Füzi Izabella (szerk.): Hitchcock. Kritikai olvasatok Füzi Izabella (szerk.): Hitchcock. Kritikai olvasatok

Minden, amit mindig is tudni akartál Hitchcockról (de sohasem merted megkérdezni az Apertúrától)

Füzi Izabella (szerk.): Hitchcock. Kritikai olvasatok

Ritkán emlegetjük, de egy könyv sikere nem kizárólag a tartalmától függ. Pláne napjainkban, amikor nagyon is fontos a csomagolás, és nem mindegy, hogy a potenciális olvasó (vagy inkább fogyasztó) egyáltalán észreveszi-e a polcon várakozó nyomtatványt. Az Apertúra Könyvek sorozatának indító darabja, a Hitchcock. Kritikai olvasatok már első látásra addiktív, csakúgy, mint a témájaként megjelenő filmrendező munkái – ami igencsak jó előjel.

Olyan kivitelről van szó, amely az emberből pillanatok alatt előhozza a bibliofil fixációkat, és azonnal tapogatni kezdi a hívogatóan igényes, letisztult borítóba öltöztetett kötetet, amely akkor is útitársul kívánkozik, amikor előre tudjuk, hogy nem lesz időnk fellapozni valamelyik tanulmányt: egyszerűen nagyszerű a dizájn, a tudományos igényű szöveggyűjtemények-antológiák piacán szinte szokatlan a papír minősége, a tipográfia pedig olyannyira olvasóbarátra hangolt (a betűpípustól és –mérettől kezdve a különböző stiláris megoldásokig), hogy az ember még fáradtan sem teszi le szívesen a könyvet. A lapokon sorjáznak az illusztrációk, amelyek nagy része színes fotó, ráadásul nem is költségcsökkentő tényezőként lerontott minőségű, hanem szemet gyönyörködtetően éles, jó minűségű kép. Mindezt azért fontos megemlíteni, mert a tudományos kiadványok még manapság is ritkán látják be, hogy – tetszik, nem tetszik – piacra kerülvén a piacról élnek, s bizony, meg kell nyerni a kollégákat, a hallgatókat, az érdeklődőket, hogy áldozzanak szűkös keretükből a könyvre: ennek a kötetnek azonban ezzel nem lehet gondja.

Kép a Hitchcock. Kritikai olvasatok című könyvből

A címbéli parafrázis arra utal, hogy a kötet egy része – a bevezetőt nem számítva egészen pontosan a fele, négy tanulmány – a filmelmélet pszichoanalitikus olvasatainak művelői körében jól ismert Everything You Always Wanted to Know About Lacan (But Were Afraid to Ask Hitchcock) című összeállításból származik, amit a további 4 tanulmány változatos elméleti-kritikai irányultsága tesz kerek egésszé. Füzi Izabella bevezetője tulajdonképpen az egész kötet kontextusát és célját kívánja meghatározni azzal, hogy számos elméleti irányt felvonultatva szemlélteti Hitchcock filmjeinek értelmezési horizontját. A hitchcocki bevezető, mely Tarantino intertextuális hivatkozásaitól konkrét elemzésig terjed, a kötet azon célját testesíti meg tehát, mely azt vizsgálja, hogy „miképpen szólaltathatók meg a Hitchcock-filmek az egyes elméleti keretekben, másrészt milyen interakció jön létre elemzés és elmélet között” (17. o.). E kettős célkitűzés kitűnő példája a válogatást indító tanulmány, az Alfred Hitchcock, avagy a forma és történeti közvetítése Slavoj Žižek tollából, amely a klasszikus žižeki szerkesztés szerint dialektikus formában közelíti meg a témát. Hitchcock munkásságát először történetileg osztja fel öt korszakra, melyeket a realizmus-modernizmus-posztmodern hármasához igazít, majd erre építve taglalja a szemiotika szemszögéből a tárgy különböző formáinak hitchcocki megvalósulásait, melyet megfeleltet a lacani pszichoanalitikus rendszer triászának (Valós, Képzetes, Szimbolikus) leképződésének.

Kép a Hitchcock. Kritikai olvasatok című könyvből

Pascal Bonitzer talán a legtöbbet tárgyalt hitchcocki technika, a „suspense” formai jellegzetességeit elemzi annak érdekében, hogy elkülönítse a feszültségkeltés más filmes megvalósulási lehetőségeitől, például D. W. Griffith szerkesztési módszereitől (akár vágásról, akár tematikai szerkesztőelvről van szó). Bonitzer szerint a suspense megvalósulása a tekintet és a folt strukturális szerepéhez köthető, és valójában igazi törésvonalként jelentkezik a film történetében, amely a tekintet diegetikus bevezetése előtt egyfajta paradicsomi állapotban leledzett, ahol a színészek eltúlzott gesztikulációval és mimikával igyekeztek beilleszkedni a börleszkszerű mozgást invitáló térbe. A tekintet megjelenésével (vagyis annak a képzetes pontnak a beillesztésével, amely elbeszéléssé szervezi a látottakat) azonban a megszokott, átlagos, jól ismert környezetbe egy „perverz” tárgy vagy folt kerül (ez bármilyen olyan hétköznapi tárgy vagy jelenség lehet, amely megváltoztatja a dolgok állását a vizuális mezőben), melynek hatására egy bármily semlegesnek mondható jelenetsor is feszültséggel telítődik a néző számára. Hitchcock némafilmjei kapcsán vizsgálja a a nézői pozíciót Christopher D. Morris, aki arra mutat rá, hogy ezek a filmek – mint például A titokzatos lakó, Könnyed erkölcsök, vagy A szorítóban – „a látás folyamatát elkerülhetetlen tévedésként allegorizálják” (75. o.). Morris kiindulópontként a befogadás- és kultúraelméletek, illetve a kognitív megközelítések közé helyezi a felvetett problematika vizsgálatát, és a filmelmélet berkein belül kevéssé alkalmazott dekonstruktív kritikai meglátások mentén igyekszik a két ellentétes elméleti irányvonal között az arany középutat megmutatni, lévén hogy érvelése szerint „a dekonstrukció szempontjából a két fél közti különbség mértéke végülis nem olyan jelentős, mint ahogy ezen elméletek szószólói gondolják” (73. o.).

Alfred Hitchcock

Hitchcock természetesen majd’ minden elméleti irányzat számára Rorschach-pacaként funkcionálhat, így nem meglepő, hogy a színésznőkről köztudottan nem túl jó véleménnyel lévő rendező munkássága a feminista kritikusokat és elméletírókat is megihlette: a válogatásban a Hitchcockról valaha is született talán legismertebb kötetből, Tania Modleski The Women Who Knew Too Much: Hitchcock and Feminist Theory-ból olvashatunk egy fejezetet, amely a Zsarolás című film elemzésével a nők elleni erőszak témáját boncolgatja. Modleski a Zsarolás furcsa, korántsem egyértelmű narratív, illetve képi összefüggéseit vizsgálja, melynek keretében nem mulaszt el rámutatni a korábbi kritikai recepció patriarchális torzításaira sem, melyek eleve elfedték annak lehetőségét, hogy a női karakter szempontjából egy alternatív olvasat keletkezhessen. Implicit módon a kritikai meglátások arroganciáját éppolyan erőszaknak állítja be, mint amit tematikailag fed fel a film elemzése során. Mladen Dolar Žižek elméleti csoportjának jól ismert figurájaként a lacani filmelmélet mentén igyekszik feltárni A gyanú árnyékában című film tárgyi relációit, melynek fő argumentuma, hogy a Truffaut által már kimutatott kettős szerkezet minden aspektusában valójában szükségszerűen egy harmadikon, egy titokzatos tárgyon (pénz, gyűrű stb.) alapszik (132). A kettőségek párhuzamos elemzése során ugyanis mindig feltűnően hiányzik egy tárgy az összehasonlított beállításokban, és ez a hiány jelentősségteli strukturális pontként szervezi a cselekmény további részét. Ugyancsak a hitchcocki tárgy sajátos formája és megjelenési módja alapján vizsgálja az Idegenek a vonaton című adaptációt, amelyet aztán párhuzamba állít A gyanú árnyékában elemzése során felfedett strukturális szerveződéssel.

Kép a Hitchcock. Kritikai olvasatok című könyvből

Francesco Casetti teljesen más megközelítést alkalmaz tanulmányában, melyben Michelangelo Antonioni narratív stratégiájával veti össze a pretextus jelentősségének feltárásával Hitchcock Rémület a színpadon című filmjét. Casetti a flashback technikájának és elbeszélésbeli szerepének vizsgálatában az enunciátor, azaz a filmi kijelentéstevő különböző módon történő alkalmazásáról, és e különbségből fakadó folyományokról beszél a két rendező filmjeinek (Antonioni Egy szerelem krónikája, illetve Hitchcock fent említett filmjéről van szó) tükrében. Már-már úgy tűnhet, hogy a kötet központozási logikáját Lacan fel-feltűnése adja, hiszen a stílusban és elméleti orientációban maximálisan elkülönülő szövegeket mintha a Žižek mögött felsorakozó új-lacani elméleti vonal keretezné. Miran Božović a Hátsó ablak elemzését a nézés (look) és a tekintet (gaze) fogalmának taglalásával és hitchcocki megjelenésével indítja, melyben megkísérli elhelyezni a vásznon és a nézőtéren működő vizuális vektorokat. Lacan vizualitásról kialakított elméleti pozícióját végigkövetve a tanulmány azokat a pontokat emeli ki a filmből, amelyek valamiféle furcsaságot, oda nem illő képi hibát, foltot tartalmaznak, amelyek kibillentik a klasszikus vizuális befogadás pilléreit, és egy sajátos, anamorf szerkesztési módot állítanak a helyükre, mely által a narratív folyamat ellenében vagy az által elfedve is kommunikálható rejtett (kimondhatatlan vagy titkolt) tartalom. A kötetet Sam Ishii-Gonzales tanulmánya zárja, mely Gilles Deleuze Film-köteteinek, pontosabban az azokban található Hitchcock-kommentároknak alapján három filmet helyez el a deleuze-i szemiotika kontextusában. Hitchcock mint a klasszikus és a modern film határvonalának (vagy törésvonalának) megtestesítője jelenik meg, aki ezáltal kitüntetett szereppel bír a Deleuze által tárgyalt akció-, percepció- és affekció-képek tükrében, illetve azok sajátos használata által már a klasszikus filmben képes modern jellemzőket működtetni – ebben rejlik zsenije, hiszen a határmezsgyén egyensúlyozva mintegy megismételhetetlen átmenetként működik a deleuze-i felosztásban.

Alfred Hitchcock a Rémület a színpadon (Stage Fright) forgatásán

A tanulmányokon túl még 30 oldal áll rendelkezésünkre, melyek nagy része leginkább a további érdeklődés, netán kutatási étvágy kielégítésére szolgál. A kötetben szereplő írások szerzőinek bemutatásán túl részletes Hitchcock-filmográfiát találunk itt, melyet egy meglehetősen részletes bibliográfia zár – ennyiben is tartja a kötet az oktatásra kiélezett profilját, hiszen egy ilyen alaposan összegereblyézett lista még a legkomolyabb Hitchcock-kutató érzületére is jótékony hatással bír, nem beszélve egy szakdolgozat vagy házi dolgozat megírására készülő hallgatóéról.


Füzi Izabella (szerk.): Hitchcock. Kritikai olvasatok. Apertúra Könyvek, Pompeji, Szeged, 2010.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola