Kritika | Bereményi Géza: Eldorádó (1988) Kritika | Bereményi Géza: Eldorádó (1988)

Egy kiló arany a Halálnak

Bereményi Géza: Eldorádó (1988)

ÉRTÉKELD A FILMET!
Eldorádó
Bereményi Géza
1988

A Filmtett szerint: 10 10 1

0

A látogatók szerint: 10

10

Szerinted?

0

A rendszerváltás ikonikus filmje egyszerre önéletrajzi ihletésű mikrorealista látlelet és látomásos történelmi tabló, középpontjában egy már-már mitikussá növesztett karakterrel.

Adhattam volna azt a címet is ennek az írásnak, hogy Bevezetés a Bereményi-univerzumba. Bereményi Géza úgy „műfajtalan” alkotó – talán a leginkább az a mai magyar kulturális szcénán –, hogy „cseppben a tenger” módjára minden általa jegyzett alkotásban ott van az az összetéveszthetetlen élményanyag és világszemlélet, amely túlmutat a szigorúan vett műfaji és műnemi határokon: Bereményi azon kevesek közé tartozik, akik évtizedek során érvényeset tudtak létrehozni kis- és nagypróza-irodalomban, mozi- és tévéfilmben, színházban, dalszövegírásban. Nem író, aki filmet rendez, és nem rendező, aki ír, hanem mindez egyben – közhelyessé koptatott kifejezéssel, igazi reneszánsz ember, aki nem szűnő alkotóerejének különböző, de egyaránt működőképes kifejezőeszközöket keres és talál, de bármihez nyúl – és ezzel meg is érkeztünk az Eldorádóhoz –, arannyá változik a keze alatt.

Az élményanyagot említettem az imént: Bereményi lényegében „hozott anyagból” dolgozik, legyen szó az Eldorádóról és több tévéfilmjéről, az Antoine és Désiré vagy a Levél nővéremnek Cseh Tamásnak írott dalszövegeiről, vagy novelláiról (melyekből az író 75. születésnapjára jelent meg egy reprezentatív válogatás, Azóta is élek címmel), illetve nemrég megjelent, méltán ünnepelt nagyregényéről, a Magyar Copperfieldről. Ez a „hozott anyag” pedig nem más, mint önnön élettapasztalata, főleg gyermek- és ifjúkora. Az Eldorádó – műveinek jelentős részéhez hasonlóan – nem titkoltan önéletrajzi ihletésű: Monori Sándort, a „Teleki téri piac királyát” saját nagyapjáról mintázta, a szereplők majd' mindegyike a szerző emlékezetéből megelevenedve nyer alakot, a cselekmény alapjait pedig életéből meríti – nyugodtan kiírhatná a film elejére, hogy megtörtént események alapján, de ezzel csupán szűkítené az értelmezési lehetőségeket. Azok a történettöredékek, amelyekből Bereményi mozgóképes főművének szövete összeáll, bőven megtalálhatók írói életművének korábbi darabjaiban, és nemcsak az elbeszélés magját – a kisfiú aranyon visszavásárolt életét – megörökítő, a filmmel azonos című kisregényben; több részlet más novellákból adaptálódik a forgatókönyv lapjaira (a csapossal való beszélgetés, amelyben elhangzik, hogy már nem a pénz, hanem a kapcsolatok számítanak, A régi házban című írásból, az akasztott ember históriája a Hóesés a Vízivárosban című novellából származik): így indáznak egymásba a motívumok és a történetek ebben az epizodikus szerkezetű nagyfilmben – és magában a Bereményi-univerzumban.

Ennek az univerzumnak a középpontjában a Nagyapa már-már mitikussá növesztett, larger-than-life személyisége áll, az ő karakterében sűrűsödik össze mindaz, ami ebben a narratív keretben ember és történelem viszonyáról – itt, Közép-Kelet-Európában, azon belül Magyarországon – elmondható. Eperjes Károly, ahogy mondani szokás, lubickol a szerepében, kétségkívül pályája egyik – ha nem a – legnagyobb alakítását nyújtja. Bereményitől tudhatjuk egyébként, hogy „ő volt az egyetlen, aki helyett nem jöhetett szóba más” a filmben játszó színművészek közül – bár rajta kívül is olyanok remekelnek a főbb szerepekben, mint Pogány Judit, Andorai Péter, Eszenyi Enikő vagy Haumann Péter.

Az ő – vagyis a Nagyapa, Monori Sanyi bácsi – története köti össze a filmelbeszélés történelmi végpontjait, az 1945-től, a háború végétől az 1956-os forradalomig ívelő időszakot; és az ő személyiségfejlődése – vagy épp ellenkezőleg, fejlődésképtelensége – tükrözi mindazon történelmi folyamatokat, amelyek időközben lejátszódtak, és amelyekhez az Eperjes alakította főhős eleinte sikerrel, majd egyre kevésbé adaptálódik. A kereskedő, a nagymenő piaci alkusz, a megbecsült pátriárka és félvilági vagány ellentmondásokkal telített, mégis szinte minden tekintetben jócskán környezete fölé növő figurája, aki nemcsak az élet, de a halál árát is pénzben, ékszerben és aranyban méri; féktelen önzésében és – ugyanakkor – törődő gondoskodásában „kivásárolja” lányát és unokáját léha veje kezei közül; és magával a Halállal is üzletet köt unokája életéért: a diftériás kisfiút (ez is életrajzi tény, mint ahogy az is, hogy akkoriban a torokgyíkot nehéz, szinte lehetetlen volt túlélni) szó szerint a hullaházból hozza vissza – egy orvos megvesztegetésével, akinek az akkori idők legnagyobb anyagi értékét, egy egykilós aranyrudat ad cserébe – az életbe.

Halál pedig bőven van ebben a filmben, néha még látszólag indokolatlanul, minden előzmény nélkül is: az elgázosított mama elvesztését feldolgozni képtelen öngyilkos fiatalember; a sánta segéd, Berci, aki egyszer csak holtan fordul le a székről; az elkülönítő gyermektetemei; az utcán legépfegyverezett forradalmárok és katonák; és végül maga Monori, aki, ironikus módon, saját életét már képtelen megmenteni, akárhány aranyrúd lapuljon a zsebében. Olyan természetességgel halnak az emberek az Eldorádóban, ahogyan éltek – és ahogyan a történelem sodrában halni szokás. Bereményi filmjében ember és történelem viszonya sajátos színezetet kap: figurái, eltérően a szokványosnak mondható ábrázolásoktól, nem történelemalakító hősök, de nem is a történelem nyomása alatt élő, csetlő-botló kisemberek, nem igyekeznek uralni az eredendően rajtuk kívül álló, befolyásolhatatlan folyamatokat, de nincsenek is egészében kiszolgáltatva nekik; sorsuk elválaszthatatlanul fonódik össze a közösségi kataklizmákkal, a történelem mindennapi működésével – ha úgy tetszik, ők maguk a megelevenedett történelem.

Ezért is tűnhet fel – már-már paradox módon – egy értékvesztési folyamat részeként a Nagyapa tragikusba forduló sorsa: az arany elértéktelenedése nemcsak a kapitalizmusból kommunizmusba való átmenetet, a pénz mindenhatóságának alkonyát jelenti, hanem egy olyan új világ eljövetelét, amelyben a rátermettség, az egyéni teljesítmény – és ennek jutalmául: az egyéni boldogulás – perspektíváját felváltja a politikai elköteleződés, a hatalomhoz való törleszkedés és a gondosan kiépített kapcsolatrendszer – így válhat mégis az individuum alávetettjévé a vak történelmi erőknek. Akár ez is indokolhatja – az '56-os archív felvételek alkalmazása mellett – azt, hogy a film (nagyjából azon a ponton, ahol a forgatókönyv alapjául szolgáló nagyelbeszélés véget ér) színesből átvált fekete-fehérbe… (Külön izgalmas kérdés, hogy 1988-ban milyen kalandos úton-módon, miféle trükkök révén sikerült megrendezni egy ilyen világképpel rendelkező, az ötvenes évekről és magáról a forradalmi eseményekről kendőzetlenül beszélő alkotást, amely aztán méltán vált a rendszerváltás ikonikus filmjévé.)

Az Eldorádó így tud – a rendezői víziónak és nem kis mértékben Kardos Sándor invenciózus operatőri munkájának köszönhetően – egyszerre tárgyszerűségében is pontos, mikrorealista látlelet és látomásos, helyenként kifejezetten álomszerű tabló lenni, amelyben kéz a kézben jár az édes élet az elkerülhetetlen halállal. Pont mint a valóságban.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Eldorádó

Eldorádó

Színes és fekete-fehér filmdráma, 100 perc, 1988

Rendező:
Szereplők: , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

10

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu