Füzi Izabella könyve sokoldalú alkotás: hiánypótló mozgóképi és mozitörténeti tanulmány, valamint egy behatárolt történelmi periódus vizuális kultúrájának részletgazdag elbeszélése.

A vurstlitól a moziig című, az Apertúra Könyvek sorozatban tavaly megjelent, 285 oldal terjedelmű tanulmány puha fedeles borítót kapott, melyen egy korabeli mozielőadás nézői láthatók, míg a borító hátoldalán egy – a Lumière-testvérek operatőre által készített – budapesti utcajelenet egy kockája található, melyen egy kamera előtt elhaladó, bemozduló női alak figyelhető meg. Ahogyan a szerző is rámutat, ez a két fotó játékos, vizuális összefoglalása a könyvnek: látni és láttatni. Tehát a cél az üzenet és annak befogadója (jelen esetben a mozgókép és annak nézője) közötti kapcsolat és motivációs rendszer vizsgálata. Füzi Izabella könyve, a mozi és a film mai értelmezésétől eltekintve, új interpretációs közegbe helyezi a mozgókép születésének történetét. A 19-20. század fordulópontjával foglalkozik, pontosabban az 1896-os millenniumi ünnepségtől az első világháborúig terjedő, közel húsz éves intervallumot ragadja meg, melyben a magyar vizuális kultúra tömegekhez való eljutásának folyamatát vizsgálja, különböző művészeti platformokon keresztül, mint ahogyan a cím is jól szemlélteti: a vurstlitól a moziig. Minden fejezet olyan témát mutat be, mely a mozi előzményeként fogható fel, tehát a tanulmány olyan korabeli törekvéseket tár az olvasó elé, melyek a mozgalmasság és a látvány eszközével igyekeztek a tömegekre hatást gyakorolni.

A könyv négy nagyobb egységre tagolódik, melyek a mai értelemben vett mozgókép kialakulásának és hazai elterjedésének fontosabb állomásait jelzik: a kiállítások gyakorlata, a mozgókép korai korszaka, az intermedialitás mint műfaj, illetve a filmek narratív szerkezete. Ezeken belül tíz kisebb fejezettel találkozunk, melyekben az adott témát egy-egy tömegkulturális intézmény objektumán keresztül szemlélteti.

A tanulmányban elemzett kulturális jelenségeket alapvetően három aspektus kapcsolja össze: a vizuális történetmeséléssel való kapcsolat, a befogadó nézőközönség korszakos konvenciói, valamint a nemzeti identitástudat kérdése. Ez a három elem gyakran szervesen összekapcsolódva jelenik meg a vizsgálódás tárgyaként. Például, a szöveg nagy hangsúlyt fektet a nézői figyelem kérdéskörére, vagyis annak kutatására, hogy a vásári látványosságoktól kezdve a sátras mozik vásznán pergő szemcsés árnyakig milyen mechanizmusok működtek közre a közönség befogadói magatartásában. A könyv egyik kiemelkedő példája volt ezzel kapcsolatban a millenniumi kiállításon bemutatott Feszty-körkép, mely a rendkívül ritkának és egyedinek számító 360 fokos látványával tízezreket kápráztatott el. Azonban ehhez a hatáshoz hozzájárult a festő mesternek és alkotótársainak történeti tájékozottsága, részletekig menő felkészültsége (például a honfoglaláskori növények botanikailag hiteles ábrázolása), valamint az a dramaturgiai játék, melyet festményen látható cselekvések és mozdulatok megkomponálásával hoztak létre. Ez utóbbinak köszönhetően a képet szemlélő néző olyan lineáris történetmesélést tapasztalhat, mely a klasszikus mozihoz hasonlítható érzetet kelthet benne. A monumentalitás gondolatával tovább haladva az olvasó csakhamar menetelő tömegek közt találja magát: díszszemlék, vonulások tematikáján keresztül a könyv a fotográfia és a grafika aktuális kifejezésmódját vizsgálja. A hétköznapi események optikai és expresszív leképezései végül a Lumière testvérek által alkotott szerkezetben egyesülnek. A szerző azonban nem csak a felvevőgépen keresztül vizsgálja az első mozgóképeket, hanem azok szereplőinek magatartását, a spontán, ám mégis megrendezett felvételek igazságát is tanulmányozza.

A mozi kialakulásával kapcsolatban könnyen találni olyan témákat, melyek napjainkban is komoly hangsúlyt kapnak. A Technikai képek és képmásvédelem című fejezetben például az 1890-es években megjelenő, saját képmáshoz való jog kialakulását és a hozzá fűződő vitákat összegzi a szerző. Az egyik talán legérdekesebb tanulmány a könyvben a moziszkeccsről szól. Ez a fogalom még a mai mozikedvelő ember számára is idegennek hathat, azonban Füzi Izabella nagy részletességgel tárja elő az elfeledett, különös műfaj részleteit. Ez már csak azért is fontos pillére a tanulmánynak, mert a többségükben vizuális műfajok – festészet, fotográfia, kiállítások – bevonása mellett itt a mozgóképhez a színház és irodalom egyedi fúziója (főként Karinthy Frigyesnek köszönhetően) társul.

Az utolsó fejezetben az 1910-es évekbe kalauzol a szerző, amikor a korabeli mozinézők már a nagyfilmes tendenciákkal találkoztak. Ehhez kapcsolódóan a szövegrész olyan kérdéseket is feltár, melyek jelentősen meghatározzák a filmkészítés és befogadás módszerét, mint például a fikció (narratív) és dokumentum aránya, vagy a nemzeti (lokális) és nemzetközi filmforgalmazás kérdése.

A könyv egy alaposan felépített tanulmány, számos szakirodalmi hivatkozással és lábjegyzettel, valamint színes, izgalmas, szemléltető képi illusztrációkkal. Elsősorban azokban válthat ki nagyobb érdeklődést, akik már valamennyire jártasak a filmtörténet korai korszakában, de mivel egy olvasmányos kultúrtörténeti áttekintésről van szó, mindenkinek tartogat izgalmas felfedezni valót. A kötet nem kizárólag mozgóképi elemzések sorozatát nyújtja: a számtalan életrajzi, helytörténeti kitekintés, a korabeli újságcikkek részletein keresztül sokféle szemszögből tárja elénk a 120 évvel ezelőtti magyar társadalmat. Hiánypótló írásmű született, hiszen (ahogyan arra maga a szerző is hivatkozik) korai magyar mozgóképes ismeretekkel csak kis mértékben rendelkezünk, mivel vizuális és írásos emlékeink kevésbé maradtak fenn. A könyv lényegében ezt a hiányt kívánja pótolni.