A kínai film első száz évének rövid története 1.: Áttekintés A kínai film első száz évének rövid története 1.: Áttekintés

A kínai film első száz évének rövid története (1896-1996)

1. rész: Áttekintés

Kína filmtörténetének kezdeteit feldolgozó sorozatunkkal régi adósságunkat szeretnénk törleszteni a filmbarátok felé. Érthetetlen a téma magyar nyelvű feldolgozatlansága, mivel egy rendkívül izgalmas korpuszról van szó, arról nem is beszélve, hogy a szuperhatalommá vált Kína kultúrájának vizsgálata már több évtizede is aktuális lett volna. 

Jelen sorozat terjedelmi korlátai okán nem törekedhet teljességre. Mégis ambíciónk egy olyan összefoglalást adni, mely bemutatja a legfontosabb irányzatokat, személyeket és filmeket a huszadik század kínai filmtörténetéből. Az áttekintés a kontinentális vagy szárazföldi Kína területére korlátozódik, így Tajvan, Hongkong és Makaó filmművészete nem kerül tárgyalásra.

Az alábbiakban olvasható első szöveggel politikai, társadalmi és gazdasági kontextusba szeretnénk helyezni a vizsgált filmkultúrát, hogy a későbbi portrék során érthetőek legyenek az egyes korszakok történelmi szituációi. A neveket és címeket angol átiratban fogjuk használni a könnyebb kereshetőség miatt, kivéve, ahol létezik elterjedt magyar átirat. Portrésorozatunknak nem célja képet adni a kortárs viszonyokról, az ezredforduló utáni kínai film története egy másik kutatás témája. A kínai filmkultúrát a rendezők generációi szerint szokás korszakolni, így áttekintésünket is ezek köré szervezzük.

A nemzeti filmgyártások sikerének kulcsa a helyi viszonyoknak megfelelő hiteles önkép megtalálása. A kínai film ezen törekvésére egész története során rátelepedtek a különböző ideológiáktól vezérelt hatalmi csoportosulások, amelyek a filmben csak saját szűk látókörű narratívájuk terjesztési lehetőségét látták. Kína filmkultúrájának csúcsteljesítményei olyan időszakokhoz kötődnek, amikor az átmeneti enyhülések teret biztosítottak az alkotóknak a szabadabb munkához: azt látjuk, hogy ezekben a periódusokban a kínai film figyelme a társadalmon belüli szociális problémákra irányult.

A kezdetek (1896-1920)

A tizenkilencedik század végén az imperializmussal betörő politikai és gazdasági modernizáció söpör végig Kínán. A császárság elavult rendszere nem képes kezelni az új kihívásokat. A majdnem fél évszázada az ország erőforrásait dézsmáló gyarmatosítók fokozzák az ország kizsákmányolását. A nemzeti érzelmű reformerek képtelenek az összefogásra. A császár által 1898-ban kiadott „száznapos reform” rendelet nem tudja stabilizálni az országot. A fokozódó belső feszültségek hatására 1911 októberében felkelési hullám söpör végig, aminek köszönhetően 1912. február 12-én a császár lemond a trónról. 1912. augusztus 25-én Szun Jat-szen (1866-1925) megalapítja a jobboldali Nemzeti Pártot, a Kuomintangot.

A „nyugati árnyjáték” (xiyang yingxi) röviddel a film hivatalos 1895. decemberi születését követően megjelenik Kínában. Az első ismert vetítésnek a sanghaji Xu Garden nevű varieté ad otthont 1896. augusztus 11-én. Kína többi részén még várat magára a mozgókép megjelenése.

The Battle of Dingjunshan (1905, r. Ren Jingfeng)

Sanghaj városának kiemelt jelentősége van a korai kínai filmkultúrában. A metropolisz földrajzi helyzete miatt egy rendkívül rétegzett, sokszínű lakossággal rendelkezik, megfelelő keresletet biztosítva az új médiumnak, a kiemelt kikötői státusz pedig lehetővé teszi, hogy kevésbé szigorú keretek között tudjanak dolgozni az új technológia iránt nyitott üzletemberek és művészek, akik az induló filmgyártás motorjai lesznek. A nagyvárosban érezhetőek a legjobban a Nyugat kulturális hatásai, Sanghaj a 20. század elején a Kelet Hollywoodja lesz.

A kínai film megszületése az 1905-ös The Battle of Dingjushan/Dingshan cimű produkcióhoz köthető. A filmet a pekingi Fengtai Photo Studióban Ren Qingtai (1850-1930) készíti egy pekingi opera alapján, közreműködik benne a kor híres operaszínésze, Tan Xinpei (1847-1917) is. A történet valós eseményt, az orosz–japán háború egyik legvéresebb csatáját dolgozza fel. A némafilmet három nap alatt forgatják a szabadban, díszletek nélkül, operatőre Liu Zhonglung, aki egy német kereskedőktől vásárolt kézikamerát és 14 tekercs filmet használ a felvételek során. A film sajnálatos módon elveszett.

Az első kínai tulajdonban lévő filmstúdió a Huei Hsi, amelyet 1916-ban alapítanak. A helyi technikusok képzését amerikai szakemberek segítik, ezért a korszakban főleg a hollywoodi stílussal és ízlésvilággal harmonizáló filmek születnek. 1919-ben a The Commercial Press megnyitja saját filmhíradórészlegét, amelynek sanghaji épülete negyedik emeletén építik meg üvegfalú stúdiójukat. Első filmjüket 1920-ban készítik a pekingi operaszínész Mei Lan-fang rendezésében.

Az első, második és harmadik generáció (1920-1937)

A korszak közhangulatát a jobboldali és baloldali erők vetélkedése határozza meg. Az 1920-as években a kínai filmpiacot főleg amerikai filmek uralják, ám az 1921-es válságot követően sokan meglátják a potenciált a mozgóképgyártásban: az évben 140 új filmes céget regisztrálnak Sanghajban. Ezek rövid életű vállalkozásoknak bizonyulnak, mert 1922 márciusára már csak 12 darab van talpon belőlük. Kezdetben két nagy filmvállalat tevékenykedik: az egyik az 1922-es alapítású, baloldali elköteleződésű Mingxing Filmvállalat Sanghajban, alapítói Zhang Shichuan (1889-1953) és Zheng Zhengqiu (1889-1935); a másik az 1925-ben létrehozott Tianyi Film Company (Unique Film Productionnek is hívják), tulajdonosai a Show fivérek, és 1937-es lerombolásáig működik Sanghajban.

A legelső, teljességében fennmaradt film, amit ismerünk, a Mingxing vállalat egy rövid komédiája, az 1922-es Laborer’s Love (A munkás szerelme), Zhang Shichuan rendezésében. A történet egy fiatalemberről szól, aki szeretné elvenni kedvesét. A lány sarlatán apja azonban csak akkor adja áldását a frigyre, ha az udvarló sok fizető vendéget hoz neki. A humoros jelenetekben gazdag vígjáték több ponton kapcsolódik a kor sikeres amerikai burleszkjeihez.

A munkás szerelme (Laborer's Love, 1922, r. Zhang Shichuan)

A 30-as években egy nacionalista mozitulajdonos alapítja meg a Lianhua Filmvállalatot. A nagyok mellett a kisebbek a Yihua (1932), a Diatong (1934) és a Xinhua (1935). A korszak jellegzetes filmjei a populáris irodalmi feldolgozások és a melodrámák. A húszas évek végére már a forgalmazott filmek körülbelül tíz százaléka hazai gyártású.

Az istennő (Shen Nu/ The Goddess, 1934, r. Yonggang Wu)

Az első kínai hangosfilm a Mingxing produkciója, a Sing-Song Girl Red Peony (r. Zhang Shichuan) 1931-ből. A film óriási siker. A hang megjelenése nagy ugrást jelent a kínai filmiparnak, mivel az addig feliratos filmeket csak az olvasni tudó városi értelmiség érti, a hangosfilm azonban eljut az olvasni nem tudó vidéki parasztsághoz is, így új terjesztési lehetőségek nyílnak.

Aranykor (1933-1937)

1930-ban a jobboldali Kuomintang regulázni kívánja az egyre inkább magára találó filmgyártást, azonban a félreérthetően szövegezett szabályozás nem tudja megvalósítani funkcióját. Az értelmezési szabadság nem csak a tisztviselőknek biztosít könnyebbséget, hanem az alkotóknak is lehetőséget kínál művészi elképzeléseik megvalósítására. A baloldali filmesek teret kapnak bújtatott üzenetek beépítésére.

A nagy út (Dalu/The Big Road, 1935, r. Yu Sun)

A megjelenő szociális témák és társadalomkritika eredményeképpen érzékenyen megmunkált alkotások születnek. Olyan toposzok jelennek meg először a korszak hazai filmjeiben, mint a vagyoni alapú osztálytagoltság okozta igazságtalanságok, a japán fenyegetettség okozta külső veszély képe, vagy az ideológia mentén megosztott nemzet. Az első aranykornak nevezett időszak kiemelkedő filmjei: Cheng Bugao: Tavaszi selyemhernyók (1933, Mingxing), Wu Yong: Az istennő (1934, Lianhua), Sun Yu: A nagy út (Lianhua), Az utca angyalai (1937, Mingxing), Shen Xiling: Keresztutak (1937, Mingxing). Ennek a virágkornak a japán megszállás vet véget.

Keresztutak (Shi zi jie tou/Crossroads, 1937, r. Xiling Shen)

A japán megszállás és a háború évei (1937-1945)

Japán annektálja Sanghajt, így a filmvállalatok bezárnak és sok alkotó elmenekül. Egyedüli gyártóként a Xianhua folytatja tevékenységét 1942-ig. Megalakul a Manchukuo Film Association gyártó cég 1937-ben, majd a China Movie Company 1939-ben. A stúdiók elsősorban politikai- és propagandafilmeket gyártanak a japán érdekeknek megfelelően, mint pl. az ópiumháború történetét feldolgozó, antiimperialista Eternity (r. Bu Wancang, 1943).

Eternity (Wan shi liu fang, 1943, r. Bu Wancang)

A háborút követően a vállalatokat magába olvasztja a kínai filmipar. A második világháború alatt mérséklődik a polgárháború, mivel a felek összefognak a japán megszállókkal szemben.

Második aranykor (1945-1949)

Japán 1945-ös kapitulációja után a jobb- és baloldal szövetsége felbomlik, és kezdetét veszi a harmadik polgárháború. A polgárháború idején a filmgyártás központja Sanghaj marad, a filmesek nagy része az első aranykor veteránja, és szimpatizál a forradalommal. Munkáikban kritizálják a nacionalista kormányt, azonban a cenzúra miatt a filmek nem tudnak olyan direkt politikai üzeneteket megfogalmazni, amelyek modellként szolgálhatnak a kommunista hatalomátvételt követően. A visszatérő Cai Chusheng 1946-ban újraéleszti a Lianhuát, melyből Kunlun Film Company néven lesz stúdió. 

Tavasszal keletre folynak a folyók (Yi jiang chun shui xiang dong liu/The Spring River Flows East, 1947, r. Cai Chusheng, Zheng Junli )

Az 1945 után beköszöntő fellendülést nevezik második aranykornak. A filmek történetei a kisemberek japán elnyomás alatti szenvedéseit tematizálják, és hangsúlyos jelenlétet kap az egyének politikai és szociális élete. A korszak fontos filmjei: Spring River Flows East (Tavasszal keletre folynak a folyók, r. Cai Chusheng, Zheng Junli 1947), Myriad of Lights (r. Shen Fu,1948), Crows and Sparrows (Hollók és verebek, r. Zheng Junki, 1949). 1949-ben Mao Ce-tung kikiáltja a Kínai Népköztársaságot, Csang Kaj-sek Kuomintangja Tajvanra menekül és ott rendezkedik be. A nagyhatalmak eltérően állnak a polarizálódott Kínához, az USA a Kuomintangot ismeri el, a Szovjetunió pedig a Kínai Népköztársaságot.

Myriad of Lights (Wanjia denghuo, 1948, r. Shen Fu)

A kommunizmus kezdetei és a negyedik generáció (1949-1966)

1949 után kezdi pályáját a negyedik generáció. A forradalom győzelme után a kommunista hatalom államosítja a filmipart, megszervezi a cenzúrát, a gyártást, a forgalmazást és a terjesztést is. 1949-ben megalakul a Pekingi Filmstúdió, vezetője a Moszkvában hat évig filmezést tanuló Yuan Muzhi lesz (híres filmje az 1937-ben készített Malu Tianshi). A nyugati filmek kereskedelmileg sikeresek, mégis fokozatosan leveszik őket a műsorról. A gyér hazai filmkínálatot szovjet és más „baráti” kommunista országok filmjeivel egészítik ki. Ezzel a vezetőség szándékának megfelelően egy átpolitizált filmkínálatot teremtenek, melyben nem tud megjelenni a Nyugaton szárnyait bontogató modernista hullám. 

Az utca angyalai (Malu Tianshi/Street Angel, 1937, r. Yuan Muzhi)

Az ideológiai üzenet eljuttatásához szükséges volt a vetítőhelyek bővítésére és a filmgyártás megreformálására. A mozik főleg nagy- és kikötővárosokban vannak, a kisvárosi és vidéki közönséghez mozgó egységekkel juttatják el a vetítéseket. A korábbi forgalmazás célcsoportja a műveltebb, városi réteg volt. A jellemzően földművelésből élő lakosság azonban nem érti a szovjet filmek nyelvét és azok ideológiai üzenetét – ennek megoldására szovjet szakemberek segítségét kérik, a kínai filmesek pedig oroszországi tanulmányutakat tesznek. A filmgyártás átáll a munkások, a parasztok és a katonák számára is érthető filmek gyártására, ezzel a mozinézők száma ugrásszerűen megnő. 1952-ben megnyitja kapuit a Pekingi Filmstúdió iskolája, 1956-ban a Pekingi Filmakadémia és a Filmarchívum.

1956 és 1957 az enyhülés évei. Elindul Mao „Virágozzék száz virág, versenyezzen száz gondolat” mozgalma, melynek keretében lehetőség nyílik a kormányt érintő építő jellegű kritikák megfogalmazására. A bírálatok nyomán a kormány hamar szigorít és a „száz virág” mozgalom véget is ér.

River Without Buoys (Mei you hang biao de he liu, 1983, r. Wu Tianming)

Negyedik generációnak az 1950-es és 1960-as években a filmakadémián végzetteket, valamint a filmkészítést autodidakta módon tanulókat nevezzük. A kultúrforradalom értelmiségellenes közegében szinte valamennyiüknek sok megaláztatásban van része, aminek az élménye visszaköszön munkáikban. A politika miatt hosszú időre ellehetetlenül művészi tevékenységük, és érdemben csak 1977 után jutnak alkotói lehetőségekhez. A csoport legfontosabb tagjai Teng Wenji, Xie Fei, Huang Shuqin, Huang Jianzhong és Wu Tianming.

Kulturális forradalom (1966-1976)

A rövid enyhülési szakaszt követően Mao Ce-tung meghirdeti a Nagy Proletár Kulturális Forradalmat. A program hivatalos célja a forradalom megtisztítása az elhajlásoktól és a visszatérés az eredeti marxista ideákhoz. A valóságban Mao le akar számolni párton belüli ellenfeleivel (többek között Liu Sao-csi elnökkel és Teng Hsziao-ping párttitkárral), és vissza kívánja szerezni régi hatalmát. A lelkes fiatalok nagy része kritika nélkül azonosul a hamis szólamokkal, ők lettek a túlkapásaikról hírhedt vörös gárdisták. A szocialista forradalom megtisztításának gondolata nem csak Kínában lett népszerű a fiatalok körében, hanem Nyugaton is: a ’68-as nemzedék Maót a 3M (Marx, Mao, Marcuse) főideológusai közé emeli, azonban a balos mozgalom eszképizmusát mutatja, hogy Marx és Marcuse mellett Mao munkásságában sem mélyednek el. 

Mao-plakát a kínai kulturális forradalom éveiből

A kultúrforradalomnak katasztrofális következményei vannak az országra nézve, gazdasági és kulturális válságot okoz. A kulturális irányítás a Négyek bandája kezébe kerül, élükön Mao feleségével, az egykori színésznő Csiang Csinggel. A filmipar megszűnik, betiltanak minden külföldi és 1966 előtt készített kínai filmet. 1966 és 1969 között nem készül film, a mozikban csak felvonuló vörös katonákat és Mao beszédeit megörökítő híradók mennek. A Négyek bandája kitalálja az ideológiailag elfogadható filmformát, a forradalmi mintaoperát. A hagyományos balett motívumaiból és katonai témákból felépülő, formavilágát pedig Mao kedvencétől, a pekingi operától kölcsönző zenés filmekből 1970 és 1972 között összesen hét darab kerül forgalmazásra. 1973-tól aztán új típusú, bár a politikai propagandától teljesen átitatott filmek készülhetnek. 

Vörös gárdisták a Honghu-tavon (Hong hu chi wei dui/Red Guards of Honghu Lake, 1961, r. Fangqian Chen)

1973-ban rehabilitálják Teng Hsziao-pinget. Kína gazdaságában is gondokat okoz a nemzetközi olajárrobbanás. 1976-ban Mao Ce-tung meghal, a hatalmat Teng veszi át. A Négyek bandáját letartóztatják, ezzel véget ér a Kulturális Forradalom, vagy ahogy Kínában nevezik, az „elveszett tíz év”, a kínai és kambodzsai események kijózanítják a világot a szocializmus ázsiai útját illetően. Tengék a gazdaságot helyreállítandó kapitalista reformokat vezetnek be, a filmipar újraélesztése elsők közt kerül napirendre. Elkészült filmek híján újra forgalomba hozzák a betiltott, 1966 előtti produkciókat, és külföldről hoznak be filmeket. A kínai közönség megismerkedik a 60-as és 70-es évek európai modernizmusának kiemelkedő munkáival. A filmgyártás nyereséges művek gyártását tűzi ki célul. 1978-ban újranyit a Pekingi Filmakadémia.

Ötödik generáció (1982-1989)

A 80-as évek elején kerülnek ki a Filmakadémia újranyitása utáni első osztályok, akik rögtön munkához is látnak. Az 1982-ben végzetteket nevezzük a kínai film ötödik generációjának. A hosszú némaság után újra katedrához jutott tanáraiknak köszönhetően oktatásuk kínai viszonylatban rendkívül szabad: a nyitott szemléletű órák keretei között megismerkednek a filmtörténet jelentős alkotásaival, ezeket átbeszélik és kielemzik. Művészi indulásuk is eltér a hagyományoktól. A kínai filmakadémián végzett diákok általában valamelyik nagyobb pekingi, sanghaji vagy vidéki stúdiónál kezdenek el dolgozni – az ötödik generáció tagjai, szakítva ezzel a hagyománnyal, kis vidéki stúdiókhoz szegődnek el. A kis gyártóközpontok közül a legtermékenyebb a Xi’an Filmstúdió. 1979-től a stúdió vezetője a volt színész-rendező Wu Tiangming. Irányítása alatt főleg fiatalokat szerződtetnek, akiknek nagy szabadságot biztosítanak munkájukhoz. 

The Big Parade (Da yue bing, 1986, r. Chen Kaige)

Teng Hsziao-ping modernizációja – a tervutasításos gazdaságról a piaci alapon nyugvó gazdaságra történő áttérés – nem megy egyszerűen. Az átszervezések óhatatlanul egy szabadabb átmeneti időszakot teremtettek, mely lehetőséget biztosított a generációnak a saját hang megtalálására és a művészi kibontakozásra. Az európai művészfilmeken nevelkedett generációra jellemző a kulturális forradalom eszméinek – együgyű történetek, sablonkarakterek, pártpropaganda – elvetése. Filmjeikben lélektani hitelességre törekszenek, a társadalmi problémákat analitikus igénnyel vizsgálják, és a politikai mondandójuk nem a kommunista ideológiát helyezi a figyelem középpontjába, hanem a felzárkózás és a szegénység megszüntetésének szándékát. A filmjeik a nyugati fesztiválokon feltűnést keltenek eddig még nem tapasztalt Kína-ábrázolásukkal. A nemzetközi közvélemény hamar felfigyel az élénk színeket és hosszú beállításokat használó innovatív alkotásokra. A külföldre illegálisan kivitt és betiltott filmeket nem egyszer a hatalmas fesztiválsikerek hatására engedték bemutatni Kínában. A generáció lefontosabb alkotói Zhang Junzhao, Chen Kaige, Huang Jianxin, Tian Zhuangzhuang és Zhang Yimou.

Vörös cirokmező (Hong gao liang/Red Sorghum, 1988, r. Zhang Yimou)

Az 1986-os diákmegmozdulásokra reagálva a kormány szigorít a gyártáson és a cenzúrán. Az ötödik generációs művészfilmek nagy része bukás, mivel a közönség nem nyitott a meditatív filmnyelvre és nem érti az alkotások realista történeteinek mondanivalóját. A megszorítások hatására a filmesektől érthető és rentábilis munkákat követelnek, ezzel művészetük fenntarthatatlanná válik. Egy részük enged a hatalom elvárásainak, egy részük külföldre távozik. Az 1989-es erőszakos események után az addig összetartó generáció egysége felbomlik.

Hatodik generáció (1990)

A hatodik generáció filmesei 1990-ben indulnak. Független, fiatal filmesek, akiknek a többsége nem végzett filmakadémiát. Érdeklődésük középpontjában a társadalmi problémák állnak. A társadalmi gondok filmes megjelenítése nem tetszik a hatalomnak, ezért több filmet is betiltanak, az alkotók azonban a cenzúra engedélye nélkül több munkájukat is kicsempészik, hogy azokat nemzetközi fesztiválok bemutathassák. Ezen illegális filmek fesztiválsikerei okán a kormány szigorít a koprodukciók és a külföldi gyártások előírásain, az illegális filmeket műsorra tűző fesztiválokat a kormány bojkottálja. Kína nem támogatja a filmstúdiókat, ezért nyereséges filmeket kell gyártani, amivel kvótákat szereznek olyan külföldi filmek bemutatására, amelyek aztán kereskedelmileg sikeresek lesznek, hiszen filmet csak stúdiók forgalmazhatnak. A vetítési vagy forgalmazási engedéllyel nem rendelkező filmek az „illegális filmek” (dixia dianying) kategóriájába kerülnek.

Új dokumentarizmus (1990)

Az új dokumentumfilmes mozgalom az 1990-es években indul. Olyan független filmesek csoportjáról van szó, akiknek nem felelt meg a kormány propagandája és a kereskedelmi média által bemutatott hamis valóság. Kamerájukkal a mainstream csatornák szűrőjén fennakadt tartalmakat akarják bemutatni, azt a társadalmi valóságot, amely valójában jellemzi az országot: a szegénységet, a marginalizált csoportokat, a kisebbségeket. Az alkotók nagy része állami tévétársaságoknál dolgozik, így szerezve szakmai tapasztalatot, a csatornák felszereléseihez hozzáférve pedig szabadidejében saját projektjén dolgozhat. 

A három nővér (San zimei/Three Sisters, 2012, r. Wang Bing)

A digitális technológia előrehaladtával a kellékek (kézi digitális kamera) és a filmkészítő szoftverek egyre inkább elérhetővé válnak, ezzel arányosan a független filmek száma is emelkedik. Stílusukra nagy hatással van az európai cinema verité és Frederick Wiseman munkássága. Filmjeik alig használnak narrációt, forgatókönyveik inkább csak iránymutatások, amivel helyet adnak az improvizációnak. A mozgalom legismertebb filmesei Duan Jinchuan, Jiang Yue, Wu Wenguang, Kang Jianning, Li Hong, Yang Lina, Li Lin, Chen Weijin, Du Haibin és Wang Bing.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • Jurassic World: Világuralom

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 146 perc, 2022

    Rendező: Colin Trevorrow

  • Enfant Terrible

    Színes életrajzi, filmdráma, 134 perc, 2020

    Rendező: Oskar Roehler

  • Elvis

    Színes életrajzi, zenés, 159 perc, 2022

    Rendező: Baz Luhrmann

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

Szavazó

Melyik a kedvenc Cronenberg-filmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc Cronenberg-filmed?

Friss film és sorozat

  • Jurassic World: Világuralom

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 146 perc, 2022

    Rendező: Colin Trevorrow

  • Enfant Terrible

    Színes életrajzi, filmdráma, 134 perc, 2020

    Rendező: Oskar Roehler

  • Elvis

    Színes életrajzi, zenés, 159 perc, 2022

    Rendező: Baz Luhrmann

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson