. Kairó és a Márvány-tenger bejárása után ismét Isztambulból tért haza a kis csapat. Az utazni alig tudó magyar tévénéző csodálattal nézte a filmesek csavargását és a sorozatból készült könyv is jól fogyott.10 A tévének is tetszett a rendező olcsó módszere, ráadásul filmszerű látásmódja is többeket meggyőzött: A szarvasi kísérlet (1966) című népszerű-tudományos filmjét például azért méltatták (és kapott díjat is a Miskolci Filmfesztiválon), mert egy unalmas haltenyésztési folyamatot izgalmas vágásokkal mutatott be.11

Forgatás, 1975 (fotó: Film Színház Muzsika)

Rockenbauer ezen a vonalon ment tovább, szerkesztő volt inkább, mint rendező. A FAO megbízásából filmet készített Ráczcal és Kocsis Sándor operatőrrel Halat a hegylakóknak (1967) címmel – ezt Nepálban forgatták, dr. Woynarovich Elek halbiológus munkájáról. Miután végeztek, Indiában utazgattak, majd a stáb Rómában töltötte az év végi ünnepeket, ugyanis idehaza, a pestistől félve karanténba kellett volna vonulniuk; a számlát a FAO fizette.

Hazatérve, 1967-ben Rácz és Rockenbauer összefogva leforgatták az Aranygombos Telkibánya című filmszociográfiát. A televízióban ez volt az első ilyen próbálkozás. Rácz gyermekkorának színhelyén Fábián Gyula volt a riporter és a fiatal Szabados Tamás az operatőr, aki ezután állandó alkotótársa lesz. A képeken az elnéptelenített zempléni falu idős porcelánfestői, kimerült bányái, kultúrája jelenik meg. Az ellentétek filmje ez: hagyományos temetés kerül szembeállításra az új esküvővel. Mai szemmel ez a korszak tipikus „képmutató” filmje: a turistaházban házasodók épp úgy mázas jövőbe tekintenek, mint a munkájukat és a beosztásukat kedvelő bányászok, porcelánfestők. Azért értékes mégis ez a látlelet, mert a propagandisztikus körök mellett az utolsó egyharmada szokatlanul keserű: a község elnéptelenedését megakadályozó műút nem készül el, a téesz veszteségesen működik, a hegyekben már nincs mit bányászni. A lezárás ugyanakkor egy keresztelő bemutatásával szinte kötelezően pozitív. A film gyártásvezetője a televízióhoz akkor került Péterfay Attila volt, aki később Rockenbauer állandó munkatársa lett. A film hatására Telkibánya buszjáratot kapott, mert a megyei párttitkárok megsértődtek az országos nyilvánosságon.

Kép: Film Színház Muzsika

A tévé viszont nem nézte jó szemmel a természetfilmgyártást, így lassan egyre kevesebb pénzt kaptak azok, akik klasszikus filmeket akartak készíteni. De az utazás egzotikuma kifizetődő volt és Rockenbauer el tudta érni, hogy a szovjet tévé elintézzen egy utat a magyaroknak egy, a Déli-sarkvidékre tartó hajón. A szovjet Professzor Zubov óceánkutató-hajóra 1968. november 14-én szálltak fel a filmesek, hogy elkészítsék – immár színes nyersanyagra – Rockenbauer második nagyfilmjét, A Déli sarkvidéken jártunkat (1969). A film nagy részét a leningrádiak fizették, egy normál és két keskenyfilmfelvevőt is ők adtak. Rockenbauer és az operatőr, Szabados Tamás az Egri csillagok (1968) és A Pál utcai fiúk (1969) stábjától szerzett színes nyersanyagdarabokat és némi Bécsben vásárolt filmnegatívot vittek magukkal. Öt hónap alatt „fordultak meg” a Mirnij állomáson, fizetést nem, csak ellátást kaptak, a feltétel az volt, hogy színes filmet kell forgatni a csapatról. A filmet egy évvel később mutatták be. A nyitókép lebukó óceáni napfénye a későbbi Rockenbauer-filmek cégére lett. Velenczey István markáns narrátori szövege, Holecska Katalin operettízű zenei összeállítása hangsúlyos a filmben. Szabados gyönyörű világot teremtett képeivel, az utazás, a pingvinek, sirályok, elefántfókák fényképezése, a vosztoki és bellingshauseni tartózkodás képei máig izgalmas látleletet mutatnak. A film nem nagy ívű, nem szenzációhajhász, az utazók is csak megfigyelők, s nem kellett nekik túlélniük semmi különlegeset. Az ideológiai hangsúly is megjelenik: a jég világának mostoha természeti környezetében a népek barátsága csak természetes lehet. A komótosan járkáló pingvinek „megszemélyesítése” viszont már fölösleges infantilizmusnak hat.

Parkolópályán

Hazatérve Rockenbauernek rá kellett jönnie, hogy természetfilmes barátai nem kapnak megbízatást újabb munkákra. Az antarktiszi filmet sorozat12 és egész estés verzióban is bemutatták, valamint könyv is készült belőle.13 Szinte cégére lett Rockenbauernek, hogy pénz nélkül, néhány ezer méter nyersanyaggal, kis stábbal forgat.

Az Ázsiában jártunk (1968-69) című négy részes sorozatot is csak ekkor mutatták be (1969. április-május), holott még az antarktiszi expedíció előtt készült. Tömpe intézte a stáb számára az utazást, 30 napot forgattak, ismét Rockenbauer, Rácz és Szabados dolgozott együtt. Meglepő, de a filmben többet foglalkoztak a mongol ételekkel, mint az expedícióval. Eredetileg úgy volt, hogy Tömpe bevárja a stábot, de előbb hazautazott, viszont meggyőzte a szovjet tévé irkutszki képviselőit, hogy a stáb hazafelé forgathasson még Szibériában, a bratszki erőműről. Tömpe otthon az egész musztert megnézte. Rockenbauer és Szabados ekkor csiszolódott végleg össze. A rendezőnek tetszett operatőre „képnyugalma”, s meg tudta oldani, hogy mélységi beállításainak előterében olykor éles arcok is legyenek.

Fotó: MTV

Rockenbauer Sylvester András osztályvezető fülét kezdte el rágni, hogy terveit finanszírozza. Sylvester ódivatú tanár volt, nehezen állt rá a filmes gondolkodásra, nem szerette a földrajzot, ráadásul Rockenbauert is idegesítőnek tartotta (bár erre ő másképpen emlékezett). Így a rendező nem kapott támogatást a forgatásra, kénytelen volt hát szerkesztőként dolgozni,14 filmeket mutatott be.15 Végül Rácz tervét váltották valóra, amely Magyarország kisvasútjai (1971) címmel került adásba. Eredetileg csak négy részesnek szánták, s nem a vasutat, hanem a magyar tájat és az embert bemutató sorozattá vált. Az első rész A hegyközi kisvasút címmel készült el, és teljesen felismerhetőek benne Rockenbauer kézjegyei, sőt egyértelműen a Másfélmillió lépés... előképének is tekinthető, sok elemet át is másolt innen. A sorozat nagyszerűségét és mai forrásértékét az adja, hogy négy része a korszak televíziós propagandájának érzékeny, de szép leképezése16 – viszont a Szegedi madzagvasútról készült ötödik rész (a sorozat bevezetőjét sem tartalmazza) teljesen ellentétes a korábbi epizódokkal. A tragikusan fiatalon, autóbalesetben elhunyt Vinkler György rendezésében, Mocsár Gábor szkriptjéből készült szociográfia csak kihasználja a témát, vagyis hogy a szegedi kisvasutat meg akarják szüntetni, s valójában a parasztság erőszakos felszámolásáról szól a mű. A film szerkesztője Rockenbauer volt, gyártásvezetője pedig Péterfay Attila, az operatőre Gulyás János és Jeles András. Ezen epizód majd’ egy évvel később került képernyőre (1973. április 23.) és mindösszesen egyszer ismételték, 10 évvel később (1982. november 18-án). Ezen eset is bizonyítja, hogy Rockenbauernek micsoda felfedező tehetsége is volt. Azonban rájött, hogy újabb külföldi utazásra nem lesz lehetősége, így hazai tájak felé fordult. Nagy terve volt a Magyarország bédekkere17 című sorozat elkészítése, de nem támogatták terveit. Forgathatott riportot Heyerdahlról,18 szerkeszthetett és újra kiadhatta köteteit.19

Szakmai, művészi siker – lelki, szellemi összeomlás

A napsugár nyomában (1972/73) széria, mely a rendező egyik főművének számított, egyáltalán nem úgy született meg, hogy azzal ő is elégedett lett volna. Sylvester András egy hatalmas forgatókönyvet kapott dr. Balogh János biológus professzortól, Élet a földön címmel. Ezután kijárta a Hungarofilmnél, hogy a produkció 15 ezer (más források szerint 6 ezer) dollár valutát kapjon. Sylvester Rockenbauerre testálta a feladatot, amelyhez öt hónapos utazás-forgatás is tartozott, különböző tájakon: Peru, Tűzföld, Galápagos, sűrű dzsungelek és sivatagok. Sajnos a csapat nem csiszolódott össze: egyrészt Rockenbauer nem Szabadost kapta operatőrének, hanem Halász Mihályt, másrészt 16 mm-es anyagra kellett dolgozni és a felvett filmanyag túlfényezett, slejeres lett, máig nem tudni, miért. Harmadrészt Balogh és Rockenbauer között feszültség támadt, ugyanis a professzor az előre beígért látványosságokat nem tudta megmutatni a kamerának, vagy máshol kellett volna keresni azokat. Rockenbauer is úgy ítélte meg, hogy nem volt elég tapasztalt egy ilyen szervezéshez.20 Az ellentét odáig fajult, hogy Balogh Peruban otthagyta a stábot és a Rockenbauer–Halász párosnak a sorozat utolsó negyedét nélküle kellett leforgatnia. Később a gyártásvezető, Sík Endre pedig elhagyta a film negatívjait, így a sorozat nyersanyaga – az elmondások szerint – elveszett. A szériát 1973-ban mutatták be, 13 részben, nagy sikerrel. De Rockenbauer nem volt elégedett, nem kapott „felülről” elismerést, elátkozottnak érezte sorozatát, könyvben sem írta meg élményeit.

A napsugár nyomában, 10. rész: Az inkák igazi aranya

A napsugár nyomában a maga korában látványos egzotikum volt, de mára némileg poros dísszé vált. Ennek több oka is van. A sorozat alapkoncepciója egyrészt Balogh professzor renoméjának emelése volt, ami a mai szemmel erőltetett. Másrészt egy olyan expedíciós filmet akartak csinálni, amely a napsugár mentén, a fotoszintézis folyamatán keresztül az élet és leginkább a víz nyomait tárja fel az ausztráliai sivatagban, az új-guineai esőerdőben, az óceániai korallokban, hatalmas tűzhányók mellett, a Grand Canyon keletkezésében, az Andok emberi kultúrainak kialakulásában, a Tűzföld és az Antarktisz mostoha körülményei között. Magát „nem szabályos útifilmnek” írta le és valóban az is lett. Például Rockenbauer a 12., antarktiszi epizódban kénytelen volt korábbi filmjének felvételeit felhasználni (plagizálni). Ennek ellenére minden, amit hozzátett a filmhez, az tisztán az ő kézjegyét viseli. A lemenő napsugár mint első kép, az emberi tényező bemutatása, a természeti értékek feltárása és ezek jelenléttel való aláhúzása teszi élvezetessé a filmet. Az első három részben még alig tűnik fel, hogy a társadalmi kérdéseket nem feszegeti a sorozat, ám az ötödiktől nyolcadikig tartó epizódokban folyamatosan azzal foglalkoztak, hogyan lehet hasznosítani a sivatagot, az erdőket, a vizeket. A természeti népeket többször a „fejlődés legalacsonyabb fokán élő népek”-ként írja le (6. rész), településeiket „kőkorszakban élő félcivilizált falvaknak” láttatja (7. rész), többször beszél alacsonyabb és magasabb civilizációról (10. rész). Az őserdőbe ipart és fakitermelést javasol (7. és 9. rész), a Tűzföldre még több olajkitermelést (11. rész); az Andok alá kollektivizált mezőgazdaságot; szinte az összes tájat a hasznosítás szemszögéből közelíti meg: mennyit lehetne még halászni, vadászni, kiaknázni. Legalább három rész foglalkozik az esőerdő „hasznosításával”, és alig esik szó arról (legfőképpen az utolsó részben), hogy ez az erdőség termeli a világ levegőjét. Az iparosítás sehol sem kérdőjeleződik meg, még ott sem, ahol a filmen is látszik ennek káros hatása.

Nem tudni, hogy a korszellem technokrata, kolonialista, a fejlődést hajkurászó szemlélete, vagy az alkotók valódi gondolatai látszódnak-e. Ismerve azonban Rockenbauer korábbi munkáit, minden alázata és megbecsültsége ellenére elképzelhető, hogy a ’70-es évek elején ezek a gondolatok nem álltak távol tőle. Baloghnak ez volt az első filmsorozata, későbbi munkáiban jóval árnyaltabban jelenik meg ez a kérdés, és Rockenbauer is máshogyan fogalmaz már ezután, de érdemes leszögezni, hogy a rendező a természetet olyan kihívások helyeként fogta fel, az érdekelte belőle, amelyet meg lehet hódítani, le lehet győzni (barlangok, hegycsúcs, jégkontinens).

A napsugár nyomában 1972 végén és 1973 elején forgott, vágása miatt csak 1974-ben került műsorba, de hatalmas siker lett. A bédekker filmjei ugyan nem készülhettek el, de Lengyel Gyula rendezésében elindult a Magyar tájak21 sorozat, amelyben felhasználhatta jegyzeteit és több epizódot is ő szerkesztett. Kézjegye legjobban a nyitóepizódban, A Hortobágy és környékében (1976) érhető tetten. Fontosságát az adja, hogy az itt használt feljegyzések későbbi munkáiban is megjelentek, például a kései Kiskunsági Nemzeti Park (1984/85, bem.: 1988) című két részes alkotásában. Az ipari hasznosítás szála azonban itt is kötelezően hangsúlyos elem.

Beszámoló a Kilimandzsáró-expedícióról az MTV stúdiójában. Rockenbauer Pál, Stenszky Gyula operatőr, Szabados Tamás operatőr, dr. Pócs Tamás tudományos munkatárs, Schelb Gyula hangmérnök (fotó: Fortepan)

1975-ben két filmjét mutatták be, ebből a Vác 900 éves című (1975) egész estés ismeretterjesztő megrendelésre készült, de több díjat is nyert. Szibéria folyóin szeretne végigutazni, de csak a TIT-ben tart népszerű előadásokat.22 Jelleme részben megváltozik, sokkal sebezhetőbbnek érzi magát. Mégis ekkor kerül sor életének egy nem várt fordulatára: gyermekkori olvasmányélményeinek írója, Teleki Sámuel útjára léphetett.

Az UNESCO felkérte a magyar tévét, hogy forgasson filmet Tanzániában a faluszervezésről, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium is támogatott. Két kisfilmre szólt a megbízás, nemzetközi összefogásban. Rockenbauer azt kérte, hogy ha megcsinálják filmeket, finanszírozzanak neki egy expedíciót a Kilimandzsáróra. Elfogadták és elkészült az Afrikai örömeink sorozat első, 70 perces epizódja, a Jöjj, nézd a KilimandzsárótVallomás egy hegyről, négy tételben (1977), amely Rockenbauer Pál legsikerültebb filmje lett. Ugyanis nemcsak egyszerre ismeretterjesztő, dokumentum- és lírai tájfilm ez, hanem őszinte ars poetica is: az ismeretterjesztés formai fogásait felvonultató lírai képfolyam. A résztvevő filmezés antropológiai szemüvegén lassan érkezünk el Rockenbauer Pál önvallomásáig, ahogyan valóra válik 40 éves álma. De nem csak erről szól a Kilimandzsáró-film: Stenszky Gyula és Szabados Tamás varázslatos „jégvilágos” képeiről, Weöres Sándor versrészleteiről, az expedíció dokumentálásáról, a két csapat hegymászásáról. A sorozat 40 napos forgatásából hat nap volt a hegy megmászása. Ebben az alkotásában látszik legtisztábban Rockenbauer filmezésének lényege: az alázattal, szerénységgel, odafigyeléssel végrehajtott munka; az, hogy a filmkészítéssel lehet egy „bizonyos feladatot végrehajtani”. Bátran állítható, hogy – eklektikája ellenére – a szakmán belül a legnagyobb műalkotásokkal egyenértékű film született a Kilimandzsáróval.

Másfélmillió lépés Magyarországon (kép: MTV)

Az 1977-re elkészült film közönség- és művészi siker is volt, de a sikert beárnyékolta sok epés kritika23 és Rockenbauer sértődése is. Az expedíció során rengeteg fotó készült, és a rendező úgy gondolta, hogy készít egy sorozatot, amelyben a stáb sztorikat mesél, miközben e fotókat és filmrészletek nézik. Ez volt az Afrikai örömeink (1977) további öt része.24 A vezetőségnek is tetszett az ötlet, ezért főműsoridőbe tették a szériát. Nem kellett több a kor legnagyobb humoristájának, Hofi Gézának, és paródiát csinált a műsorból, amely ugyan növelte Rockenbauer ismertségét, de ő vérig sértődött a viccen. Méltánytalannak érezte, hogy a sok munka és a kényszerből választott stílus miatt kinevetik vagy ízlésficamosnak jellemzik műsorát.25 Végül az expedícióról írt könyvét nem is adta ki. Gyötrődése csak mélyült.

Rácz Gáborral mégis leültek, összegyűjtötték az ötleteiket és 1978-ban megalapították a televízió szervezetén belül a Natura Szerkesztőséget. A csapat azért kapott zöld utat, mert Nagy Richárd, a tévé akkori elnöke és elnökhelyettese, Szinetár Miklós is természetszerető emberek voltak. Ám a folyamatos harcok megmaradtak a pénzekért és az este 8 órai műsoridőért, amikből rendszeresen a politikailag jobb kapcsolatokkal rendelkező, irodalmi-színházi telejátékok kerültek ki győztesen. Rockenbauer idegeit ez és a bürökrácival folytatott harc tovább őrölte. Az intézményesülés eredményeként Rácz később mégis leforgathatta régi nagy álmát, a Tizenkét hónap az erdőnt (1988), Rockenbauer Pálnak pedig elindult utolsó nagy alkotói korszaka.

A megvalósulatlan „túra-trilógia” és a „végefőcím”

1971-től a tévé ifjúsági osztályán dolgozott egy újságíró – a rendszerváltás után elnöke is lett az intézménynek –, aki valamikor 1976-77 fordulóján odalépett Rockenbauer Pálhoz, azzal, hogy ha expedíciós filmet akar csinálni, akkor miért nem forgat a Kéktúráról. Ő volt Peták István. Mivel Rockenbauer már tervezte ezt a sorozatot, ezért összeültek. Először úgy gondolták, hogy a tájakat külön évszakokban mutatják be, majd végül azt a formát választották, hogy egyszerre járják végig az utat, de Rockenbauer ragaszkodott ahhoz, hogy – mivel a szelídgesztenye nagy rajongója volt – az őszi, kőszegi gesztenyesütések legyenek benne. Ezért járja be a sorozat fordítva, északról nyugatra az útvonalat, hogy erre az eseményre odaérjenek. 1977-ben beadták a tervet, de a magas nyersanyagigény miatt a tévé vezetői hallani sem akartak róla – csak akkor fogadták el a filmet, amikor a Natura létrejött. 1978-ban Rockenbauer és Sáfrány József bekérték az összes érintett község tanácselnökétől, párttitkárától, helytörténészeitől az adott terület/település bemutatását, majd az egész útvonalat bejárták. 1979 augusztusában pedig, 76 nap vándorlással végigfilmezték az Országos Kéktúrát.26 Több utóforgatás után, 1981 májusában kezdték el vetíteni a Másfélmillió lépés Magyarországon című 14 részes sorozatot. Sikere mai napig megkérdőjelezhetetlen, a sorozat remekül öregszik és kulturális értéke vitathatatlan.

Feltehető a kérdés, hogy mi volt a receptje, hiszen az Országos Kéktúráról korábban is készült sorozat.27 A választ nehéz megadni, de az egészséges, felfedező és szépséget meglátó hazaszeretet mindenképpen az egyik tényezője. A részvevő, expedíciós forma a hitelességet, a táj és az ember egységes összefogása egy időpillanatban a mélységet, az arányok remek tartása, a kiváló operatőri munka, a rendezés a letisztultságot, a baktató dramaturgia pedig az izgalmas tempót adja. Rockenbauer remekül adagolja az információkat, ráérzett, hogy 1979-ben még éltek falun a hagyományok, a 19. századból átnyúló történetek, szokások és gyakorlatok, melyekhez tisztelettel közelített és ezt a bölcsességet adta a nézőnek is. Ehhez még hozzájárult, hogy a film nemegyszer bírálja a környezetszennyezést, a kulturális értékek elkótyavetyélését, a pazarlást. Rockenbauer szinte a népi írók hagyományát vitte itt tovább.  

Megjegyzendő, hogy a kádári pangás éveiben a közönség már vágyott egy ilyen élvezhető, a vidéket szerető, szociográfiai igényű sorozatra, és az, hogy az alkotók az átélő bemutatást választották, sokaknak elérhető közelségbe hozta a tájakat. Az urbánus nézők nagy része ugyanis „városi menekült” volt, vagyis a film előtti két-három évtizedben, az erőszakos kollektivizálás hatására költöztek el faluról, nem ritkán azokból a településekről, ahol a forgatócsoport csapata járt. A sorozatot elemezték már sokféle módon, mi megelégszünk azzal, hogy elmondjuk: Rockenbauer Pál valószínűleg az alműfaj, a honismereti sorozat legsikeresebb alkotását forgatta le, amit nagyon sokan próbáltak utánozni, eredménytelenül. A bukásoknak mindig egy oka volt: a stábok lustasága.

Két keréken Magyarországon - cikk a Tolna Megyei Népújságban, 1983-ban

A rendező viszont trilógiát tervezett a sorozatból, de nem úgy, ahogy az később megvalósult. A második széria a Vízi Nagy Kört járta volna be.28 Ám a sorozatot túl költségesnek találták és lefújták. Ekkor ismerkedett meg az ifjú szerkesztővel, Gyenes Károllyal, aki szó szerint követte őt. Ketten együtt továbbléptek, és úgy gondolták, hogy a trilógia másik darabját, az Országos Kerékpáros Körtúrát biciklizik körbe. Az előkészítés jól zajlott, minden készen állt a forgatásra, mikor egy hivatalnok „lelőtte” a forgatást. Az alkotók nem akarták veszni hagyni a jegyzeteiket, és 1983 nyarán, csak hangszalagokkal felszerelkezve, a rádió számára elkészítették a Két keréken Magyarországon című műsort. Néhány újság hírt is adott a rögzítésről.29 A többször összevont részek és ismétlések miatt 59 részes hangsorozat inkább kuriózum, amelyből nagyon hiányoznak a képek, de rengeteg értékes interjút tartalmaz. A műsor még azon a nyáron adásba került, de azóta nem érhető el.

Kecskeméttől a Pamírig

Rockenbauer „hét szűk esztendőként” fogta fel ezt az időszakot a kudarcok miatt. Ennek ellenére szebbnél szebb filmeket szerkesztett. Rácznak átadta a Natura vezetését, amely folyamatosan fejlődött. Elkészült Balogh professzor új sorozata is, A megsebzett bolygó (1979), amelyet Rockenbauer visszadobott, helyette maga Rácz csinálta meg. Ugyanis Rockenbauer a Pamírra készült, új expedíciót szervezett, hegymászásra adta a fejét. Előtte azonban még a mélybe szállt: az Egy expedíció idézése: a Béke-barlang felfedezése (1980) a Másfélmillió… mellékfilmje, múltidéző riportfilm, Trentóban díjat kapott érte. Közben készült az új útra: téglákkal megrakott hátizsákkal biciklizett napi szinten, a kecskeméti Repülőorvosi Kutató Intézetben trenírozott csapatával. Innen indultak a hegységbe. A Kecskeméttől a Pamírig (1982) egy órás filmje némileg különc Rockenbauer-film, amelynek célja az Iszmoilí Szomoní-csúcs (akkor Kommunizmus-csúcs) elérése. A csapat új, a képek látványosak, eleve a felütés egy nagy lavinával indít. A hegymászás minden percében ott az életveszélybe rejtett feszültség, a küzdelem és a vágy. Ez utóbbi érezhető a felkészülő vizsgálatok képsorából is, a beszélő fejekből és a hegymászásból: az életveszélyes tét a korábbi műveiben nem volt benne. Rockenbauernek nem is sikerült a csúcstámadás és az utolsó táborhely előtt feladta az utat, de nem volt csalódott. Érezte, hogy utolsó nagy művét alkotta meg.

A kubai tévével búvárfilmet forgattak, amelyet szintén Rockenbauer kapott meg. Ehhez azonban meg kellett tanulnia a mélymerülést, és a rendező 50-en túl valóban „új” mélységekbe merülhetett. A közel 60 perces Magyar búvárok kubai vizeken (1984) című filmben Rockenbauer kissé ki is neveti saját magát ebben az új környezetében. Forgat olasz hegymászókkal, kénbányáról készít filmet Cipruson.

Magyar búvárok kubai vizeken

Gyenes Károllyal előkészítik az új folytatást, az …és még egymillió lépést, és 1986 őszén újra elindul a csapat dél-dunántúli tájak felé.30 A forgatásról Rockenbauer erőtlenül érkezik vissza, alkotói válságba kerül, több kollégájával elégedetlen, a vágással sem halad. Csöndet, nyugalmat akart, elege lett a tévéből, kilépett a Naturából és Vitray Tamás osztályához ment. Több filmjét hiába készítette el, nem tudta befejezni. Előkészített egy újabb expedíciós filmet, amely a Spitzbergákat mutatta volna be, majd váratlanul – az utolsó pillanatban – lemondta a sorozatot, amit végül Stenszky Gyula csinált meg. Az írnok alászáll az alvilágba című ásatásfilmjéhez (1985) nyersanyagot a Naturától kért. Utolsó filmjében, a Kilenc ember falujában (1986) egy pusztuló ormánsági faluról nesélt, közben utóforgatásokat bonyolított le az …és még egymillió lépéshez. Fáradt volt, de tele tervekkel, ám később azok is elfogytak. Filmet akart csinálni a Kéktúráról télen, portréfilmet Bechtold István kőszegi solymászról, faluportrét Kehidakustányról31 – ezek részben meg is valósultak.

1987 novemberében, Vitray Tamás Teleráma műsorában még arról beszélt, hogy az újabb millió lépése 7-8 részes sorozatként hamarosan készen lesz. Nem várta meg a végét. A hónap végén hálózsákjával kivonult a Naszály-hegy lábához, majd rengeteg altatót vett be, magára húzta a zsákot és örökre elaludt. Az állatok által kikezdett testét táborozó gyerekek találták meg. Az okokat többen találgatják: szerelmi viszony egy ismert orvosból lett politikussal, bankügyletek, váltakozó depresszió is előkerült már az évek során. Igazából lényegtelen.

Az örökség

Az ...és még egymillió lépést (1987) már Gyenes Károly vágta össze, ami látszik is az 1989 januárjában bemutatott sorozaton. A túracsapat a Dél-Dunántúlt járta végig, a sorozat sokszor ismétlődő, terjengős, és vannak epizódok, amelyben alig történik valami. Gyenes nem hagyott semmit vágóasztalon, a sorozat így 18 részes lett (4 résszel hosszabb, mint az eredeti és dupla olyan hosszú, mint amennyit Rockenbauer elképzelt). Ugyanez jellemzi a kör bezárásaként elkészült, az Alföldet bejáró Kerekek és lépéseket (1991),32 amellyel a csapat 1990 nyarán visszatért a Kéktúra Nagy-Milicen lévő pontjára. Gyenes stílusa itt is hosszadalmas (26 részes), mégis neki sikerül legjobban tovább vinnie Rockenbauer örökségét. De a különbség látszik: ha Gyenesnél tüsszent az operatőr, vagy magát filmezi, azt is belerakja a kész műbe. Rossz szokása, hogy interjúalanyait jellemzi (megjegyzi, ha valaki ittas, vagy megkopott az emlékezete), amit Rockenbauer sosem tett, inkább kivágta. A Nagy Vízi Kör nem készült el, de Gyenes vezetésével megcsinálták a téli kéktúrás filmet, végighajózott a Dunán és a Tiszán. Több emlékműsort szentelt Rockenbauernek, és egészen a mézesmázos epigonok térhódításáig Gyenes remek műsorokat forgatott. Az útifilmezés azonban átalakult, s ma már ez a stílus is új formákat keres.

A Rockenbauer Pál-emlékfa a róla elnevezett Dél-dunántúli Kéktúrán (fotó: Burger Barna - a Kéktúra hivatalos Facebook-oldaláról)

Rockenbauer Pál emlékét nemcsak a Dél-dunántúli Kéktúra33 neve, tucatnyi emléktábla, emlékfa, rendezvények és filmjei őrzik, hanem a bakancsosok, természetszeretők nem is olyan kicsi szubkultúrája is. A magyar Cousteau nem lehetett belőle, inkább a magyar Odüsszeusszá vált. Bátran állítható: munkássága a magyar népi kulturális vonalat erősíti, ahol az ember és a tája egységben él. Hosszú, magyarázó körmondatai ma már nem illenének az ismeretterjesztésbe – igaz, ma már nem is lehetne rögzíteni azt, amit ő megörökített. A Kilimandzsárón alig van hó, miképpen a vidéki Magyarország kultúrája is feloldódott, sőt már a filmszalag is szinte eltűnt. Kedvenc növénye ölelésében, egy szelídgesztenyés ligetben szeretett volna nyugodni, ezért került sírja Zengővárkonyba. Tragikus, hogy a liget sincs már meg, mert egy gombafertőzés megtizedelte a fákat. Emléke viszont él.

A Másfélmillió… című sorozatát azzal kezdte, hogy nemcsak filmet szeretne forgatni. S valóban ennél többet tett. Nevéhez legfőképpen úgy lehetünk méltók, hogy az ember, a kultúra és a természet felé alázattal közelítünk. Legalább úgy, ahogy ő tette.


Jegyzetek:

1 Dolgozatunk gerincét kutatómunka és az elérhető filmes alkotások újranézése adta. Szerettünk volna az egykori Magyar Televízió iratanyagában is kutatni. Ám a jogutód, közfeladatot ellátó szerv (MTVA) nem biztosított erre olyan lehetőséget, amilyet a magyar törvények lehetővé tesznek. Így csak bízni tudunk abban, hogy egyszer kutathatóvá válnak ezek az anyagok és Rockenbauer munkásságának objektívebb megismerése is lehetővé válik. Az itt jellemzett filmjei mellett még egy tucatról van tudomásunk, de sajnos ezeknek csak egy részét tudtuk felkutatni és elemezni. Munkánkhoz több más cikk és interjú mellett Dunavölgyi Péter riportjait használtuk fel. Reméljük, minél tovább fent marad ez a gyűjtemény az interneten: https://www.dunavolgyipeter.hu/

2 Vö. Szabad Ifjúság, 1952. április 23. 1. o.

3 Lásd: Ring – Nyílt küzdőtér, II. évf. (1990) 17. sz. 20-21.o.

4 Egyes források szerint 1956 őszén az ELTE tanulmányi osztálya értesítést kapott, hogy induló televízió munkatársakat keres. A tanárok ajánlására került Rockenbauer a jelöltek közé és végül az összes rostát teljesítve került a médiába.

5 Rendszeres szerzője volt a lap A mi világunk gyerekeknek című rovatnak.

6 A széria egy korábbi, 1953-as kisfilm sorozatkénti folytatása volt.

7 Az Anyag- és Árhivatal és a Magyar Vadászok Országos Szövetsége akkori elnöke.

8Levante vizein. Epizódok: 1) Tengerészélet, 2) Török partok – görög szigetek; 3) Föníciai partokon 4) Izmir és Ephesos, 5) Tájékozódás műszerekkel

9 Kocsis Sándor operatőr és Szűcs László rendező volt Rockenbauer két társa. Olajos Árpád, a Székesfehérvár első tisztje volt felelős a három fős csapatért.

10 Rockenbauer Pál: Szívességből a Mediterránban, Táncsics Könyvkiadó, Bp. 1968.

11 Kritikát lásd: T.I.: TV-figyelő, Zalai Hírlap, 1966. szeptember 13. 5.o.

12 A televíziós újságok szerint négy, félórás epizódban került bemutatásra, elképzelhető, hogy ez a változat a Szabados 16 mm-es, fekete-fehér kamerájával rögzített nyersanyagból jött össze.

13 Rockenbauer Pál: Csipetnyi Antarktisz, Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1970.

14 Több műsort és filmet is gyártott ekkor, például a vértesszőlősi feltárásokról sorozatot szeretett volna, de csak a Keressük együtt az ősembert! (Bem: 1970. augusztus 5.) című, alig 20 perces film született meg. Vö. Sényi Imre: Az ősember levele, in. Határőr – A BM Határőrség és a BM Karhatalom lapja, XXV. évf. (1970) 29. sz. 14.o.

15 1972 nyarán például a tévében mutatta be Balázs Dénes Hátizsákban kamerával című, 52 perces kisfilmjét.

16 Az epizódok: A hegyközi vasút (1972. február 19.), A hanyi vonat (1972. február 26.), A bugaci vasút (1972. március 4.), Vasút a Bükkben (1972. március 18.). Egyes epizódokat Rácz Gábor rendezte.

17 Részletes útikönyv. Nevét onnan kapta, hogy Karl Baedeker lipcsei könyvkiadó publikált elsőként sorozatban minden gyakorlati tudnivalót közlő útikönyveket a 19. század végén.

18 Señor Kon-Tiki Budapesten, 55 perc, Bemutató: 1972. március 7.

19 Főleg az Amiről a térkép mesél (Móra Könyvkiadó, Bp. 1974.) című oktatókönyvről van itt szó. Rockenbauernek a kiadókkal is meggyűlt baja, akik folyton slendrián módon, változtatva, s emiatt hibáktól hemzsegve küldték nyomdába kéziratait.

20 Lásd: T. A.: A napsugár nyomában jártak, in. Szolnok Megyei Néplap, 1974. december 29. 25.o.

21 A sorozatból 1976 és 1991 között 33 epizód készült. Az összes nagy nevű természetfilmes dolgozott rajta. https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_t%C3%A1jak_(filmsorozat,_1976). A stáblisták szerint Rockenbauer az első hét rész munkájában vett részt, de a Balatonról, Kőszegi-hegységről, Kiskunságról, Tolnai-dombságról szóló részek csak annyiban érdekesek, hogy a rendező felhasználja őket a későbbi sorozatban.

22 Heltai Nándor: Kőbányától az Antarktiszig. In: Petőfi Népe, 1975. február 4. 5.o.

23 Köztük a legjelentősebb Váncsa István Gnúvad a szemem avagy Budapesti örömeink, In: Élet és Irodalom, 1972. október 1. 12.o.

24 Az epizódok címei: 2. rész: A cím védelmében; 3. rész: Tanzánia szépségei; 4. rész: Mangaszta rajta van a térképen; 5.rész: A „Főnök”; 6. rész: Együttesen könnyebb.

25 Az Afrikai örömeink abból az ötletből született, hogy néhány száz méternyi mozgóképük és rengeteg fotójuk maradt az expedícióról, amelyet élménybeszámoló jellegű műsorban adtak közre. Rockenbauer is inkább filmsorozatot szeretett volna, de arra sosem volt pénz.

26 A forgatás nem volt zökkenőmentes. A forgatókönyvet az egy évvel korábbi terepszemle alapján állították össze. Közel 200 válaszlevél érkezett a megkeresésekből. A színes film nagyon érzékeny volt, 5-8 fokon kellett akkor tartani. Péterfay Attila gyártásvezető volt az, aki 6-10 naponként átvette a nyersanyagot vagy szállította azt, a szakértőket, illetve kielégítette a csapat felmerülő igényeit. Még az Esztramos-hegynél tönkrement egy kazetta, a Mátra és Bükk anyagát pedig újra kellett venni. Mivel több fahrtos beállítás is látható a filmekben, ezért jelentős utóforgatás is volt. Vö. Szabados Tamás: Kamera és hátizsák – Film készül a Kék Túráról, In. Turista Magazin XXXI évf. (1979) 5. szám (május).

27 A Magyar Természetbarát Szövetség Barangolás a kék úton címmel rendelt moziban vetített sorozatot a Filmgyártól, amelynek első részét 1962-ben, második részét 1963 februárjában vetítették. Ezeket a rövidfilmeket Mönich László rendezte.

28 Erről a Másfélmillió lépés… Sümegtől az Alpokaljáig Rába-parti epizódjánál tett említést. A vízi túra útvonala: Budapest – Duna – Sió – Balaton – Zala – szárazföldi átemelés – Rába – Duna – Budapest vonalon. http://mtsz.org/vizi_nagy_kor

29 Például S. N.: Két keréken Magyarországon, In. Tolna Megyei Népújság, 1983. június 4. 25.o.

30 1986. augusztus 31. és október 12. között, 43 nap alatt, 680 km-t tettek meg Velemtől Szekszárdig. Ekkor a Dél-dunántúli Kéktúra még csak Kaposvártól Szekszárdig tartott.

31 V.ö: Vadas Zsuzsa: A Kilimandzsárótól Kehida-Kustányig, In. Rádió- és Televízió Újság, 1985. szeptember 2. 2.o.

32 Muszáj megemlíteni, hogy Gyenes remek sorozata 1991-ben került adásba és a tévé többször ismételte, de videókazettán nem jelent meg, szemben két elődjével. Jóval később, DVD-változatban látott napvilágot, ám a forgalmazó majdnem négy órányi (!) anyagot vágott ki a sorozatból és később ezt a csonka verziót is vetítette a tévé. Így az eredeti változat csak az MTV archívumából ismerhető meg. https://nava.hu/id/269966/

33 A jelenlegi túramozgalom útvonala nem fedi le a filmben bejárt utat.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Kapcsolódó filmek

Friss film és sorozat

  • A sziget szellemei

    Színes filmdráma, 109 perc, 2022

    Rendező: Martin McDonagh

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A sziget szellemei

    Színes filmdráma, 109 perc, 2022

    Rendező: Martin McDonagh

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu