Bár megkérdőjelezhető, hogy a kognitív filmelméletekkel szemben a fenomenológia eszméje – vissza az érzékekben adódó dolgokhoz – beteljesíthető-e maradéktalanul a filmelemzések során, Gyenge Zsolt könyve mégis ennek felmutatására és igazolására törekszik, s ez a próbálkozás igencsak ritkaságnak számít a magyar nyelvű szakirodalomban.
A politikai korrektség iránti erőszakos vágy eredménye egyfajta művészi kényszerzubbony, amit az író-rendezők magukra öltve talmi szociális félvilágokba száműzik filmjeik nem fehér, nem hím karaktereit.
Ritkán emlegetjük, de egy könyv sikere nem kizárólag a tartalmától függ. Pláne napjainkban, amikor nagyon is fontos a csomagolás, és nem mindegy, hogy a potenciális olvasó (vagy inkább fogyasztó) egyáltalán észreveszi-e a polcon várakozó nyomtatványt. Az Apertúra Könyvek sorozatának indító darabja, a Hitchcock. Kritikai olvasatok már első látásra addiktív, csakúgy, mint a témájaként megjelenő filmrendező munkái – ami igencsak jó előjel.
