A leghosszabb magyar film jelzőjével Tarr Béla Sátántangója büszkélkedhet. De kevesen tudják, hogy Tarr a dobogó második (sokáig vezető) helyét elfoglaló, négy és fél órás Filmregénynek a rendezőasszisztense volt, míg állandó alkotótársa, Hranitzky Ágnes a vágója. De vajon mennyire nézhető a Filmregény? Mit adhat manapság a Budapesti Iskola improvizált, beszélő fejes doku-játékfilmje? Aki beleveti magát, nehéz filmet kap, de cserébe hitelesen átélheti a pangás éveinek (1964-1982) legkisebb rezdüléseit is. A Filmregény ugyanis igazi történelmi forrás, a ’70-es évek elbeszélése.

1969-ben kilenc filmes (rendezők, operatőrök, írók) a Filmkultúra hasábjain megjelentette a Szociológiai Filmcsoportot! című kiáltványt, amely máig a magyar film egyetlen programszerű mozgalmának indítása.¹ Céljuk volt, hogy „résztvevő megfigyeléssel” valós társadalmi anyagokat gyűjtsenek, s azt a kollektíva segítségével filmnovellává gyúrják össze. Az ebből kinövő Budapesti Iskola mozgalom filmjei a túlérett kádári miliő és a brezsnyevi resztalinista éra mély bugyraiba szálltak le.²

A gyűjtött és rögzített életvilágokat az alkotók fikciós történetekbe ágyazták, hogy aztán autentikus amatőrökkel filmre vigyék. Ha párttitkár a szerep, akkor párttitkár a szereplő is. A Dárday-Szalai páros monstre filmalkotása alcímében (Három nővér) tolja nézője elé a mozdulatlanság csehovi éráját, rímelteti azt a ’70-es évek Pestjére. A 270 perc alatt valójában 20-25 kisfilmet láthatunk, melyek a politikai társadalmasítás szintjeit veszik enciklopédikusan át. Már a nyitás is reflexív: az inzertek alatt a stáb duruzsolása hallatszik, majd hirtelen csapó után egy tévéképernyő keretéből „emelkedik ki” a Magyar család tipikus riportja. A szülők (Dézsi Imre, Dézsi Imréné) „vidéki menekültek”, akik „meghallották az idő szavát”, s a summás földműves világból az ipar csalogató hatására kerültek a fővárosba. A „felszabadulás” utáni újrakezdők nemzedéke az övék, akik másfél szobás lakásban élnek három lányukkal. Zsuzsa (Bodnár Eszter) – a legidősebb – textiltervező, Mari (Szakács Zsuzsa) az építőipari vállalat adminisztrátora, Ági (Himmer Márta) pedig közgáz-hallgató. A filmnovella írja: „alig vannak valamivel az indulás előtt”³. Mindhárman a kamerának fordulva mutatkoznak be, beszélik el vágyaikat lakásról, férjről, gyerekekről, s arról, hogy „egész legyen az életük.” Mindnyájan a kisszerűségből akarnak kitörni.

Zsuzsa saját műtermet szeretne lakással, de szeretői és környezete is cserbenhagyják: „visszatért felesleg vagyok” – mondja. Ő a legidősebb gyermek, rövid házassága is kudarc volt. Fiatalabb testvére felnövése az ő öregedését is jelentette.⁴ Fásultságát állandó ideges bizonytalansága feszélyezi. Mari az építőipari vállalat ünnepségén többedmagával József Attila-estet ad elő, a „kulturális” biztosok tipikus párttitkári dumával cenzúrázzák a darabot. A film alkotói még élcelődnek azzal a szcénával, amikor a párttitkár kitünteti az előadókat, az „ezek az építők, akik hallották [a darabot], azok alakítják a költészetet” sallangszöveggel, majd erre ünneplő, habzsoló munkásokat vágnak rá. Mari balatoni flörtje alkalmával ismerkedik meg egy sörgyár üzemi újságírójával, Sanyival. Mivel adminisztrátori munkáját utálja, ezért az újságírásra vált, de kezdeti segítői elhagyják. Kapaszkodókat keres, belerohan egy házasságba, gyermeket szül, de Sanyit is megtartja magának szeretőként. A sörüzem munkásaival csinál riportot, majd megírja, hogy a dolgozók többet is kereshetnének, ha a gyártógépeket magasabbra kalibrálnák. A cikk megjelenés után előveszik és ekkor hangzik el az újabb szentencia az üzemlap főszerkesztőjétől, amely a kommunista időszak csendes, de annál kíméletlenebb konformizmusra való utasítását jelzi: „ugyan a gép nem termel eleget, de te mégsem írhatod meg, mert nem értesz hozzá.” Mari sorsa körbe ért. A céltudatos, értelmiségi, filozófiai kérdésekkel foglalkozó Ági testvéreihez „képest nyílt, közvetlen a modora.”⁵ Tisztában van a körülötte lévő kisszerűséggel, de azt gondolja, intellektualizmusa predesztinálja a „jobb sorsra.” A szándék és akarat, a szabadság kérdéséről szeret vitázni: „Szabad ember az, aki ura a törvényeknek” – hangzik el tőle. Megismerkedik a vidéki, kissé úrias zenészcsaládból jövő (Gulyás György karnagy játssza az apát és felesége az anyát), de bizonytalan pszichológus-hallgatóval, Ferivel (Sárdi Tamás mai napig is Executive Coach). Látszólag szép és megértő kapcsolat áll előttük, de a lány teherbe esik és először párjának családja, majd a fiú is arra beszéli rá, hogy abortálja a gyermeket. A magára szedett intellektuális karakán aura szétesik, ugyanúgy, mint Zsuzsa élete, aki hiába szeretne kreatív lenni munkájában, sem önállóan, sem munkahelyén nem sikerül ez neki, s magánéletében sem sikeres. Még pszichiátere sem tud mit mondani neki. Öngyilkosságot kísérel meg a film végén, s a három lány ismét együtt van Zsuzsa betegágyánál.

A Filmregény egyik központi motívuma a két nemzedék közötti szakadék. Az apák még megtalálták az építés útját, de gyermekeik már csak lebegnek a kilátástalanságban. Gelencsér Gábor írta, hogy a film személyes sorsok közösségi megvalósíthatóságáról szól, s a befejezésben ennek a kudarcát látjuk.⁶ Ági sorsa a kapcsolatok szétrothadását mutatja be, Zsuzsa a reménynélküliséget jelzi, Mari története pedig a folyamatos mókuskerékbe kerülő szociális keretet mutatja be. Vagyis a lelki-szellemi-társadalmi erózió, a hit elvesztésének nagyepikája a Filmregény.

A Dárday-Szalai páros a dokumentumfilmek pillanat konzerválását használja narratívájával. Az egyes jelenetek a következményeket, vagy az okokat mutatják meg, de sosem az eseményt. A Filmregényben tehát nem látjuk a fő fordulatokat: Mari házasságának kialakulását, Ági abortuszát, vagy Zsuzsa öngyilkosságát. Ám az 1975-ben, élményanyagból írt filmnovellában pont ezek szerepelnek. Oldalakon olvasni arról, ahogy Feri lelki terror alatt tartja a lányt⁷, hibáztatja saját kudarcaiért, lefitymálja.

Zsuzsa öngyilkossága is részletesen szerepel a könyvben: „Délután 6 óra 10 perc van. / A speizben egy nagy papírdobozból gyógyszeres üvegeket vesz elő, kis kupacba szórja a különböző méretű és színű tablettákat, aztán a tenyerébe söpri az egészet, majd ügyetlenül vizet enged a konyhai csapból, de nem folyik itt sem – ezt is nyitva hagyja. A konyhaszekrényben egy kis lapos üveg tea rumot talál, a fogával lecsavarja a tetejét, bemegy az alkovba, lefekszik a díványra, a szájába gyömöszli a gyógyszeretek, rumot iszik rá többször is, hogy le tudja nyelni őket, elsimítja a ruháját és nyitott szemmel, várakozó figyelemmel fekszik. A dívány mellett hátratámasztós üvegkeretben Csaba egész alakos képe, mellette búcsúlevél. A rádióban Komjáthy György tánczenei műsora szól: »Csak a fiataloknak.« Nekem gyermekkoromban azt ígérték / hogy eljön majd és boldog lesz velem/ És én vártam őt, de nem jött senki sem/Az évek gyorsan teltek- múltak/a nyugtalanság bennem egyre nőtt/És én elindultam megkeresni őt/ Hol az a lány, ki soha- soha nem hagy el/ Hol az a lány, ki mosolyog, ha sírni kell/ Hol az a lány, ki mindent elvisel?....énekli Szörényi Levente. A konyhában előbb lassan csöpögve, majd egyre erősebben folyni kezd a nyitva hagyott csapból a víz. […] a gyomrára szorított kézzel fekszik mozdulatlanul, a szemfesték mellett kis könyvpatak indul el az arcán kétoldalt. / A hátratámasztós üvegkeretben Csaba egész alakos pózban lezseren mosolyog.”

E részlet a tárgyi és lelki folyamatok kölcsönhatásában is figyelemreméltó. Hogy ezt a tárgyiasságot mennyire sikeresen ültették át vászonra az alkotók, azt jól mutatja a film kétségkívül egyik legérdekesebb jelenete: Magyarék reggeli ébredése. A kamera az egyik szoba szegletéből követi a napját elkezdő családot 8 percen át. Az életszituáció, az összezárt generációk, az egymással való beszédmód, a lakáshelyzet, az alakok mozgása és szituációja mind-mind a ’70-es évek nagyvárosi miliőjének vegytiszta lepárlása. El lehet ezt játszani, díszletek és színpad közé szorítani, de olyan hitelességgel, ahogy a Filmregény teszi, az (már) nem lehetséges. Talán azt lehet mondani, hogy a mindennapi történelmi vizsgálatok (Alltagsgeschichte) szempontjából ez a jelenet az egyik leghitelesebb történelmi forrás.

A film forgatása viszonylag gyorsan lezajlott. 1976. április 22-én kezdték a próbafelvétekkel, de a legfőbb forgatási napok június és júliusban zajlottak, majd augusztus 14-én végeztek is. 1978. március 30-án kerültek moziba a kópiák. A film 5 millió 362 ezer forintból készült.⁸ Kritikai visszhangja vegyes volt, dicsérték az emberi változások hömpölygését, de sokszor sekélyesnek is ítélték.⁹

A Filmregény a mai napig nézhető, de elnyújtott riportjai miatt súlyos alkotás. Ha azt vesszük, hogy a Magyar család városi lakása ma már tipikus múzeumi kiállítási tárgy, akkor nem mindennapi időutazás ez a mozi. A Dárday-Szalai páros a marxizmusról nem lemondva, esszenciálisan mutatott be egy diktatúrát, amely szituatív eszközeivel társadalmasított, ítélte mozdulatlanságra állampolgárait, rakott bilincset kezükre. S a felütésben nem véletlenül citáltam ide Tarr Béla nevét. A Filmregény asszisztálása alatt maga is elkészítette saját dokumentarista játékfilmjét, ám ő már izzó drámai fesztültségre, robbanásokra helyezte a hangsúlyt. Nem hiába filmjének címe: Családi tűzfészek. Ő innen fejlesztette ki univerzális stílusát, amely a társadalmi szemcsézettségből a metafizikai örök körforgás mozdulatlanságába ívelt. Jó tudni, hogy ennek az útnak az eleje is valahol a Filmregénytől indult.