Ezt írtuk a filmről:

A kaméleonember – Robert De Niro-portré

Jellemzően sosem játssza, hanem éli a szerepeit. Legyen az adott feladat bármily összetett, szokatlan vagy bizarr, hágja át akármilyen mértékben a színészi komfortzóna kereteit, ő mindig, minden alkalommal átváltozik egy idegen hústömeggé, mely a szerep talapzatához horgonyozza magát, tökéletesen kiiktatva minden külső tényezőt. Nyolcvan esztendős lett Robert De Niro.

Hitchcock zeneszerzője voltam – Bernard Herrmann-portré

A 105 éve született Bernard Herrmann első filmje az Aranypolgár, az utolsó a Taxisofőr volt – ez a két határkő talán mindennél jobban jellemzi a közel 35 éven át ívelő karrier sokszínűségét. Ha bármelyik amerikai filmzeneszerzőről filmet lehetne készíteni, Herrmann lenne a legideálisabb jelölt – a művészi vízióit senki kedvéért sem kompromittálta, nekiment a stúdiórendszernek és még legfontosabb munkatársával, Alfred Hitchcockkal is szembement egy alkalommal. Habár magánélete a karrierjéhez képest színes volt (három felesége volt, az első kettőt ugyanúgy hívták, ráadásul unokatestvérek voltak), terjedelmi okokból inkább a szakmai tevékenységére összpontosítunk.

A pornómozitól a tarajfrizuráig – Csapón kívül 4.: Martin Scorsese: Taxisofőr

Idén negyven éves Martin Scorsese kultuszfilmje, a sokat vitatott, nagyhatású Taxisofőr. A Robert de Niro főszereplésével készült alkotás, bár Oscarral nem jutalmazták, a filmtörténet egyik klasszikusává érett, valószínűleg nem is kell bemutatni. Csak néhány érdekességet a kulisszák mögül.

Krisztust játszva – Modern messiások Új-Hollywoodtól napjainkig

Jelen összeállításunkban távlati képet vázolunk arról, hogy az elmúlt néhány évtized során miként, milyen módozatokban jelent meg a megváltó típusfigurája az amerikai filmben.

TIFF 2012, percről percre – A 11. TIFF filmjeiről megjelent szövegeink

Kedves Olvasónk! Eddigi szokásunkhoz híven idén is megpróbáljuk minél jobban „lefedni” az immár 11. kiadását ünneplő Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált. Minél több alkotásról szeretnénk minél hamarabb beszámolni, hogy a hatalmas dömpingben eldönthesd: bemész-e a film következő vetítésére (a jobboldali filmadatlapoknál pedig te is szavazhatsz). Ezen a folyamatosan frissülő (!) oldalon összegezzük, hogy melyik filmről, eseményről jelent meg kritika, beszámoló, recenzió. Jó tiffezést!

Enyém, tiéd, övé… New York mindenkié? – New York filmen

A város és a film kapcsolatáról elsőként Fellini és az ő Rómája juthat eszünkbe… igen, az övé, ez a birtokos eset rögtön rámutat arra a lehetetlenségre, amiről szó lesz a későbbiekben. Vagyis mindenkinek van saját New York képe, nekem, neked, neki, nekünk, és ragozhatnánk, ameddig jólesik. Ezért nem érdemes New York-ábrázolásról beszélni, csak többes számban: ábrázolások vannak. A város kisajátítja a róla készült képeket, nem engedi, hogy saját önképének ellentmondjon. Ezen okokból is én csak a New York-filmek egy önkényes ábrázolását mutatnám be, amelyekben a metropolisz nem a turisták által megismert és képeslapokon hazamentett város.

Az utolsó Cézár – A Columbia stúdió története II.

Míg a trösztellenes per a legtöbb stúdió számára hanyatlással járt, a Columbiának a további felzárkózásra jelentett esélyt. Bár a Paramount-határozat és a televízió terjeszkedése komoly hatással volt a filmiparra, Harry Cohn így is évente több mint 40 filmet gyártott le, amivel igen elhúzott a többi stúdiótól. Az elért eredményekben nagy szerepet játszottak az évtized elején a stúdióhoz csábított producerek is, mint Stanley Kramer és Sam Spiegel.

Vietkongok és veteránok – A vietnami háború az amerikai filmben I.

Amerika mindegyik háborúja rányomta bélyegét az utána következő korszak filmgyártására. Noha az elsöprő győztes morálban és számokban egyaránt a második világháború és filmjei, a második indokínai háború (azaz annak amerikai katonai beavatkozása) fontos esztétikai, szemléleti és hangnembéli váltást hozott a műfajban.

A noir élt, él és élni fog: a neo-noir – A film noir 3/3.

Bár a hivatalos nyilvántartás szerint Orson Welles 1958-as A gonosz érintése (Touch of Evil; fsz: Welles, Charlton Heston, Janet Leigh) című filmje egyszer s mindenkorra lezárta a fekete szériát, mind a mai napig találkozhatunk késői leszármazottaival. Az érdeklődés mind az alkotók, mind a nézők részéről változatlan, és semmi okunk azt hinni, hogy a noir népszerűsége, vonzereje a jövőben csökkenne.

Filmtörténet tizennégy részben (XIV.) – Új-Hollywood négy évtizede

Hollywoodot a XX. század első évtizedeiben bevándorlók és szerencselovagok tették naggyá, akik a filmkészítés fortélyait munka közben sajátították el, gyakran kifutófiúként kezdve járták végig a ranglétrát a rendezői vagy produceri csúcsokig. Sokan közülük nemcsak a filmtudományokban nem voltak felső fokon iskolázottak – igaz, ezt a tantárgyat akkoriban még sehol sem oktatták.