Címke: eperjes károly

Tévésorozat készül „a nemzet aranyairól”

2024. március 8. – írta

A Nemzeti Filmintézet az elmúlt három évben a mozifilmek mellett több mint 300 televíziós alkotás megvalósulását támogatta; most a Televíziós Döntőbizottság hét produkciónak szavazott meg gyártási támogatást: 

A kommunista diktatúra keresztényüldözéséről forgat Eperjes Károly

2021. április 28. – írta

A Krisztus inge forgatása április közepén kezdődött az egyik leglátogatottabb magyarországi keresztény zarándokhelyen, Máriabesnyőn. Az Eperjes Károly rendezésében készülő alkotás az 50-es évek azon vészterhes időszakát idézi fel, amikor a kommunista diktatúra erőszakszervezete, az ÁVH brutális támadást indított a szerzetesrendek, egyházi közösségek ellen. A valós eseményeken alapuló film középpontjában a hit pajzsával küzdő ferences szerzetes, Leopold atya és a fiatal, ambiciózus ÁVH-s vallatótiszt, Keller főhadnagy párharca áll.

Átadták a Magyar Filmakadémia életműdíját

2020. február 29. – írta

Négy színművész, Béres Ilona, Cserhalmi György, Eperjes Károly és Pécsi Ildikó vehette át a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját pénteken este a Pesti Vigadóban, a Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemle keretében.

A mi kis falunk – Szabó István: Zárójelentés

2020. február 28. – írta

Senki nem mondhatja, hogy Szabó István talán utolsó filmje ne lenne meglepő. Az Oscar-díjas rendezőnek 82 éves korára jött meg a humora, emellett kedvet kapott ahhoz, hogy a korábbiaknál nyíltabban beszéljen az ügynökmúltjáról, rendezői zsenije viszont a Zárójelentésben felismerhetetlen.

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?